Egy TikTok-felhasználó szerint érdemes már az első találkozáskor ágyba bújni a randipartnerünkkel. A fiatal nő azt állítja, hogy ha már az első találkozón van intimitás, rögtön megtudja, hogy partnere jó-e az ágyban, és összhangban vannak-e egymással. Kíváncsiak voltunk, mit gondol erről a kijelentésről Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus.

A fiatal nő úgy gondolja, hogy mivel a szex fontos része a párkapcsolatnak, nem akarja arra pazarolni az idejét, akivel nincs meg az a bizonyos kémia – hangzott el többek között a videóban. A szakember szerint ezekkel az állításokkal több probléma is van.

A TikTokon sajnos rengeteg rossz tipp terjed. Ez a szemlélet inkább egy promiszkuis, férfias gondolkodásra utal. Bár a két nem között teljes az egyenlőség, a szexuális élet terén mégis él egy úgynevezett kettős mérce. Míg egy férfinél a sok alkalmi kalandért vállveregetés jár a barátokról, addig a lányokat furcsa jelzőkkel illetik ma is. Pont emiatt a sztereotip megítélés miatt is a lányok sokkal inkább sérülnek az egyéjszakás viszonyok után. A férfiak „csak” kipipálják magukban, hogy megtörtént a dolog, a nők többsége viszont úgy tekint erre, mint egy újabb csalódásra, azt érzik, hogy megint nem kellettek eléggé. Felmerül bennük a kérdés, hogy mit rontottak el? Egy fél éves, amerikai egyetemistákkal végzett vizsgálat szerint, míg a férfiaknak nem okozott gondot a gyakori érzelmek nélküli aktus, addig a nőknek az alkalmi kalandok magas számával párhuzamosan csökkent az önértékelésük, és egyre inkább depresszív lett a hangulatuk.

– kezdte a szexuálpszichológus, majd hozzátette, hogy szerinte ezzel a hozzáállással pont azt veszítjük el, amit keresünk, méghozzá a szerelmet.

Saját kutatásaink alapján Magyarországon is kimutatható már egy tíz éves periódus alatt, mennyire megfogyatkoztak a tartós párkapcsolatok. Ráadásul, a futó kalandok magasabb száma mellett csökkent a szexuális életünkkel való elégedettség is. A szex akkor lesz igazán katartikus, ha szerelmesek vagyunk. Felmerül a kérdés, hogy ha valakivel először találkozunk, nem tudunk róla szinte semmit, akkor hogyan várhatjuk el, hogy frenetikus szeretkezésben legyen részünk? Magyarán épp azt veszítjük el, amit keresünk. Ahhoz, hogy egymásnak testi-lelki élményt tudjunk nyújtani, ahhoz az kell, hogy ismerjem a másikat és vágyjak rá. Ahogy tartja a mondás: a szerelem tüze annál erősebb, minél több akadályt kell leküzdenie. Ezzel a rapid légyottot sürgető gondolkodással egy szexuálisan kiégett generációt nevelünk, ami sajnos nagyon gyakori a mai harmincas, negyvenes férfiaknál. Már szinte a nők udvarolnak és igyekeznek gyorsan igent mondani, nehogy a férfi mást válasszon. Ez a készséges szemlélet azonban uniformizálja a személyiséget és leminősíti az együttlétek értékét. Nem tudunk várni és nem tudunk vágyni. Azt gondolom, hogy ez a lány mindössze népszerűségre vágyott a fiúk szemében, azért töltötte fel ezt a videót. Veszélyesnek tartom, amit közvetít, mert nemcsak több nem kívánt terhességet és nemi betegségeket eredményezhet egy ilyen hozzáállás, de érzelmileg is rendkívül sérülhetnek benne sokan.

– zárta a beszélgetést Dr. Hevesi Krisztina, aki szintén fenn van a TikTokon, ahol hasznos tanácsokkal segíti a követőit.

Ön mit gondol: tényleg ágyba kell bújni az első randin?