horoszkóp

A Vatikán főtrollja, Amorth atya

2012.06.03. 18:06
Gabriele Amorth saját bevallása szerint több mint hetvenezer ördögűzést hajtott végre. Állítja: napi szinten beszélget a Sátánnal, és azt is elárulta, hogy maga XVI. Benedek személyesen is végzett ördögűzést. Szerinte Hitlert és Sztálint egyaránt gonosz lelkek szállták meg, Harry Potter és a jóga pedig a Sátán műve.

Gabriele Amorth atya nem ismeretlen még a nem vallásosak előtt sem, hiszen az idén május elsején éppen a nyolcvanhetedik születésnapját ünneplő pap nem másról kapta a hírnevét, mint arról, hogy éveken át ő volt a Vatikán hivatásos ördögűzője. A néhány éve már nyugdíjba vonult Amorth atya, aki 2000 óta már csak tiszteletbeli elnöke az általa alapított International Association Of Exorcistnak – vagyis a Nemzetközi Ördögűző-szövetségnek – nemcsak különös foglalkozásával, hanem meglehetősen vad nyilatkozataival is időről időre a lapok címoldalára kerül.

Hetvenezer ördögűzés

A Sunday Telegraph 2000-ben készített interjút Amorth atyával, akit az újságíró egy alacsony, jó humorú és kimondottan intelligens figurának írt le, aki mindazonáltal már akkor sem tett lakatot a szájára. "Minden nap beszélek a Sátánnal" – nyilatkozta akkor Amorth atya. "Latinul szólok hozzá, ő pedig általában olaszul válaszol" – avatta be az olvasókat a részletekbe a pap, aki saját bevallása szerint hetvenezer ördögűzést hajtott végre életében, amelyek közül volt olyan, ami mindössze néhány percig, míg mások több óráig is eltarthattak.

"Életemben nem tudtam semmit az ördögűzésről, egészen addig, amíg 1986-ban mesteremnek, Candido Amantininek, az akkori hivatalos vatikáni ördögűzőnek szüksége nem lett egy asszisztensre. Engem választottak ki a feladatra, és ott ragadtam" – mesélt a kezdetekről az atya, aki szerint már maga Jézus is végzett ördögűzéseket. Magáról a folyamatról is beszélt: elmondása szerint megszólítja a testben tartózkodó gonosz lelkeket – többen is lehetnek – akik természetellenes, mély hangon, a megszállt páciens szájával válaszolnak neki. "Egy testet akár húsz-harminc démon is megszállhat egyszerre. Fontos, hogy tudjuk, hányan vannak. Általában azt szoktam nekik mondani, hogy a nevem Gabriele, a hit az én oldalamon áll, Gábriel arkangyal ellen pedig semmi esélyük" – mesélt az interjúban Amorth atya.

XVI. Benedek és a démonok

A pap az ördögűzés részletes folyamatát nemrég megjelent könyvében, a The Last Exorcist, vagyis Az utolsó ördögűző című kötetben is leírja. Elmondása szerint a démonok által megszállt test általában nem ura önmagának: rángatózik, artikulátlan hangokat ad ki magából. Az említett könyvben Amorth atya azt az esetet is elmeséli, amikor a pápa saját kezűleg űzte ki a démonokat két férfiból. Elmondása szerint amikor a pápa a két férfi felé fordult, azok fogukat csikorgatták, és a saját fejüket verték a földbe, majd amikor a pápa megáldotta őket, abbahagyták a remegést, és mindketten zokogásban törtek ki. Nem meglepő módon a Vatikán nettó hülyeségnek minősítette a történetet, és rámutattak, hogy a pápa nem hivatásos ördögűző, ezért nem is kezelhette a két embert. Azt pedig maga Amorth atya is megerősítette mind a könyvében, mind a már említett interjúban, hogy ördögűzést csak az arra kijelölt és kiképzett személy hajthat végre, mint amilyen ő maga is.

Hitler, Sztálin és Harry Potter

Amorth atya – aki szereti kifejteni, hogy az 1973-as Ördögűző az egyik kedvenc filmje, mert szerinte kimondottan valósághű, és legszívesebben mindenkivel megnézetné, hogy tisztában legyünk azzal, mit is csinálnak ők – nemcsak a Vatikánnál verte ki a biztosítékot kendőzetlen őszinteségű nyilatkozataival. Egy másik interjúban, amelyet a Vatican Radiónak adott még 2006-ban, kifejtette: a Harry Potter-könyvek és filmek különösen veszélyesek, mert egy gyerekmese álcája alatt lopják be a gonoszt az emberek szívébe, a jóga pedig egyértelműen az ördög műve, hiszen szervesen kapcsolódik a reinkarnációhoz, mint szerinte hamis tant hirdető keleti vallásokhoz.

Az ördögűző a huszadik század két talán legismertebb figurájáról, Joszif Sztálinról és Adolf Hitlerről is elmondta véleményét az említett rádióinterjúban. Amorth atyának ugyanis meggyőződése, hogy mindkét diktátort démonok szállták meg, és azok ténykedésének köszönhetjük mindazt a szörnyűséget, amelyet Hitler és Sztálin elkövetett. Az atya ezt a kijelentését azzal fejelte meg, hogy elárulta: Adolf Hitleren XII. Piusz saját kezűleg végzett el egy hosszú, órákig tartó ördögűzési rituálét. Az ördögűzés sikertelen maradt, és Amorth atya azt is elmondta miért: információi szerint XII. Piusz mindössze imádkozással próbálta kiűzni a Hitler testét irányító gonosz lelkeket, Gabriele Amorth szerint pedig ez általában hatástalan, és Piusz – csakúgy, mint Benedek pápa – szintén nem volt hivatásos ördögűző. A Vatikán természetesen ezt a történetet is cáfolta.

000 PAR2005101169828
Fotó: Giulio Napolitano

Szexrabszolgák a Vatikánban

Az egykori vatikáni ördögűző legutóbb egy csaknem húsz évvel ezelőtt eltűnt lány, Emanuele Orlandi ügyében kavarta fel nyilatkozatával a vatikáni állóvizet. Legutóbb ugyanis egy Vatikánban eltemetett egykori maffiavezér, bizonyos Enrico De Pedis sírját nyitották fel, mert a nyomozóknak meggyőződésük volt, hogy oda rejtették az 1983-ban, tizenöt évesen eltűnt lány holttestét. A sírban végül mindössze egy férfi hulláját – vélhetően De Pedisét – találták, Amorth atya pedig ezúttal sem tudott lakatot tenni a szájára. Ő ugyanis már évek óta azt hangoztatja, hogy az egész Vatikán évek óta a Sátán befolyása alatt áll, az ottani papok pedig többek közt fiatal lányokkal orgiáznak szabadidejükben, és szerinte Emanuele Orlandi is így végezte. Meg is nevezte a bűnöst, egy azóta elhunyt, Simeone Duca nevű férfit, aki a Vatikán levéltáraiban dolgozott, és annak idején az ő feladata volt a kellően fiatal lányok begyűjtése a vatikáni orgiákra. Mivel Duca már nem él, ezért ismét csak Amorth atya szava áll szemben a Vatikánéval, akik – egyáltalán nem meglepő módon – az ördögűző ezen nyilatkozatát is cáfolták.