Hányszor tesszük fel magunknak a kérdést: vajon jól választottunk-e? Hányszor jut eszünkbe egy küzdelmes kapcsolat fájdalmas szakításakor, hogy márpedig ez volt az első megérzésünk? Akkor viszont miért megyünk bele egy olyan ismerkedésbe, ami az ösztöneink szerint már az első perctől halálra van ítélve? Az igazság az, hogy a hormonok sokszor erősebben működnek, mint a józan ész, mégis: jobban kell bíznunk önmagunkban, és belső hangunkban. Akkor is, ha az adott pillanatban csábítóbb valaki.

Megérzéseink sokszor nem tudatosak. Hogy éppen kit találunk kedvesnek, rokonszenvesnek, az általában egy ösztönszerű döntés. Tapasztalataink pedig megtanítottak arra, hogy senkivel sem haladunk vaktában előre. Mégis, ha elborítja agyunkat a rózsaszín köd, elfelejtjük feltenni magunknak a legégetőbb kérdéseket, mi szerint:

  • - valóban vállalni akarom-e egy kapcsolatban azokat az összeférhetetlenségeket, amelyek hosszútávon hatással lehetnek az életemre, a nagy szerelemben azonban eltekintek tőlük, és megtagadom önmagamat;
  • - a másikról ismert tények mérlegelése után számba vettem-e azt, amit a szívem súg, és a gyomromban érzek?

Sokszor próbáljuk győzködni magunkat, hogy a nekünk nem tetsző tulajdonságain a másik idővel változtatni fog, vagy a nézeteltéréseink kiváltó okai csak alkalomszerűek. Ezt hajlamosak vagyunk a sokadik vita után is hajtogatni magunknak, többek között azért, mert nem merjük beismerni, hogy rosszul döntöttünk. Hiszen emlékszünk arra a bizonyos első megérzésre. Ha pedig már kötődni is kezdtünk, az csak megnehezíti a dolgunkat.

Marty Nemko pszichológus a Psychology Today nevű oldalon megjelent cikkében egy páciensének az esetét hozta fel példának:

Számos kliensem lamentált már arról, hogy nem bízott az első megérzésében egy potenciális partner kapcsán. Tipikusan mind a következőre lyukadnak ki:

>>Visszatekintve, már a kezdetektől éreztem, hogy valami nem az igazi. Mégis úgy voltam vele, adok neki egy esélyt. Aztán egyre nehezebbé vált elengedni. Természetesen jó időket is megéltünk együtt, de összességében bölcsebb lettem volna, ha már az elején bízom az ösztöneimben, minimalizálom a veszteséget, és máshol kezdek keresni. Hiszen annyi hal van a tengerben...<<

Természetes, hogy nehéz racionálisnak maradni szívügyekben, ugyanakkor segíthet, ha sorra vesszük a következőket egy találkozó előtt és után:

Érdeklődik irántunk?

Ha az üzenetünkre, megkeresésünkre valakinek egy vagy két napnál több időbe telik reagálni, az már nem egy jó jel. Felelőtlenséget, udvariatlanságot sejtet, vagy egyszerűen csak annyit jelent: nem tetszünk neki.

Kedvesnek tűnik?

Ha randipartnerünk alig kérdez felőlünk, és túlnyomóan csak magáról beszél, illetve nem elég figyelmes, és nem törődik azzal, nekünk mire van szükségünk, feltehetően ez később sem lesz rá jellemző. Az például egy jó jel, ha egy teraszos randin a partnerünk felajánlja, hogy üljünk át egy másik asztalhoz, mert felfigyel rá, hogy kiégeti a szemünket a nap.

A fizetésnél is érdemes figyelni. Az már egy régi  nézőpont, hogy mindent a férfinak kellene kipengetnie, mégis sokat elárul a szándék, mindkét fél részéről. Ahogyan az is, hogy mit válaszol a partner, ha a felajánlását udvariasan elutasítjuk. Esetleg felezné a számlát, vagy felajánlja azt, hogy fizet, legközelebb pedig állhatjuk mi a cechet? Senki sem egy lábtörlőt keres, a cél, hogy olyasvalakit találjunk, aki magával és a másikkal is hasonlóképp törődik.

Ésszerű megfigyelni a mimikát is: ahogy öregszünk, az arcráncaink kifejezőbbé válnak, és könnyen tükrözhetik a természetünkből adódó viselkedésformáinkat, például ha vidám vagy domináns személyiségek vagyunk. Előbbi jele, ha a szánk sarka felfelé, utóbbié ha lefelé görbül. Ez utóbbi szomorú és haragos temperamentumot is tükrözhet.

Siettet minket?

Ritkán jelent jót, ha a másik annyira siettet valamit, hogy már-már erőszakoskodik is. Ilyen például, ha túl gyorsan ágyba akar minket vinni, hamar kérdésbe hoz túlságosan, már-már kellemetlenül intim témákat, téged is hasonlóra kér, netán ideje korán házasságot javasol. Ezek a dolgok általában kétségbeesésre, az érzelmi intelligencia hiányára vagy arra utalnak, hogy nem érdekli, ha kényelmetlen helyzetbe hoz minket.

Fennállnak-e komoly összeférhetetlenségi problémák?

Vannak olyan, az életünkre kiható összeférhetetlenségek, amelyek felülbírálhatják partnerünk elragadó tulajdonságait. Az egyik legjobb példa, ha egy pár egyik tagja házasságra és gyermekre vágyik, a másiknak ellenben egyáltalán nincsenek ilyen igényei.

A nem azonos intelligencia-szint is komoly összeférhetetlenséget szül egy hosszútávú kapcsolatban. Ha a miénkhez képest a partneré alacsonyabb, akkor egy idő után fennállhat a veszélye, hogy nem tiszteljük a megállapításait és döntéseit. Ha magasabb, akkor pedig képtelennek érezhetjük magunkat arra, hogy felzárkózzunk hozzá, párunk pedig feszültté válhat velünk.

és a nagy kérdés: mit súg a megérzésünk?

Az agyunk számtalan információt dolgoz fel, beleértve olyanokat, amelyeknek nem vagyunk tudatában. Ez szüli az úgynevezett megérzéseket. Üzen az agyunk a testünknek, csak akkor még nem tudjuk, hogy mi miatt.

Az első benyomás természetesen téves is lehet, ugyanakkor a felgyorsult, elfoglaltságokkal teli életünkben, amelyben nem feltétlen tudunk annyit időt fordítani Mr. vagy Ms. Igazi felkutatására, amennyit szeretnénk, megéri figyelni az első benyomásokra. Maya Angelou amerikai író-költő mondta: 

Ha valaki kimutatja a foga fehérjét, higyje el elsőre.