A szomszéd lakásban volt a Máltán megölt G. Yvette lánya, amikor anyja utolsó sikolyait meghallotta. Mire átrohant, a nő már halott volt, anyja élettársa pedig súlyos sebesüléseket okozott magának. Vallomást tett a gyilkossággal gyanúsított magyar férfi is, aki szerint szerelmi szál alakult ki G. Yvette és a szembeszomszéd főbérlő közt. Egy rajtakapás indította el a gyilkos vitát is.

Édesanyja kétségbeesett sikoltásait is jól hallotta a máltai St. Paul's Bayben 2012. november 27-én meggyilkolt G. Yvette 19 éves lánya a Times of Malta nevű helyi lap szerint. "Ne tedd ezt velem, öt gyerekem van!" – kiáltotta lánya szerint az áldozat az őt leszúró élettársának. Mindez Keith Anraud rendőrfelügyelő vallomásából derült ki.

A lány a főbérlő szembeszomszédnál volt, amikor meghallotta a kiáltásokat, és átsietett édesanyjához. Ő talált rá anyja vérző holttestére, ami lakásuk folyosóján feküdt. A gyilkossággal vádolt M. Nándor László is szinte öntudatlan állapotban feküdt, neki a meggyilkolt nő 60 sérülésével szemben 9 szúrt sebe volt.

Szerelmi szál a szembeszomszéddal

Kiderült, a főbérlő Ahmad Alalkal-ra G. Yvette partnere kifejezetten féltékeny volt, azzal vádolta, hogy viszonyt folytat az élettársával. G. Yvette lánya szerint azonban ez nem igaz, semmilyen viszony nem állt fenn köztük. Magára a gyilkosságra az elkövető csak homályosan emlékszik, de szerinte a vita kiindulópontja az volt, hogy későbbi áldozatát Alalkal ágyában találta. Ezután hívta lakásukba az asszonyt, hogy megbeszéljék a történteket. G. Yvette ekkor a vádlott szerint beismerte a viszonyt, ami állítása szerint ráadásul elég régóta, mintegy 10 éve állt fenn köztük, és tervezték az Angliába költözést is.

Vallomása zárásaként M. Nándor László elmondta, igazságtalannak tartja, hogy nem halt meg, hisz már nincs miért élnie. Az 57 éves férfi ellen még január 23-án emeltek vádat. A gyilkosság során egy ollóval negyvenszer szúrta meg a Benkő feleséget keres show-ban is szereplő áldozatot, aki belehalt vérveszteségébe. A szomszédok szerint egy heves vita előzte meg a gyilkosságot. A férfit jelenleg is őrizetben tartják a Corradino Prisons nevű börtönben. A saját magának okozott sérüléseiből már felgyógyult.

Szenvedjen élete végéig

A Blikk korábban azt írta, G. Yvette Máltán maradt holtteste  hazahozatalához még másfél millió forint hiányzik, eddig 200 ezer forintot gyűjtöttek össze. A máltai jogrenszer sajátossága miatt a nő lánya, a 18 éves Barkóczi Tamara életfogytiglani börtönt kérhetett a vádlottra. "Azt akarom, hogy szenvedjen élete végéig. Azt szeretném, hogy soha ne szabaduljon a rácsok mögül azért, amit velünk tett" – indokolta döntését a lány korábban.

Mivel Máltán történt a gyilkosság és a vádemelés is, vélhetően a büntetőpert is a szigetországban tartják majd. Az már más kérdés, hogy M. Nándor László Magyarországon is letöltheti esetleges büntetését. Erről a máltai hatóságok immár az elítélt megkérdezése nélkül is dönthetnek, bár az elítélt tiltakozhat az anyaországban tapasztalható rossz börtönkörülményekre hivatkozva – olvasható az Európai Bizottság büntetőjogi Zöld Könyvében.