Elváltaknak és egyedülálló szülőknek tartanak a ferencesek lelkigyakorlatot március 15-17-én Mátraverebély-Szentkúton – olvastam egy sajtóközleményben, ami szerkesztőségünkhöz érkezett. Valószínűleg nemcsak engem ért meglepetésként, hogy a katolikus egyház szervez programot kifejezetten elváltaknak, ezért kapcsolatba léptem a szervezőkkel, és így nyílt alkalmam beszélgetni Orosz Lóránt atyával, házfőnökkel, a szentkúti zarándokhely igazgatójával.

A beszélgetésben először is tisztáztuk, hogy pontosan mi az Egyház hozzáállása a házassághoz, a váláshoz, illetve az elváltakhoz és az újraházasodottakhoz, másrészt természetesen az atya azt is elmesélte nekem, hogy mi egyáltalán egy lelkigyakorlat, mi történik ott, hogyan kell egy ilyet elképzelni. Az interjú alább olvasható, a mátraverebélyi kegyhely honlapjáért pedig kattintson ide!

Mit jelent az, hogy a házasság egy szentség?

A szentségek azért vannak, mert szükségünk van rájuk ahhoz, hogy az Istennel intenzív kapcsolatban tudjunk maradni. A házasság azért szentség, a házasság azért felbonthatatlan, mert Jézus ezt mondta: „amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza”. Mivel Jézus a megváltónk, az ember szeretetből megpróbálja az általa adott szabályokat betartani, mert úgy gondolja, hogy ezek a szabályok a boldogsághoz és az üdvözüléshez vezetnek.

Mi is az pontosan, amit az Egyház tilt, a válás vagy az újraházasodás?

Sok félreértés van ezzel kapcsolatban: például hogy ha valakinek a házassága válással végződik, akkor ő automatikusan valamiféle egyházi büntetés alá esik. Erről szó sincs. Az Egyház ismeri a különválás intézményét. Előfordulhat egy olyan helyzet egy házasságban, hogy a házasság olyan végletesen megromlik, az egyik fél veszélyezteti a másik fél vagy közeli hozzátartozó testi vagy lelki egészségét; fizikai és/vagy lelki erőszakra kerül sor. Ilyen esetben feljogosítja az Egyház a nem vétkes felet arra, hogy kilépjen a házasságból, ami azt jelenti, hogy felfüggeszti az együttélést, de ettől még a házassági kötelék megmarad. Arra igyekszik az Egyház biztatni a távozó felet, hogy próbáljon meg ennek ellenére megbocsátani a másiknak, és helyreállítani az életközösséget. De ha ez nem sikerül, akkor huzamosabb időre is ebben az állapotban maradhat, és mindaddig, amíg nincs élettársa vagy állandó, olyan testi kapcsolata egy másik nemű személlyel, ami házasságtörést jelent, addig ő teljesen szabadon járulhat a szentségekhez, semmilyen büntetés nem éri őt.

Manapság a leggyakoribb válóoknak az tűnik, hogy nincs erőszak, a két fél csak egyszerűen elhidegül egymástól, ami oda vezet, hogy az egyik megcsalja a másikat, és végül erre hivatkozva válnak el...

Korunknak a tünete, egy olyan világban élünk, ahol a házasságkötésnél és a házasság során az érzelmeknek túl nagy a szerepe. A korábbi korok embereinél a házasságban sokkal több szerepe volt a gazdasági és társadalmi szempontoknak, mint a szerelemnek. Mondhatnánk, hogy akkor talán az nem volt annyira tiszta? Én nem vagyok benne biztos. Az, hogy a házasságot most ennyire elbillentettük az érzelmek felé, ez azzal a veszéllyel jár, hogy amint az érzelem kihűl, akkor rögtön krízisbe kerül a házasság. Nem biztos, hogy ennek így kéne lennie. Egy szentségi házasságban a házastársak közös hitet vallanak, és közösen az Isten elé tudják vinni a problémáikat – ez segíthet abban, hogy az egymással való kommunikációt folyamatosan fenntartsák, és így a szerelmük parazsát izzásban tudják tartani. Statisztikailag kimutatták egyébként, hogy arányaiban kevesebb szentségi házasság végződik válással, mint nem szentségi házasság.

Mi az Egyház hozzáállása azokhoz, akik templomban szentségi házasságot kötöttek, aztán volt egy polgári válásuk, majd egy újabb polgári esküvőjük?

A gyóntatószékben találkozom ilyen helyzetekkel: jönnek olyanok, akiknek az egyházi házassága polgári válással végződött, és utána új házasságot kötöttek vagy élettársi kapcsolatban élnek. Ilyenkor nem lehet őket feloldozni a gyóntatószékben, mert itt azt mondja az ember, „hogy erősen fogadom, hogy többet nem vétkezem, és a bűnre vezető utat elkerülöm”. Amikor valaki állapotszerűen egy olyan helyzetben él együtt valakivel, ami az előző házassági köteléke szempontjából házasságtörő kapcsolatnak számít, akkor nem tudjuk feltételezni, hogy az illető ebben a kapcsolatban tiszta tud maradni.

Néha lehet azonban olyat is hallani, hogy azért mégiscsak el lehet intézni egyházi bíróságnál templomi esküvő után is a válást. Így van ez?

Az egyházi bíróság nem a köteléket bontja fel soha, hanem azt állapítja meg, hogy megfelelő okok alapján a házasság valójában létre se jött. Tudom, hogy van egy olyan közvélekedés, hogy „á, manapság már szíre-szóra felbontják az egyházi házasságot, csak pénz kérdése”, de ez nincs így. Vannak statisztikák az egyházi bíróságok működéséről: kb. 15 éve legalábbis az volt a helyzet Magyarországon, hogy a beadott érvénytelenítési ügyeknek a kétharmada ment át, egyharmadát elutasították.

Milyen okok alapján állapítja meg az egyházi bíróság, hogy egy házasság létre sem jött?

Ha valóban arról van szó, hogy egy házasságot érvénytelenül kötöttek. Ennek számtalan oka lehet, de a leggyakrabban pszichés természetű okok szoktak előkerülni: képtelenség a házasság lényegi terheinek vállalására. Ha egy házasság valóban érvénytelenül jött létre, akkor a legnagyobb igazságtalanság benne tartani embereket. Ilyenkor nagy igazságtalanság lenne más problémáját azzal lesöpörni az asztalról, hogy „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”.

Mi a helyzet, ha nem áll fenn egy olyan ok sem, ami alapján az Egyház szerint ki lehet mondani, hogy a házasság létre sem jött?

Nehéz eset, ha az egyházi bíróság előtt nem bizonyosodik be, hogy érvénytelen volt a házasság. Ilyenkor ameddig tisztán él, azaz egyedül van, addig nincs probléma, de amikor belép egy új kapcsolatba – és az esetek jó részében ez így van –, akkortól kezdve nem fog tudni szentségekhez járulni. De a szentségek nem jelentik az egyetlen utat Istenhez. Sokszor ezt értik meg nehezen az elváltak, hogy ezzel nem estek ki úgymond a pikszisből az Istennél azért, mert válással végződött a házasságuk. Sőt, jó lenne, ha kapcsolatban maradnának Istennel – bár nem áldoznak, továbbra is jó, ha ugyanúgy járnak szentmisére, ha ugyanúgy imádkoznak minden nap, ha részt vesznek az egyházközség életében, ha segítik a szegényeket és a többi. Ők se maradjanak el, ne számolják fel az Istennel való kapcsolatukat azt gondolván, hogy az Isten is felszámolta velük a kapcsolatot! Ez a lelkigyakorlat pontosan erre próbál rávilágítani, hogy az Isten nem számolta fel a kapcsolatot azzal sem, akinek a házassága válással végződött.

Sokan valószínűleg nem ismerik ezt a szót, hogy lelkigyakorlat. Folytassuk azzal, hogy mit is jelent ez pontosan. Miből áll egy ilyen alkalom, hogyan kell elképzelni?

