Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Amit azt a jobb hasábban látható kis keretes is tartalmazza, ez itt a Randiblog Inbox, az a posztsorozat a Velveten, ahol olvasónk által e-mailben beküldött leveleket teszünk közzé. Elsősorban olyan leveleket várunk, amelyekben olvasóink társkereséssel, párkapcsolatokkal, illetve szakítással kapcsolatos saját történetüket, illetve tapasztalataikat osztják meg, és ha úgy vesszük, ilyen tapasztalatmegosztást tartalmaz Dezső álnevű olvasónk alább közölt e-mailje is.

Dezső célja a levél megírásával azonban elsősorban az, hogy megtudja, mások is azt tapasztalják-e, amit ő, de egy olyan dologgal kapcsolatban, ami eléggé kilóg a Randiblog Inbox szokásos keretei közül. Elég gyakran szoktunk megjelentetésre nem alkalmas leveleket kapni, de Dezső levele volt annyira fura, hogy végül úgy döntöttünk, vele annak ellenére kivételt teszünk, hogy a beszámolója érdemben mindössze egy mondat – de az egy olyan mondat, hogy ahhoz 18+-os karika kellett erre a posztra.

Dezső kérésének megfelelően lehet szavazni a levél alatt, de ha ön inkább írna egy kifejtősebbet, annak szintén nagyon örülünk, és várjuk levelét az alábbi címre!

Klikkeljen ide, ez itt a címünk:
randi@mail.velvet.hu

Szexuális tartalmú feltevésem:

azok a lányok, akiknek van háziállatuk, nagyobb arányban nyelik le a spermát.

Ezt most nyilván én sem bírtam nevetés nélkül leírni, de tényleg így van. A saját statisztikám kb. 30 hölgyre van alapozva, de ahogy az ismerősökkel ez a téma szóba került, mindenki bólogatott, hogy lehet ebben valami. Ha azt mondjátok, hogy egy ilyen téma elférne valamelyik kategóriában az oldalatokon, akkor örömmel vennék egy erről szóló szavazást a Velveten.

Ön szerint igaz Dezső megfigyelése azokról a lányokról, akiknek van háziállata?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!