A 40 éves Junie Hoang nem akart 40 évesnek tűnni, mert akkor már lehetetlen befutni a filmvilágban. Az IMDb hitelkártyája adatait használta fel, szerinte ezzel személyiségi jogokat sértettek.

Jó eséllyel soha az életben nem hallották volna ennyien Junie Hoang nevét, ha igazi nőhöz méltó módon nem háborodik fel mélységesen azon, hogy a legnépszerűbb filmes adatbázis, az IMDb nyilvánosságra hozta valódi születési adatait. A vietnámi születésű, Texasban élő hölgy egymillió dollárra perelte az oldalt emiatt, mert szerinte nagyon sokat rontott a renoméján, hogy kiderült, már 40 éves, hiszen ebben a korban már szinte lehetetlen betörni a nagyok közé, márpedig ő ezt tervezi, írja a Gawker.

Az eredetileg Huong Hoang névre hallgató színésznő nem önszántából adta meg valódi adatait, az IMDb-t tulajdonló internetes áruház, az Amazon használta fel hitelkártyája adatai alapján, amit akkor adott meg, amikor igénybe vette a fizetős, a szakma által is használt IMDbPrót.
A fiatalabbnak tűnni akaró Hoangnak tényleg van hova másznia a szamárlétrán, az eddigi életműve leginkább ismeretlen sorozatokból áll, de feltűnik pár olyan kasszasikernek tűnő tékás film is, mint a nézők szavazatai alapján tízes skálán 2,4 pontot érő Thug Life, vagy a szintén az afroamerikaiak életét megörökítő My Big Phat Hip Hop Family, de tavaly például főszerepet kapott az egészen parádésnak tűnő Gingerdead Man 3: Saturday Night Cleaver című horrorkomédiában, ami egy gyilkos gyömbéremberről szól.

Szerencsére Magyarország sincs lemaradva nyugattól ebben, mivel nekünk is van egy életkorát betegesen titkoló celebünk. Természetesen Kiszel Tündéről van szó, aki tavalyi születésnapi buliján küldte el az anyjába az XNews riporterét, amiért az meg merte kérdezni, mégis hányadikat ünnepelték. Érdekes, hogy az IMDb-n neki is megtekinthető a születési dátuma, de mi erről nem merjük eldönteni, hogy van-e köze a valósághoz.