Akárki nyeri a foci-Eb-t, előre örülhet: olyan kupát emelhet majd a magasba, amit a FEMEN-mozgalom félpucér aktivistái már letaperoltak. Most épp Ukrajna egyik legnagyobb városában randalíroztak, de előállították őket.

Megint alakított az ukrán nővédő mozgalom, a FEMEN: ezúttal az Ukrajna déli részén, Dnyipropetrovszkban kiállított kupát kaparintották meg - írja a Daily Mail. A fotók tanúsága szerint azonban szokás szerint meztelen felsőtesttel rontottak a serlegre. Az akcióban két nő vett részt, és a kupa mellé állított, látszatra igen fiatal lányka csak nyúlkálni mert, de nem tudott mit tenni.

Közben a 21 éves Inna Sevcsenkó lecibálta a pólóját, amin látni lehetett a "Fuck the Euro 2012" ("Baszd meg az Euro 2012-t") feliratot a csupasz testén. A másik aktivista csak a hasonló káromkodással lemázolt testét mutogatta vigyorogva. Ő a szervezet szerint egy 46 éves francia nő, aki szimpátiából csatlakozott a mozgalomhoz. Hozzá kell tennünk keserédes felhanggal: nem a dögös Szása, a legszebb FEMEN-aktivista követte el a mostani trófearablást.

Az emberi jogokért, de legfőképp a nők jogaiért rendszeresen kiálló, és pőrén demonstráló femenesek korábban Kijevben is elkövettek egy hasonló merényletet, bár ott csak megölelni sikerült a díjat. A 8 kilós, ún. Henri Delaunay-kupa a foci Európa-bajnokság szimbóluma, amit júniustól rendez Lengyelország és Ukrajna közösen. Az Ukrajnában turnézó kupával minden nagyobb városban szabadon lehet fényképezkedni, de elvinni tilos. Az Eb idején a prostitúció fellendülésétől tartó két FEMEN-aktivistát is bevitték az őrsre - derül ki a Mail beszámolójából.