Csak azzal nem számolt, hogy a férjem nem őt fogja választani

Sokat olvasok a megcsalásról, mert sajnos nekem is volt benne részem. Sokan képtelenek feldolgozni a történteket, mert akkora fájdalom éri a megcsalt félt, amit már nem tud vagy akar feldolgozni. Megosztom az én történetemet, hátha tudok vele segíteni sorstársaimon és rávilágítani arra, hogy a szerető egy kapcsolatban vagy házasságban milyen szerepet tölt be. Közel sem annyit, mint gondolják sokan.

Ez a bevezető tartozik Zsanett álnevű olvasónk történetéhez, ami e-mailben érkezett a Randiblog alábbi címére. A tárgymegjelölés az volt, hogy „feleség vs szerető”, és amint azt a fenti néhány sor előrevetíti, a levélben elsősorban arról van szó, milyen szerepet játszott Zsanették házasságában ez a bizonyos szerető.

Ezúton is köszönjük Zsanettnek, hogy ilyen őszintén írt erről a roppant nehéz témáról, és szeretnénk bátorítani mindenkit, hogy ha vannak hasonló tapasztalatai, ossza meg őket nálunk! A Randiblogban névtelenül (=álnéven) lehet mesélni, és mindenre kíváncsiak vagyunk, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal, illetve szakítással kapcsolatos. Az ön történetét is várjuk, méghozzá az alábbi címre.

„A férjemmel 18 éve ismerjük egymást, van három kamasz gyerekünk. Külföldön élünk, aminek a megemlítése csak annyiban számít, hogy a pótléka (nevezzük így, mert ő is csak így nevezte) viszont otthon (Magyarország) él. Akkor mi még Európában éltünk, nem okozott gondot az utazás, hogy találkozzanak. Szép család voltunk/vagyunk már újra. A gondok nálunk a 13-14. év környékén jelentkeztek. Férjem kezdte elhanyagolva, mellőzve érezni magát a kapcsolatunkban, ami addig fajult, hogy regisztrált egy internetes társkeresőre. Hozzáteszem, hogy én is hasonló érzésekkel voltam akkoriban, de nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy megcsaljam, másnál keressem azt, amit ő már nem úgy adott meg nekem.

2018-ban, mikor megismerte a pótlékát, én tulajdonképpen nem éreztem semmi negatív változást a kapcsolatunkban, sőt inkább javulni látszottak a dolgok, amit nem is nagyon értettem, de örültem neki.

Közben mi kontinensváltással ismét túl voltunk egy költözésen, ami a házasságunkat csak jobban erősítette.

A kis kapcsolatuk 2 évre rá derült csak ki elég szürreális módon, mikor minden a legnagyobb rendben volt köztünk. Gondolom a pótlék megunta a várakozást, elege lett, és akkor robbantotta a bombát, amikor tudta, hogy az nagyot fog szólni, csak azzal nem számolt, hogy ha az egészet a tudomásomra hozza, akkor a férjem nem őt fogja választani, mert bizony ő abban a pillanatban lapátra került. A pótlékról annyit tudni kell, hogy a férjemmel egyidős és nem az esete, ideálja, mert ő nem szereti az alacsony, robusztus alkatú nőket. Én magas, vékony, sportos alkatú vagyok, tehát pont az ellenkezője.

Mikor kiderült, én teljesen összetörtem, nagyon fájt, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

Borzalmas hónapok következtek, de nem csináltam jeleneteket, hisztiket, tartottam magam a gyerekeink miatt, hogy ne tudják meg, mi történt, mert azt gondoltam és gondolom most is, hogy nem szeretném, ha az apjukat emiatt megutálnák, elfordulnának tőle. Kicsivel később el akartam válni, mert úgy éreztem, nem fogom tudni elfelejteni, ami történt, képtelen leszek feldolgozni az egészet, de ő nem engedett el, kérte, adjak időt magunknak, neki, hogy bizonyíthasson, amit azóta is megtesz minden nap.

A férjem magyarázata annyi volt a történtekre, hogy csak azért kellett neki, mert ő eleinte megadta neki azt, ami hiányzott a kapcsolatunkból. Igen, a házasélet ellaposodása az, ami változott köztünk, de más nem, és ő csak egy pótlék volt az életében. Mivel két külön országban éltek, emiatt nem is találkoztak csak kétszer (állítólag, de ez talán nem is annyira fontos), mikor a férjem egy nála töltött nap végén rájött, hogy mennyire szemét velem szemben, amit tesz és ott is hagyta, elment tőle.

Állítólag utána nem találkoztak, pedig járt haza a munkája miatt is, de nem akart vele találkozni már.

A pótlék viszont nem engedte el, ragaszkodott hozzá, mint kutya a csonthoz és mindenféle kifogásokkal kereste, hogy ne merüljön feledésbe a jelenléte. A férjemnek ekkor az nagyon imponáló volt, hogy valaki fut utána, érdeklődik felőle, de egyben kezdett terhessé is válni neki a kialakult virtuális kapcsolat, de félt attól, hogy ha durván az értésére adja a pótléknak, hogy neki ő nem jelentett semmit, akkor engem megkeres és bosszúból kitálal nekem mindent. Remélte, hogy egyszercsak lekopik, lemorzsolódik, főleg azért, mert közben a pótléknak is lett valakije (aki persze külföldi, gondolom, anyagi érdekből eredően), de állítása szerint nem annyira jó vele, mint a férjemmel, szóval nem adta fel és nyomult. Nem gondolta, hogy egy középkorú nő annyira hülye, hogy nem veszi észre a nyilvánvaló jeleket, amiket ő finoman a tudtára is adott. Persze, hogy nem vette észre, mert szeretett volna a helyemben lenni, külföldön élni, kiszakadni a nyomorúságos életéből (középkorú, egyedülálló, rossz anyagi körülmények...), nem akarta tudomásul venni, hogy csak kihasználták, játékszer volt valakinek, akinek ő semmit nem jelentett. A férjem azért választott olyan pótlékot magának, aki neki egyáltalán nem az ideálja semmilyen téren, hogy ne alakuljanak ki érzelmek, legalábbis benne. Rólam olyan képet festett a pótlék felé, aminek a fele sem igaz, de ez is csak azért volt, hogy megkapja azt, amiért ment. Nyilván ha az igazságot mondja, akkor nem kapja meg tőle a szexet, mert ki olyan hülye, hogy tudatosan kihasználtassa magát.

Amit én ebből az egészből megtanultam, az az, hogy sokat kell beszélgetni, éreztetni kell a másikkal, hogy ő igenis fontos és érdekes személyiség, és persze ennek kölcsönösnek kell lennie.

Ha a megcsaló a párját hamisan, nem a valóságnak megfelelően ábrázolja, mutatja be a szeretőnek, akkor az a viszony egy hazugságokon alapuló, csak a megcsaló érdekeit szolgáló cselekedet, és nem jelenti azt, hogy a szerető annyival jobb és több, mert valószínűleg az igazság elferdítése nélkül nem kapná meg, amire egy szeretőt használni szoktak.

Mi most boldogabbak vagyunk mint valaha, igaz, elfelejteni soha nem fogom a történteket, de úgy gondolok erre az egészre, hogy a pótléka csak egy kapcsoló a mi házasságunkban, ami mindent megváltoztatott, de jó irányban. A férjem nagyon bánja, amit tett, ha egyetlen kívánsága lenne, akkor az az lenne, hogy vissza tudjon menni az időben és ezt az egészet megnemtörténtté tenné, mert szeret és fél hogy elveszít, nem beszélve az átélt fájdalmról, amit okozott ezzel nekem.”