GettyImages-1352284724

Brooke Shields vallomása: sokáig rettegett a szextől

2021.12.15. 19:30

Volt idő, amikor Brooke Shields már a szexről való beszélgetést is ijesztőnek találta, attól pedig, hogy intim kapcsolatba bonyolódjon valakivel, egyenesen rettegett. A modell-színésznő egyhamar nem is szeretett volna a szerelem oltárán áldozni.

A kék lagúna című film sztárja sokáig úgy vélte, ha ágyba bújik valakivel, azzal vétséget követ el – írja a People magazin.

Sokat változott a szexről való vélekedésem. Amikor a húszas éveimben jártam, rettegtem tőle, amiért egészen 22 éves koromig őrizgettem a szüzességem. Azt hittem, megsértem az emberiséget, amiért katolikus, házasulatlan leány vagyok, és emiatt komoly bűntudatot éreztem

– magyarázta a Yahoo! Life-nak A kék lagúna című film sztárja, hozzátéve, csak 40 éves kora környékén változott meg a szexről alkotott véleménye.

Csak a negyveneves éveimben kezdtem el a szexet saját élményként felfogni, és nem úgy gondolni rá, mint más örömére, amit én okozok. Azt szeretném, ha a lányaim tudnák, ez az egész közös megegyezésen alapul. Sokkoló tud lenni, hogyan látják saját magukat az emberek a párkapcsolatukon belül. Nem akarom, hogy a lányaim valaha is azt érezzék, csak kihasználják őket. Azt akarom, hogy ők irányítsanak, és ne szégyelljenek semmit. A férjem csodálatos, nagyra értékel engem. Minden porcikámat imádja, és ezért nagyon hálás vagyok

– fogalmazott Shields, aki kiemelte: gyerekek mellett is kell időt szánni romantikára, de nem szabad erre úgy tekinteni, mintha csak egy elvégzendő házimunka lenne.

Az 56 éves színésznő ma már boldog családanya: férjével, Chris Henchy forgatókönyvíróval két lányt nevelnek közösen: a 18 éves Rowant és a 15 éves Griert. A gyermekáldás azonban nem jött könnyen: a lombikprogram során a hetedik próbálkozás volt sikeres.