horoszkóp
shutterstock 1374918308

Két hete tudom, hogy a férjemnek viszonya volt

2019.10.25. 16:00

Euszták levelére szeretnék reagálni, a saját történetemet alapul véve. Régóta és gyakran olvasom a rovatot, a sok-sok történetet, mindezidáig a totális kívülálló érdeklődésével. Sajnos az élet úgy hozta, hogy Euszták és Erika levelei mellett nem tudok elmenni, úgy érzem, reagálnom kell. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az én életem is vet egy olyan fordulatot, amelyet érdemes lenne másoknak megismerni. Habár a trauma, ami engem ért, még rendkívül friss, közel sem vagyok túl rajta, mégis azt gondolom, ami velem történt, intő példa lehet sok-sok feleségtársamnak. Amíg Maurícia levelében főként Erikához szólt, én Eusztákhoz címzem gondolataim.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bevezetőhöz jól jön egy kis emlékeztető azoknak, akik nem olvasták a Randiblogot az utóbbi időben – bár az alábbi levél önmagában, az előzmények ismerete nélkül is érthető és megállja a helyét. Mindenesetre Erika egy nyílt levelet küldött nekünk pár hónappal ezelőtt, amiben volt férje új feleségének hánytorgatja fel, hogy mennyi trauma érte őt és főleg gyermekét a válás miatt. Erre Euszták azt válaszolta, hogy ő egy elvált és újraházasodott férfi, és az ő esetükben nem önmagában a válás tett tönkre mindent, hanem az, ahogy a volt felesége reagált minderre. Maurícia pedig arról írt, hogy ő is elvált egy megcsalás után, de ettől még a közös gyerekek tudnak békés, nyugodt kapcsolatot fenntartani mindkét szülővel, nem feltétlenül kell egy válásnak traumatizáló hatásúnak lennie.

Nos, az alábbi beszámoló Biankától érkezett, aki, amint azt a címnek választott idézet elárulja, maga is átesett a megcsalás okozta sokkon, és szembe kellett néznie a válás lehetőségével. Az ő történetében azonban máshogy alakultak a dolgok, nyilván nagy részben azért, mert Bianka eltérően gondolkodik a válásról. Ha elolvasta Bianka levelét, és úgy érzi, önnek is lenne mit hozzátennie a témához, kérjük, küldje be nekünk saját tapasztalatait e-mailben az alábbi címre!

Kattintson ide, itt a címünk:
ranid]@[mail.velvet.hu

Az én életem már-már az unalomig volt teljes, férjemmel két gyönyörű, immár felnőtt gyerekünk van. Pár hónap múlva harminc éves házasok leszünk, házasságunk során gyermekeinket mindvégig a legjobb tudásunk szerint neveltünk, nekik mindent megadva, de mégis ügyelve a normákra. Gazdagok nem lettünk, a becsületesség, a szabálykövetés mindig is nagyobb érték volt. Már-már unalomig szabályos volt körülöttünk minden, fiatalon házasodtunk, első kapcsolat voltunk egymásnak. Gyerekeink is ezt az utat választották, mindkét gyermekem házastársát kisgyermek koruk óta ismerem. Amikor már azt hittem, hogy a mi családunk életébe idegenek tényleg nem szólhatnak bele, akkor ütött be a mennykő.

Körülbelül két hete tudom, hogy a férjemnek viszonya volt. Az Euszták által leírt helyzet ismerős. A mi kapcsolatunk is kiüresedett, valóban mi is mint két idegen éltünk egymás mellett az utóbbi egy évben. Azonban a mi esetünkben talán nem ez volt az dolgok miértje, inkább a következménye. Attól tartok, amit az én férjem tett velem, velünk, az nem mindennapi történet. Egy születésnapi bulin kezdődött, ahova szokás szerint egyedül ment (én maradtam otthon a gyerekekkel), engem nem is hívott, hogy tartsak vele. Korábbról, munka miatt már ismerték egymást, a körülmények úgy alakultak, hogy ott helyben elcsattant az első csók. Kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen mostanáig, tizenvalahány (!) évig tartott a viszonyuk. Ez idő alatt a harmadik fél férjhez ment és két gyereket is szült. Hogy mit gondolok erről az emberről (itt nőt kellett volna írnom, de nem teszem), nem írom le. Azt már elmondtam a férjemnek, kendőzetlenül.

Kedves Euszták, azt kérdezed Erikától, a feleségtől, az édesanyától, és még ki tudja hány nélkülözhetetlen szerepben játszó embertől: „mit tett azért, hogy ne alakuljon ki ez a helyzet, illetve mit tett azért, hogy a férj ne egy másik nő mellett akarjon élni?” Nem tudom, de kérdezem, ha te a saját életedre visszatekintesz, te mit tettél? Mit tettél, hogy megmentsd, átmentsd a házasságod, a gyermekeidben azt rettenetesen fontos képet, amit úgy hívnak: biztos családi háttér, egymást szerető szülők. Nem ismerem a részleteket, de egy dolog biztosnak tűnik, te léptél félre, elsősorban te hagytad magukra a gyermekeidet, te voltál az, aki nem tartottad az eskütöket. Tudom, kemény vagyok, és talán bántó. De hidd el, a félrelépésetek egy olyan trauma, egy akkora sokk, amikor mi, megcsalt feleségek, édesanyák nem is igazán tudjuk, mit miért teszünk. Az önbecslésünk, a magunkba vetett hitt tényleg rommá törik össze már, ha ez egyáltalán fontos lehet. Azt írod, azóta is együtt éltek, az azóta eltelt tizenegy év a bizonyíték arra, hogy valóban szereted az új feleséged. Nem kérdés, valóban szerencsésen alakult a ti sorsotok, de ez még mindig kevés, a korábbi huszonegy évnyi házasságodhoz képest. Nyilván ezt te is tudod, ezért is írtad le.

Mi maradunk. Az én férjem úgy döntött, velem marad, én kellek neki. Ezért is vallotta be, hogy viszonya volt. De ne hidd, hogy nem volt szerelmes. Valójában végig a szemem előtt zajlott minden. Amikor egész nap kezében a telefonjával öt, de inkább három percenként nézte végig az emailjeit, vagy amikor reggelente úgy indult el itthonról a munkahelyére, mintha zsinóron húznák. Nem tudtam, hogy valójában a reggeli légyottra siet, át a városon, valahová egy szállodába. Tudtam, éreztem, és sokszor meg is említettem neki, hogy mintha idegenek lennénk, úgy élünk egymás mellett. Mégis semmit nem tettem, mert nem gondoltam, hogy ekkora a baj. És most sem tettem semmit. Nem kellett különösen semmit sem tennem azért, hogy engem válasszon. Mert hiszem, hogy nem rajtam múlt, sem az, hogy elkezdődött, illetve az sem, hogy folyton újrakezdték. És az sem feltétlen, hogy mégis engem választott.

Akkor mégis miért döntött így? Talán mert meg akarja menteni azt, amink van, amit elértünk, ami a legnagyobb kincs: a házasságunk, az eskünk. Hogy sikerülhet-e? Nem tudom, de visszakaptam az embert, akibe beleszerettem, akivel mindig mindent meg lehetett beszélni, akinek oly fontos voltam, talán mindig is. Kedves Euszták, azt írod, nem a válás ténye az igazi sokk. Ebben tévedsz! De, a válás ténye, az, amit, a gyerekek igenis felfognak, és épp ezért azt el kell kerülni. Tenni kell ellene. Remélem, mi tenni fogunk, eleget.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!