A lelkigyakorlatoknak fontos eleme a kilépés a hétköznapokból – ezért is tartjuk itt Szentkúton. Ami szintén nagyon fontos: a csönd, a fizikai csönd. Hogy távol legyünk a zajoktól, az információtömegtől, ami állandóan körülvesz minket. A lelkigyakorlat során vannak különböző előadások, tanúságtételeket hallgathatnak meg a résztvevők.

Miből áll egy ilyen tanúságtétel?

Emberek elmondják a saját történetüket például arról, hogy a saját válásuk után az összetörtségükből hogyan tudtak később újra lábra állni. Ha válással végződik egy kapcsolat, akkor az ember nemcsak a kapcsolatot éli meg sikertelennek, hanem saját magát is. Önmagával kerül ilyenkor az ember egy kiengeszteletlen helyzetbe. A lelkigyakorlatnak része még a gyónás, ami alatt az ember kiengesztelődik Istennel, de saját magával és a többi emberrel is. Nemcsak bocsánatot kér az Istentől, hanem ő is megbocsát neki azért, hogy pont velem és pont így és pont ekkor fordulhattak elő bizonyos dolgok az életemben. Ezt nem szoktuk így bevallani, mert sokan azt gondolhatják, hogy egy rendes katolikus soha nem haragszik az Istenre, pedig dehogynem. Ennek a megbocsátásnak is a gyónásban van a helye. Ugyanúgy, mint annak, hogy az ember saját magának megbocsát – néha ez a legnehezebb. Hogy megtörtént, ami megtörtént, de ettől még nincs itt a világ vége, az Isten tiszta lapot ad nekem. Viszont ha nekem ad, akkor más embereknek szintén, tehát ha Isten megbocsát, akkor én miért nem…? Ez a három iránya van a kiengesztelődésnek. Egy lelkigyakorlat eredménye jó esetben, hogy az embernek erősebb lesz a hite és nagyobb lesz a béke a szívében, és emiatt körülötte, a környezetében is.

Felmerülhet kritikaként, hogy hogyan adhat lelki tanácsot egy pap egy elváltnak, amikor egy papnak értelemszerűen nem lehet saját tapasztalata házassággal-válással kapcsolatosan. Ugyanezt szokták mondani az egyházi házasságkötést megelőző jegyesoktatásra is: mit tud oktatni egy nőtlenséget fogadott pap házasulandóknak? Mi a válasz erre a kérdésre?

Először is minden pap családban nőtt fel, szóval azért vannak tapasztalatai testközelből arról, hogy mit jelent a családi élet. Másrészt pedig a jó jegyesoktatás soha nem egy pap magányos akciója, hanem civilek is részt vesznek benne, akik maguk is házasok és/vagy teológus, pszichológus szakértői a témának. A jegyesoktatások, amiket szoktunk ajánlani, általában csapatmunkák: egy házaspárokból álló közösség fogadja a jegyespárokat, nemcsak a pap beszél az alkalmakon, hanem a párok is, pszichológusok, orvosok.

Újdonságnak lehet mondani, hogy vannak kifejezetten elváltaknak szervezett egyházi rendezvények?

Nem kifejezetten újdonság, mert most már tíz, vagy akár húsz éve szerveznek ilyen jellegű összejöveteleket-alkalmakat Budapesten.

Változott az Egyház hozzáállása a váláshoz, elváltakhoz?

Egészen biztosan változott azzal, hogy a válás tömegjelenséggé vált. Bár a válás alapvetően negatív dolog, vannak helyzetek, amikor nincs más kiút. A válás jelen van a világban, és ezért az Egyháznak foglalkoznia kell vele – foglalkozik is. Elsősorban arra kívánja helyezni a hangsúlyt, hogy az elváltak számára sincs bezárva semmilyen kapu, hiszen az Egyház tulajdonképpen nem is saját kapuit őrzi, hanem az Istenhez vezető útnak a kapuit, és erre nézve azt a megbízatást kapta, hogy ezeket tartsa nyitva, amennyire csak lehet.