Bölény a lakásban, nyúl miatt megbénuló autópálya, vérszívó tinivámpír, gofrisbódé tetején élő remete és más nyalánkságok. Íme, 2011 legsúlyosabb hírei!

Bölény a lakásban

A macskatartás már kommersz, hörcsögökről és egyéb rágcsálókról pedig inkább ne is beszéljünk - gondolhatta Jim és Laura Sautner. A kanadai házaspár így átment radikálisan antikommerszbe, és konkrétan egy bölényt tart házikedvencként, méghozzá lakásban. A jószágot még borjú korában vették magukhoz, és az évek alatt megalodon-méretűre nőtt állat - 180 centi magas és két és fél méter hosszú - azóta is benn lakik a pár lakásában. Sőt, Jim még a kocsiját is átalakíttatta, hogy néhanapján együtt csalinkázhasson kedvencével.

Nyuszi okozott irgalmatlan dugót

Az állatok szeretetének egy másik gyönyörű példája Arizonában esett meg, amikor is a phoenixi 51-es autópályát egy arrajáró riadt nyuszi miatt zárták le a hatóságok. A rendőrök sajnálták kilőni a rettegő állatot, úgyhogy először egy zsákkal eredtek a nyomába, hogy befogják, de miután a jószág elmenekült előlük, inkább megvárták, amíg biztonságos távolságba kerül az autópályától, és csak utána engedték továbbhajtani a rengeteg, vélhetően síkideg sofőrt.

Rácsaholt a rendőrkutyára, lesittelték

Az amerikai rendőrök is állatbarátok, legalábbis ezt tanúsítja az az eset, amikor kérdés nélkül lesittelték azt a férfit, aki viccelődve ráugatott az egyik rendőrkutyájukra. A huszonöt éves Ryan Stephens egyszerűen csak poénkodni akart a rendőrautóban ücsörgő, néhány percre magára hagyott Timber nevű jószággal, a visszaérkező rendőrök viszont ezt nem találták viccesnek, és azonnal bilincsbe verték a jófejkedő férfit.

Esküdt lett egy macskából

Úgy látszik, Amerikában annyira tobzódik az állatszeretet, hogy a házikedvencek lassan a bíróságokra is beteszik a lábukat. Legutóbb épp egy Tabby Sal nevű macskát rendeltek be esküdtnek, egy népszámlálási tévedés folytán. A cica gazdája hiába szólt, hogy valami nem klappol: a bíróság szerint egy esküdtnek nem kell tökéletesen tudnia angolul, így Tabby nyugodtan nyávoghat a tárgyalóteremben.

Rendőrök rúgták rá az ajtót a tengerimalacokra

Még egy állatos-rendőrös hír kívánkozik a 2011-es besztofba, nevezetesen az, amikor két tengerimalac miatt vonult ki hatalmas erőkkel a rendőrség. Egy negyvenöt éves tanárnő ugyanis megszánta a fia fázó tengerimalacait, akik a garázsukban éltek, és bekapcsolt nekik egy hősugárzót. A rendőrségi helikopter hőkamerás felvételén azonnal feltűnt a fűtött garázs képe, és mivel az ilyen helyiségekben általában jó eséllyel marihuánát termesztenek, a rendőrök azonnal rárúgták az ajtót a két megszeppent jószágra.

Betört, majd enni akart az alsógatyás tinivámpír

Ez már nem állatos, illetve csak félig-meddig: a Twilight sorozat úgy látszi, rossz hatással van az amerikai fiatalokra, ugyanis a tizenkilenc éves Lyle Monrore Bensleyt azért tartóztatták le, mert magát vámpírnak képzelve betört egy asszonyhoz, és harapdálni kezdte annak nyakát. Védekezésül csak annyit mondott: ő egy ötszáz éves vámpír, és muszáj volt ennie.

A gofrizó remetéje

Ez csak egy egészen rövid hír arról, hogy Amerikában - hol máshol? - egy szép napon valakinek feltűnt, hogy a helyi gofrizóbódé tetejére épült egy másik kulipintyó, ahol egy férfi lakott. Hogy a remete hogyan építette fel a házát a gofrizó tetejére, arról senkinek nincs fogalma.

Betépett a bácsi és barátnői

Egy ismerősük temetésén falt bele gyanútlanul a space cake-be, vagyis a marihuánával dúsított süteménybe három nyugdíjas, egy nyolcvankét éves öregúr és két, hetvenegy éves barátnője. A vicces sütiket az egyik hozzátartozó találta az elhunyt hűtőszekrényében, és mivel nem szerette volna, hogy kárbavesszenek, ezért hozzácsapta a halotti tor sütiválogatásához. A három, irgalmatlanul betépett öregembert rövid ideig megfigyelés alatt tartották, majd hazaengedték a helyi kórházból.

Sárkányrepülőről csandázta telibe az anyaföldet

A végére természetesen nem maradt más, mint a non plus ultra, vagyis a sárkányrepülőről teli szájjal rókázó férfiember megunhatatlan videója. Erre nincsenek megfelelő szavak, egyszerűen újra kell nézni, aztán megint, és megint.