horoszkóp
shutterstock 473091547

23 évet töltöttünk együtt, apuka mindent vitt volna

2019.10.20. 13:02

Habár már szerencsésen túljutottam a saját megcsalatásom, válásom és vagyonmegosztási perem traumáján, mégis megfogott és elgondolkodtatott annak a férfinak és édesapának a levele, aki elismerte, hogy a válás az ő hibájából történt.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bevezetővel kezdődik az alábbi levél, a beszámolót Vendelina álnevű olvasónktól kaptuk. A poszt, amire Vendelina az első mondatában utal, itt található, érdemes elolvasni, bár az alább olvasható történet önmagában is érdekes és tanulságos, nem kell hozzá ismerni semmilyen előzményt. A bevezetőből is kiderül a lényeg, illetve az alapszituáció: Vendelinát megcsalta a férje, ezután elváltak, és sor került egy vagyonmegosztási perre.

Az alábbi levél legfontosabb üzenete pontosan ezzel a vagyonmegosztással kapcsolatos, illetve azzal, hogy az egymással pereskedő szülők gyermeke hogyan élte meg a procedúrát. Természetesen innentől kezdve már végképp átadjuk a szót Vendelinának, csak arra szeretnénk emlékeztetni minden olvasónkat, hogy ez a posztsorozat a hozzánk e-mailben érkező leveleket tartalmazza, szóval folyamatosan várjuk a tapasztalatokat-történeteket – igen, az önét is! Ha van kedve mesélni, kérjük, írjon!

ø van a @ helyén, de ez a címünk – kattintson rá!
randiømail.velvet.hu

Érdekes dolog ez a hibáztatás... Minden mindig két emberen múlik, mégis hajlamosak vagyunk egy valakire ráhúzni a vizes lepedőt. Talán akkor könnyebb megmagyarázni, miért esett szét egy boldognak, tökéletesnek és örökre szólónak tervezett, az esetek túlnyomó többségében tiszta szerelemre alapozott kapcsolat. Nehéz dolog tükörbe nézni, elismerni, bocsánatot kérni vagy megköszönni, és még nehezebb elengedni azt, aki sokáig a mindennapok része volt... Rengeteg ilyenkor a vélt és valós sérelem.

Ám az éremnek mindig két oldala van. Az én esetem sok mindenben hasonlít a levél írójáéhoz. Gimnazista szerelemből lett házasság, a gyümölcse a váláskor éppen 10 éves kisfiú, aki hangos szót, veszekedést sosem hallott. 23 évet töltöttünk együtt, abból 12 év papíron is hitelesítve, az esküvőnkön szívből hittük, megalapozott, helyes döntés, hát... nem úgy lett. Mindegy, ki miben volt figyelmetlen, hibás, vagy csak a múló évek fakították el az együvé tartozás hitét, egy harmadik színre lépése borított mindent.

Jelentős vagyont kellett volna ketté osztani, de nem sikerült... Apuka mindent vitt volna, a gyerektartást idővel le kellett tiltani, a kákán is csomót keresett, hogy meggyőzze a bíróságot arról, nincs is min vitatkozni. Rövidre zárva majdnem 13 évig tartott, amíg lezárult a vagyoni per is, de hiába a pontos és alapos ítélet, mindent eltüntetett más névre íratva... Egyetlen fillért sem sikerült végrehajtani. Győzelem eredmény és öröm nélkül, egy hosszú és idegölő perben. Végül én voltam, aki azt mondta, elég volt, elengedem a követelést, egy percet nem adok az életemből erre tovább. Híre volt bírósági körökben is, nem mindennapi történet a miénk.

Mégis, azt elmondhatom, egyetlen percre sem tiltottam az édesapjától a fiunkat. Nem uszítottam, nem használtam fegyverként. Akkor sem, amikor saját érdekemben kellett volna beidéztetnem. Nem lettem megkeseredett férfigyűlölő, pedig minden okom meglehetne rá...

Nem értettem, és ma sem értem, miért nem képesek az emberek a sérelmeiket, csalódásukat félretolva csakis a közös gyermekeik érdekét, további „jól létét” előtérbe helyezni, aszerint berendezkedni az új, már külön megélt mindennapokra. Mindenkinek könnyebb lenne, pláne, ha vagyon tekintetében a távozó fél becsületes alternatívákat biztosít. Nők és férfiak egyaránt képesek megkeseríteni a volt házastársuk életét, elidegeníteni, ezáltal megfosztani gyereküket a másik szülőtől.

Ki lehet egy ilyen helyzetben az igazi vesztes? Nem dolgom eldönteni. Egyet viszont tudok. Egy méltatlanul és hosszasan elhúzott, indulatokkal terhelt vagyoni per után a fiunk, aki idő közben önálló, kétdiplomás felnőtt lett, mindkettőnket imád, mindkettőnkre mindenkor számíthat és napi kapcsolatban van velünk. És ez az egyetlen, ami lényeges az egész történetben, nem?!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
23 évet töltöttünk együtt, apuka mindent vitt volna

Olvasónkat megcsalta a férje, elváltak, és a vagyonmegosztási per 13 évig tartott. Hogy élte ezt meg ő és hogy a közös gyerek? Erről szól ez a poszt.

21 · Oct 20, 2019 01:02pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments