Maria Guillen Garcia nem sejtette, hogy férje, Tom McCabe telefonjába olyan képeket talál, melyek örökre megváltoztatják az életét. A férfiról kiderült, hogy van egy másik kedvese is, akivel szintén házas, sőt van egy gyereke is attól a nőtől. 

A pár 2009-ben, egy randihirdetésnek köszönhetően találkozott. McCabe nem sokáig húzta az időt, mindössze 9 hónap randizgatás után feltette a nagy kérdést, melyre igen volt a válasz. Az asszony szerint az első gyanús jel az volt, hogy párja már a házasságkötéskor furcsán viselkedett, például jókora késéssel érkezett az esküvőre. Akkor azt hazudta, azért, mert elfelejtett virágot venni a nagy napra. A nőnek később az sem tetszett, hogy nem ismeri a férje rokonait, sőt azok közül egyik sem jelent meg a lagzin. A hazugságok hét év után derültek ki – írja a The Sun.

A férfi telefonja elromlott, ezért megkérte a feleségét, hogy csináltassa meg a készüléket. A nő elvitte egy kollégájához, ekkor derült fény a titokra: McCabe házas, és van egy 23 éves lánya is. A másik családról több kép is volt a telefonba. Garcia sokkot kapott, mivel a férje sosem beszélt arról, hogy a házasságuk előtt már egyszer oltár elé állt. Ám ez még nem minden!

A férfi ügyletei teljesen csődbe vitték őt, és 21 ezer fontos (kb. 8,7 millió forintos) tartozást halmozott fel, miután a férje rávette, hogy hiteleket vegyen fel számára.

Bár Garcia bigámia (kétnejűség) vádjával rendőrséghez fordult, párja 2016-ban eltűnt. Öt év bujkálás után, 2021-ben tartóztatták le, nemsokára bíróság elé áll. Amennyiben elítélik, akár hét évet is kaphat. A nőnek azóta új párja van, ám a rossz tapasztalat miatt megfogadta, hogy soha többé nem megy férjhez.

Cikkünk vezető képe illusztráció!