Újra a szinglik táborát erősíti Leonardo DiCaprio, aki néhány héttel ezelőtt a legnagyobb titokban szakított modell barátnőjével, Camila Morrone-val. Úgy tudni, nem volt dráma, tányértörés vagy kiabálás: az Oscar-díjas színész egyszerűen csak eltávolodott a nála 22 évvel fiatalabb szépségtől.

Leo és Camila kapcsolata ezen a nyáron ért véget. Nem fújnak egymásra, nem maradtak bennük rossz érzések. Mindketten érezték, hogy ez a helyes döntés

– magyarázta a hollywoodi színész egyik közeli ismerőse. A The Sun kiemelte: a románcok jönnek-mennek, de ha visszatekintünk DiCaprio szerelmi életére, akkor felismerhetünk egy mintát. A filmcsillag ugyanis soha nem randizott 25 évesnél idősebb nővel.

DiCaprio azért dönthetett a szakítás mellett, mert a modell júniusban töltötte be a 25. életévét.

Korábban Gisele Bundchen és Bar Refaeli is a párja volt, ahogy Blake Lively is, de a kapcsolat idején egyikük sem volt több 25-nél.

Az ugyanakkor nem teljesen egyértelmű, hogy DiCaprio és Morrone kapcsolata hány évig tartott. A The Sun című brit napilap szerint hét, a news.com.au szerint öt, a US Weekly szerint pedig négy évig alkottak egy párt.

A színész egyébként a legfrissebb lesifotók tanúsága rengeteget fogyott a szakítás óta.

Önnek fontos, hogy a párja fiatalabb legyen?

(Borítókép: Leonardo DiCaprio a 72. Cannes-i Filmfesztiválon. Fotó: Getty Images/Dominique Charriau)