horoszkóp
shutterstock 535283767

Akkor eléggé tönkrementem. Most inkább csak valami fásultságot érzek

2019.10.05. 15:50

Az alábbi levélhez tartozó bevezetőben olvasónk, Aurél többek között azt említi, hogy egy krónikus egészségügyi problémával küzd, valamint hogy egy bonyolult kapcsolatot zárt le tavaly. Valamint ez is szerepel a bevezetőben:

Gondoltam, talán érdekes lehet, hogy azóta hogyan élem meg a dolgokat és hogyan viszonyul hozzám a környezetem

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

– írja Aurél, és a válaszunk egyértelműen az, hogy valóban nagyon érdekes, ahogy összehasonlítja, milyen hatással volt rá annak idején válása, és miként érzi magát most, egy szakítás után. A Randiblognak író egyedülálló olvasóink általában panaszkodnak arra, hogy nem találnak párt, és Aurél ebből a szempontból is különleges: ő azt mondja, egyelőre nem érzi, hogy itt lenne az idő számára a következő partner keresésének.

Ha Aurél levele után úgy érzi, önnek is lenne mesélnivalója, kérjük, ne fogja vissza magát, hanem írja le saját tapasztalatait, és küldje be őket a Randiblognak e-mailben! A címünk az alábbi dobozban található, de benne van a posztot záró keretesben is legalul.

Ez a címünk, kattintson, ha írna!
randi§mail.velvet.hu

Már nem vagyok fiatal és emiatt mindenki aggódik, hogy egyedül maradok. Állandóan jönnek a kérdéseikkel, hogy van-e már valakim, mintha az kötelező lenne.

Bele sem gondolnak abba, hogy talán nem is keresek. Igazából sosem tettem. Miért keresnék? Ha itt az ideje, majd találkozom valakivel. Vagy nem.

Folyamatosan kapom a kérdést, hogy:

Nem rossz egyedül?

Miért lenne az? Inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, vagy egy semmilyenben. Persze nem volt ez mindig így, hiszen a házasságomat is próbáltam elviselni évekig, miután már rég menthetetlen volt. Na, pont ezt nem kellett volna. Az a bizonyos legutóbbi kapcsolatom is egy kicsit feltépte a régi, nem teljesen gyógyult sebeket. Vagy talán csak tükröt mutatott, amiben a régi sebek hegeit megláttam.

Ráadásul az egészségügyi problémám is rosszabbodott azóta, ami megint csak nem ösztönöz arra, hogy kapcsolatot keressek.

Szóval az állandó érdeklődés és burkolt sajnálkozás inkább csak zavar. Segíteni nem tudnak és igazából nem is akarnak, de legalább vájkálnának az életemben. Tök jó, köszi! Tényleg erre vágyom!

Gyanítom, hogy néhányan úgy érzik, leírtam magam és úgy gondolom, mint amit a Moby Dick énekelt meg a Beteg a Föld című számban:

Beteg a tested, beteg a lelked,

Valami végleg tönkrement benned.

Eltemetnek elevenen, nincs jövőd,

Elrohad minden, beteg a föld.

Persze azért van a fenti idézetben némi igazság, ugyanis tényleg beteg vagyok, de ez így van lassan 30 éve. Különösebben már nem hat meg. Más kérdés, hogy ezt a helyzetet egy új partner hogyan kezelné. A többség nyilván – és teljesen érthetően – nem túl jól.

A lelki sérülések is elvitathatatlanok. Azt nehezen tudom meghatározni, hogy ezek még mindig sebek, vagy már csak hegek, amik emlékeztetnek a régi sérülésekre. Az biztos, hogy a válásom után/közben másképp reagáltam, mint legutóbb. Akkor eléggé tönkrementem. Most inkább csak valami fásultságot érzek.

Nem vagyok depressziós, még csak különösebben melankólikus sem, de ugyanakkor nem is tudok olyan felhőtlenül vidám lenni, mint korábban. Azért az utóbbi kicsit zavar.

Az elmúlt másfél évben történtek rossz és jó dolgok is, de mindent összevetve jó irányba indult el az életem. Megismertem pár jó embert, kicsit nyugodtabb lett a munkám, találtam egy jó pékséget, ahol végre finom kenyeret vehetek (nem röhög, ez is fontos). Szóval boldog ugyan nem, de elégedett, az vagyok.

Ráadásul van néhány ember, aki tényleg meghallgat (illetve igazából kérés, kérdés nélkül segítenek, mert ismernek annyira, hogy látják rajtam, valami nem kerek) és tényleg próbál segíteni és nem ostoba kérdésekkel traktál.

Hogy mi ebben az egész fentebb leírt katyvaszban a lényeg? Az, hogy érzem, valamit elvesztettem magamból, és amíg nem sikerül ezen túllennem, addig nem is érdemes egy új kapcsolat gondolatával foglalkoznom sem! Amíg nem tudok felszabadultan örülni valaminek, addig nem is szabad belebonyolódnom egy új kapcsolatba (most nem is vágyom rá).

A legutóbbinál én szerintem már készen álltam, de ő még nem, és emiatt én is visszaestem kicsit, bár másképp, mint korábban. Sajnos túlvállaltam magam. Arra még nem voltam készen (talán soha nem is leszek, vagy soha nem is voltam), hogy mást kirángassak a lelki posványból.

Hogyan tovább? Hát, egyelőre berendezkedtem a kényelmes és nyugodt agglegényéletre. Nem olyan rossz ez. Hosszabb távon viszont azt érzem, hogy el kellene vonulnom egy kicsit a város zajától, valami természetközeli helyre (akár hónapokra), ahol lenyugodhatok és kitisztulhat a fejem. Sajnos ezt nem tudom megtenni, úgyhogy majd keresek valami más megoldást.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!