Hi Szevér!

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Rögtön a megszólításból egyértelmű, hogy a Randiblog Inbox posztsorozatban ezen a hétvégén elsőként sorra kerülő olvasói levél melyik korábbi írásra válaszol. Szevér levelét nagyjából egy hete közöltük, itt tudja elolvasni, ha eddig lemaradt volna róla, de persze a lényeget összefoglaljuk itt a bevezetőben: Szevér összejött egy olyan lánnyal, aki válságban levő kapcsolatából az új kapcsolat ellenére sem lépett ki. Szevér azonban nagyon szereti ezt a lányt, és azt kérdezi elsősorban női olvasóinktól, hogy vajon mit tehetne az ügy érdekében.

Nos, hiába elsősorban a női olvasók véleményét kérdezte Szevér, az első válasz egy férfiolvasónktól érkezett, Rómeótól. Rómeó az alábbi, meglehetősen rövid levélben felvázolja, hogy ő is volt hasonló szituációban, és azt szintén elmeséli, végül hogyan döntött, mi lett a vége és miért. Ön is volt már hasonló helyzetben? Szívesen hozzátenne még valamit mindahhoz, amit Rómeó alább ír? Ha igen, írja meg mondanivalóját e-mailben a Randiblog szokásos címére, amit az alábbi doboz tartalmaz!

Kattintson ide, és már írhat is:
randi@mail.velvet.hu

Nem nő vagyok, de olvastam a leveled, és el kell hogy mondjam, hogy pont nemrég voltam én is ebben a cipőben. A helyzet majdnem teljesen ez. Volt egy lány (kollégám), akivel közel kerültünk egymáshoz, volt barátja (de nem volt minden okés köztük), és ennek ellenére mégis randiztunk, és le is feküdtünk egymással (azért nem ennyire gyorsan, ez pár hónap sztorija).

Az igazat megvallva én is teljesen így éreztem, mint most te. De miután nem haladtunk semerre, egy halom „nem lehetünk együtt, de ugyanakkor nem bírtuk egymás nélkül” után volt egy mély beszélgetésünk is arról, hogy mi a helyzet nála igazából, merre akar haladni, egyáltalán mit akar kettőnktől. Úgy éreztem, hogy ténylegesen őrlődik és hajlik afelé, hogy együtt legyünk, de végül nem lett semmi.

Ha ennyire nem képes tenni azért, hogy veled legyen, akkor ne csinálj magadból majmot. Egyszerűen adj neki ultimátumot, és mellette ismerkedj. Én is így tettem, és végül találkoztam egy másik lánnyal, akivel már járunk, és úgy érzem, hogy megvan köztünk az összhang, és egy darabig még fogjuk egymást „fárasztani”. Ha van egy személy, aki csak hülyít és ott egy másik, aki ténylegesen boldoggá szeretne tenni, akkor egyértelműen az utóbbit válaszd. Nem várhatsz egy olyan személyre, aki meg sem érdemli! Tanulj az öreg rókától és lépj tovább.

Hidd el, megéri.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Volt barátja, mégis randiztunk, és le is feküdtünk egymással

Olvasónk összejött egy kolléganőjével, akinek válságban volt a kapcsolata. Mi a teendő, ha a nő ilyenkor nem tud választani a régi és az új közül? Íme egy válasz.

13 · Feb 07, 2020 02:04pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments