Egyedülálló férfiak és nők, családosok, párok, gyermekeiket egyedül nevelő apák és anyák jelentkeznek itthon pornócastingokra. A jelentkezők nagy hányadát a tartós munkanélküliek teszik ki, a Tutti Frutti Party pornós cég tapasztalata szerint féléve megszaporodott a jelenség.

Zömmel a tartós munkanélküliek jelentkeznek pornócastingra

"Szeretnénk érdeklődni, hogy párként vagy szóló fiúként milyen filmekhez kerestek szereplőket és mik a feltételei a szereplésnek? Mi egy házaspár vagyunk (L: 28/F:32 éves). Pusztán anyagi okokból kérdeznénk még, maximum azt mondjátok, hogy nem. És hogyha ebből havonta 70-75 ezer forintot ki lehetne hozni, az nekünk egy igazán nagy pénznek számítana, cserébe normális keretek között vállulnk mindent, ami mindkét félnek jól esik" – ehhez hasonló leveleket kap rendszeresen a Tutti Frutti Party szerkesztősége. A pornócastingra jelentkezők 75 százaléka tartósan munkanélküli, jellemzően a gyermeküket egyedül nevelő férfiak és nők küldik el a teljes életrajzukat a Tutti Frutti Partynak. A nehéz anyagi helyzetre hivatkozó levelek körülbelül egy évvel ezelőtt szaporodtak meg, féléve pedig általánosnak mondhatók.

"30 és 45 közötti, párok, nők, férfiak, családanyák azok, akik jelentkeznek. Zömmel harmincasok, egyedül nevelik a gyerekeiket, elváltak és munkanélküliek lettek. Az emúlt időszakban nagyon keményen elszaporodott ez a jelenség, a tartósan munkanélküliek szinte bármire hajlandóak lennének, hogy valahogy pénzhez jussanak. Ezeknek a nagy része családos, és a pornót is bevállalná" – mondta a Tutti Frutti szerkesztője, Wally. Hozzátette, rengetegen teljes életrajzot küldenek jelentkezésként, amiben részletezik az életüket. "Van, aki olyan komolyan veszi a casting dolgot, hogy komplett életrajzot küld, mintha normális munkára jelentkezne. Vannak köztük anyukák, akik megírják, hogy 'három gyerekemet egyedül nevelem, teljesen reménytelen az anyagi helyzetem, szeretném kipróbálni magam, mert azt hallottam, hogy rengeteget lehet keresni." Kovács 'Kovi' István is tapasztalta mindezt, bár hozzá nem érkeznek szívszorító jelentkezések. "Úgy gondolják, hogy könnyű pénzkereset, azt gondolom, hogy az ilyenekből lesznek a családi problémák és tragédiák. Nem gondolja át, hogy mi lesz ennek a következménye pár év múlva, amikor szembesülnie kell a múltjával. Amikor majd pár év múlva az iskolában az orra alá dörgölik a gyerekének" – mondta Kovi a Velvetnek, és azt is elmondta, a filmeken meglátszik, ha valaki csak és kizárólag pénzért akar a felnőttfilmekben szerepelni.

Az, hogy nehéz, kilátástalan anyagi helyzete miatt kezd el valaki pornózni, nem újdonság, a Velvet minden, ami pornó blogján hetente írunk pornószínészekről, kivétel nélkül mindegyikük az anyagiak miatt kezdett el pornózni. Ez mindig is így volt, azonban a megszaporodott mennyiség az, amire a pornós cég szerkesztőségében felfigyeltek. "Az elmúlt egy évben kezdődött, az elmúlt fél évben pedig elképesztő mennyiségű hasonló témájú jelentkezést kapunk. Megrázó, amikor egy ilyen levelet elolvasok, én tényleg átérzem, hogy mennyire szörnyű helyzetben vannak. Az ilyen jelentkezőknek mindig megírom, nem igaz, hogy több százezret lehet keresni, és hogy aludjanak még rá legalább hármat. Ha ezek után is ki akarják próbálni, ám jöjjenek. De általában nem jönnek soha többé. A pornó azoknak való, akik a végtelenségig exhibicionisták, szeretik, és élvezik ha megmutathatják magukat. Egy átlagember, akiben nincsenek meg ezek a tulajdonságok, és csak az anyagiak motiválják, nyomorultul fogja érezni magát a pornóban." A jelentkezők a rövid leírásban, hogy miért szeretnének pornózni, és mit vállalnak, nyomatékosítják nehéz anyagi helyzetüket, ahogy az alábbi levélben is látható.

Nem lehet megélni ma Magyarországon csak a pornózásból

"Kedves Tutti Frutti Party! Filmezésre jelentkeznék szóló hölgy kategóriában. Én szegedi vagyok 32 éves 168 cm 51 kg szőke (festett) haj, barna szem, vékony testalkattal. A szexben szinte mindenre nyitott vagyok (egyedül a popó szex kizárt ). A lányokat szeretem, biszex vagyok. Mindenképpen szeretnék lehetőséget kapni ebben dolgozni, mivel úgy tudom nem kevés pénzeket fizetnek a szereplőknek. Hosszú távon szeretnék ebben dolgozni. Az oka még az is hogy szeretem az erotikát nyílván ha prűd lennék nem jelentkeznék ilyen munkára. A másik az, hogy nekem kell megoldanom az anyagi gondokat. Sajnos munkát nem kapok a három gyerek mellett, ami normál munka lenne így a keresést már fel is adtam. Mellékelem a részletes életrajzomat."

Wally a Velvetnek elmondta, tudomása szerint Magyarországon az elmúlt két évben nem készült profi, magyar produkció. Véleménye szerint gyakorlatilag halott a pornógyártás, ezért nincs annyi napi munka, hogy valaki kizárólag ebből meg tudjon élni. "Ha Magyarországon lenne is pornó produkció, profi, nem amatőr, fogalmam sincs, hogy mennyit kereshetnének. Az elmúlt két évben az én tudomásom szerint nem volt olyan, hogy igazi, nagy produkcó készült volna, hogy például medencés házat vagy hajót bérelünk. Külföldiek jönnek ide dolgozni, de azt hallom, hogy ők is főleg amatőr színészekkel dolgoznak."

A pornóra jelentkezők nagy hányadán túl azok is rendszeresen küldözgetik fotóikat, akik szexet várnak. A pornócastingosok szerint a jelentkezések 25%-a olyanoktól érkezik, akik valamilyen problémával küszködnek. Például kis méretűek, esetleg testi hiányosságuk vagy valamilyen perverziójuk van. Ők pornótól remélik a szexuális életük fellendelülését.