Danielle Vincely első szexuális élménye elég katasztrofálisan sikerült, és szakértők szerint emiatt nem képes a négy fal között kielégülni. A szabadban azonban nem retteg a szextől, sőt csak ekkor van orgazmusa. Partnereinek eleinte ugyan tetszik a szex az erdőben, majd nagyjából az első esős szeretkezés után kiteszik a lány szűrét. Orvosa antidepresszánsokkal próbált segíteni a lányon, aki gyógyszerek helyett továbbra is a kültéri aktusokat részesíti előnyben.

A 24 éves Danielle Vincely elmondása szerint kizárólag a szabadban tudja élvezni a testi örömöket, és retteg attól, hogy a négy fal között kelljen szexelnie – írja a News of the World. A férfiaknak eleinte tetszik az ötlet, majd egy idő után ráunnak, hogy az erdőben, a parkban vagy a parton szeretkezzenek a lánnyal, főleg ha egyszer az esőben kell teljesíteniük. „Ezután szakítanak is velem. Jobban kedvelik, ha az ágyban zavarhatnak le egy gyors menetet, erre azonban képtelen vagyok. Próbáltam már, de teljesen kiborulok, ha fedél alatt, zárt helyen kell szexelnem. Úgy érzem, hogy mindjárt megfulladok, elájulok” – nyilatkozta a 24 éves nő, akire a fenyőillat viszont kifejezetten jó hatással van. Azt mindenesetre senkinek nem ajánlja, hogy egy fának dőlve szeretkezzen, ugyanis a fakéreg néhány alkalommal kihorzsolta a hátát.

A lány állítólag szüzessége elvesztése, vagyis tizennyolc éves kora óta küzd ezzel a problémával. „Azt hittem, hogy az első alkalom tökéletes és romantikus lesz, ezzel szemben minden egyes percét utáltam. Majdnem pánikba estem, és alig vártam, hogy véget érjen. Minden további alkalom katasztrofális volt egészen addig, amíg egyszer részegen a parkban estünk egymásnak. Csodálatosan éreztem magam. Korábban soha nem volt orgazmusom” – született meg az átmeneti megoldás Danielle Vincely problémájára, amit orvosa inkább antidepresszánsokkal akart kezelni. „Ahelyett, hogy gyógyszereket szednék, sokkal szívesebben szeretkezek továbbra is a szabadban. Tudom, hogy az emberek azt gondolják rólam, hogy fura vagyok, de már nem érdekel. Vannak, akik a pókoktól vagy a magasságtól félnek, én pedig attól rettegek, hogy egy szobában kell szexelnem. Megpróbálom a lehetőségek szerint a legjobban kezelni ezt a helyzetet ” – tette hozzá.

Ön szívesen szexel a szabadban?

A Fabulous magazin szakértője, Catherine Townsend szerint a lánynak terápiára kellene járnia, hogy leküzdje a beltéri szexszel kapcsolatos ellenérzéseit, és fokozatosan hozzászokjon ahhoz, hogy a négy fal között is ugyanolyan élvezetes lehet a szeretkezés. “Addig pedig olyan fickókra van szüksége, akiket nem zavar az, hogy a szabad ég alatt kell hancúrozniuk” – nyilatkozta Townsend, aki szerint Vincely fóbiája meglehetősen ritka, és biztosan összefüggésben van azzal, hogy először egy olyan férfival bújt ágyba, aki mellett nem igazán tudta elengedni magát.