A modellügynökség vezetője egy barátnőjének segített megértetnie magát angol anyanyelvű kedvesével, ám egy ponton túl Kajdi Csaba megelégelte, hogy mindent neki kell tolmácsolnia. Később ő maga is hasonló helyzetbe került. 

Kellemetlen szituációba került évekkel ezelőtt Kajdi Csaba, amikor egyik barátnője egy külföldi állampolgárral alkotott egy párt.

Nem beszéltek közös nyelvet. A srác angolul beszélt, a barátnőm pedig akkor még nem beszélt angolul. Ezért sokszor én fordítottam nekik. Kezdetben csak apróságokkal hívtak fel, hogy mondjam meg a srácnak, hogy a barátnőm nem szereti, ha beleteszi a habot a kávéjába. Aztán amikor már hajnali háromkor azzal hívott a barátnőm, hogy most azonnal mondjam meg a párjának angolul, hogy szedje a sátorfáját és vége a kapcsolatuknak, megelégeltem. Mondtam neki, hogy inkább tanuljon meg angolul. Így is lett, amint szót értettek szét is mentek.

– mesélte RádiósCyla, aki saját bőrén tapasztalt meg milyen fontos a közös nyelv egy párkapcsolatban.

Brazíliában beleszerettem egy portugál szépségbe, de egy mukkot nem értettem abból, amit mond. Mégis olyan okosnak, intelligensnek tűnt. Minden jól ment egészen addig, amíg meg nem tanultam portugálul. Sajnos akkor rá kellett jönnöm, hogy nem túl okos... Nagyon fontos a közös nyelv egy kapcsolatban. Ha nem egy nyelvet beszélnek a felek, könnyen elcsúszhatnak a dolgok az pedig senkinek sem jó.

– mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kajdi Csaba.