Arra, hogy a szerelemben nincsenek határok, ezúttal egy kongói férfi emlékeztet, aki úgy döntött, egypetéjű hármasikreknek fogad örök hűséget. A 32 éves férfi, Luwizo azért döntött a nem mindennapi frigy mellett, mert a testvérek, akiknek egyikébe beleszeretett, határozottan kitartanak amellett, hogy soha nem szeretnének elszakadni egymástól. 

Az ikrek, Natasha, Natalie és Nadege kiskoruk óta rendkívül összetartóak, nem is tudják elképzelni az életüket egymás nélkül. Úgy mesélték, hogy Luwizo előbb Natalie-ra talált rá: az egyik közösségi oldalon kezdtek el beszélgetni, ismerkedni egymással. A férfi nem tagadja, a nő hamar elrabolta a szívét. Nem kellett sok, hogy Natashával és Nadege-vel is megismerkedjen – igaz, sokáig nem is tudta megkülönböztetni őket, amit a hármasikrek ki is használtak.

Végül mindhárom nő beleszeretett Luwizóba, aki nem tiltakozott, amikor arra kérték őt, vegye feleségül mindhármójukat.

Amikor először mondtuk neki, hogy mindhármónkat el kellene vennie, először le volt sokkolódva. Ám mivel addigra már mindhármónkba beleszeretett, nem látta akadályát a frigynek, főleg, hogy mi is szerelmesek lettünk. A legtöbb ember képtelen elfogadni, hogy három nő osztozik egy férfin, de mi így nöttünk fel; gyerekkorunk óta mindent megosztunk egymással

– mesélte az AfriMaxnak Natalie, aki testvéreivel mindig úgy gondolta, hogy csak az választhatja el őket egymástól, ha valamelyikük férjhez megy. 

Majdnem elájultam. Mikor megkérdeztem, melyikük Natalie, kiderült, hogy minden alkalommal mással találkoztam, amikor randizni mentünk. Össze voltam zavarodva. Úgy terveztem, hogy Natalie-t veszem feleségül, de képtelen lettem volna arra, hogy a másik két lányt magára hagyjam

– mesélte a férfi, akinek családja nem fogadta jól, hogy poligámista lett. Úgy tudni, szülei megvetik őt emiatt, és még az esküvőre sem mentek el. Lánytestvéreinek sok idő kellett, mire megbarátkoztak azzal, hogy Luwizo három nőt szeret, de ma már mellette állnak, írja az Oddity Central.