Disznóvágáson volt, állította a Szita-ügy vádlottja

2013.05.14. 08:31
A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.

A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tegnap nem jutott idő a vádlottak szembesítésére, valamint P. Erika korábbi vallomásainak ismertetésére, ma reggel ezekkel kezdünk egyből. Utána következnek a tanúkihallgatások, összesen 11 tanút idézett be mára a bíróság.

  • A vádlottak ügyvédei egyelőre nem jöttek be a terembe, lehet, hogy a folyosón egyeztetnek még valamiket a védenceikkel. Mindenki türelmesen vár.

  • Ha tegnap sorfalat álltak a terem szélességében a fotósok és operatőrök, akkor ez ma hatványozottan igaz, bár a legtöbben a terem jobb oldalán tömörülnek a bíró kérése ellenére, aki azt mondta, a terem bal oldalán legyen a sajtó, a kvázi üres jobb oldalon a hallgatóság. Közben megérkeztek az ügyvédek. Egy elcsípett félmondatból kiderül, hogy a tanúk elosztása: délelőtt hét tanú, délután négy tanú.

  • P. Erika és K. József ugyanabban a ruhában érkeznek, mint tegnap, B. József viszont az inget testre feszülő brazil focimezre cserélte, így látszódik az is, hogy van a nyakán egy tetoválás.

  • A bíróság 11 tanút idézett be, és a bíró azt mondja, kora délutánra várja a mai nap befejezését. Ezek szerint valószínűleg elég gyorsan szeretné lezavarni a tanúkat.

  • Arra kíváncsi, hogy bizalmas viszonyban volt-e K. Józseffel, megbeszélték-e például a problémáikat. P. Erika azt mondja, hogy nem. Tegnap téma volt a ki miért nem kért segítséget, amikor erre mindenkinek lehetősége lett volna, ráadásul mindenki ártatlannak vallja magát. Most is ezen a témán rugózunk, hogy P. Erika miért nem kért segítséget.

  • P. Erikát a saját ügyvédje kérdezi arról, hogy miért nem kért segítséget, illetve, hogy mikor gondolta meg magát, mikor döntött úgy, hogy meg akarja menteni a gyereket. Arról van szó, hogy P. Erika és a két másik vádlott Kaposvárról autóval hajtott a gyilkosság helyszínére, és hogy az utazás alatt mikor gondolta meg magát a harmadrendű vádlott, mikortól gondolta azt, hogy itt komoly baj történhet, és meg kell menteni a későbbi áldozatot.

  • A helyzet tegnap óta nem sokat változott, Szita Bence édesanyja és élettársa továbbra is az első sorból figyelik az eseményeket, talpig feketetében. Gyöngyi továbbra is a folyosón várja a híreket, a tárgyalóban gyakorlatilag csak médiamunkások vannak jelen, sokan laptoppal a kezünkben ülnek. A tárgyaláson kívülállók, érdeklődök nincsenek.

  • P. Erika ügyvédje nem is annyira burkoltan jelez védencének, hogy miket kéne mondania. "Próbálom magát rávenni, hogy elmondja, hogy a védelem alapja az, hogy a reakcióit hajlította a félelem" – mondja az ügyvéd. Gyakorlatilag olyan a helyzet, mint amikor a tanár felel a diák helyett, kérdés, hogy a végén milyen érdemjegyet kap.

  • P. Erika ügyvédje percek óta próbálja kihúzni a védencéből, hogy mondja meg, hogy mitől félt. P. Erika azt mondja, B. Józseftől, amire az ügyvéd azt mondja, hogy azt mondja meg, mitől félt, nem azt, hogy kitől. Végül elmondja, félt, hogy B. József bántalmazni fogja a családját. A következő kérdés az, hogy akkor miért múlt el a félelem, amikor B. Józseffel el kellett mennie kettesben a gyilkosság helyszínére. Erre természetesen nem tud válaszolni.

  • Rövid expozét hallhattunk az imént dr. Berlik Zoltántól, P. Erika jogi képviselőjétől arról, hogy az ember ha tesz valamit, akkor azért vállalni kell a felelősséget. Nincs mese, P. Erika anya és nagymama, tehát neki ezt értenie kell.

  • Az ügyvéd elég érzékletes képekben mutatja be P. Erika vallomásának gyengeségeit. "Befoltozhatatlan foszlások vannak a logikai szöveten" – mondja az ügyvéd, majd hozzáteszi, jó lenne, ha a védence kitalálná, vallomásának mely részleteit kívánja fenntartani, mely részleteit kívánja megváltoztatni.

  • Onnan lehet tudni, hogy valakinek nem feltétlenül a kikezdhetetlen igazság hangzik el a vallomásában, hogy nagyon sok Miért? kérdést kap az ügyvédektől. P. Erikától most egy monológ végén azt kérdezik, hogy miért nem kért korábban pszichológusi, pszichiáteri segítséget, miért csak a BV-ben gondolta meg magát, amikor addig számos pszichiáter és szakértő hallgatta ki, akiktől szintén kérhetett volna segítséget. A miértekre általában nem tudom a válasz, ahogy most is.

  • A bíró felolvassa P. Erika eddigi vallomásait, megint végigzongorázzuk az ügy részleteit az áldozat elrablásától a gyilkosságig. P. Erika vallomása annyiban több, mint a többi vádlott vallomása, hogy ő a hatóság félrevezetése céljából bejelentette a meggyilkolt gyerek eltűnését a rendőrségen, gyakorlatilag emiatt bukott le elég gyorsan.

  • Nyilván P. Erikát hallgatták meg a legtöbbször a rendőrök, úgyhogy az ő vallomásait tart a legtöbb ideig felolvasni. A bíró a peranyag 4. kötetét kezdi meg ezekben a percekben, most tartunk ott, hogy P. Erika a korábbi, eltűnésről szóló vallomásait módosítja a vádlott, arra, hogy B. József találta ki, és valósította meg a gyilkosságot, amit P. Erika csak szemlélt. Ezt módosította egy későbbi vallomásban arra, hogy ő találta ki a gyilkosságot, és ezt vonta most vissza a tárgyaláson, mondván félelemben élt, nem ő találta ki a gyilkosságot, de nem mert tenni semmit azért, hogy megakadályozza.

  • Újabb érdekes kérdés merült fel a szembesítésekre. P. Erika azt vallja, a gyilkosság ideje alatt a gyilkosság helyszínétől odébb, a kocsiban maradt. K. József tegnap azt vallotta, hogy P. Erika világított B. Józsefnek, amikor megölte az áldozatot. Ezt a kérdést is a szembesítések alatt vizsgáluk majd nemsokára.

  • Az egyik vallomásában P. Erika beismerte, hogy tudta, hogy amikor B. József azt mondta, hogy minden problémáját megoldja azzal, hogy elrakja a gyereket, akkor arra gondolt, hogy megöli az áldozatot. Ezután a mondat után adott neki kb. 200 ezer forintot. Ezt az egészen egyértelműnek tűnő vallomást viszont nem tartotta fenn a vádlott, azzal a verzióval élt, amiben magát áldozatnak állítja be, és hogy fogalma sem volt, hogy B. József mit akar tenni.

  • Még mindig P. Erika vallomását olvassa fel a bíró, most épp a gyilkosság körülményeit ecseteli, ahogy P. szerint történtek. A monoton felolvasás alatt Szita Bence édesanyja sírva fakad, nehezen kontrollálja magát. B. és K. József rezzenéstelen arccal hallgatják a felkavaró vallomást, a tárgyalóteremben ülő rendőrök rezignáltan ülnek. "Nagyon sajnálom ami történt, ha lehetne, visszaforgatnám az időt a pénzfelvételig" - hangzott a vallomás utolsó mondata.

  • Az első vallomások arról szóltak, hogy a gyilkosság közelében sem volt, végig a kocsiban ült. Most, hogy a bíró a sokadik vallomást olvassa fel, P. Erika már egészen közel van ahhoz a szerephez, amiről K. József is beszámolt, miszerint segédkezett B. Józsefnek a gyilkosságban. P. Erika saját bevallása szerint is a gödör mellett állt, B. József mellett.

  • P. Erika egyik vallomásában azt mondta, K. Józsefet sosem fenyegette B. József, mint ahogyan azt a bíróságon állította, magától vett részt a gyilkosságban, és abban is biztos, hogy nem B. József, hanem K. József beszélt a vadászokkal, ahogy azt a vadászok is állították. K. József közben rázza a leszegett fejét.

  • Vagyis a bíróságon előadottat, meg egy korábbi tanúvallomását, amiben szintén ártatlannak vallotta magát.

  • Azt mondja, a tegnap elhangzottakhoz képest zokogva azt mondja, hogy bocsánatot szeretne kérni a szülőktől. A vádlott is hangosan sír, ahogy a vérszerinti anya is. Arról beszél, hogy leírhatatlan, amit látott. "Csak az igazamat tudom védeni, de a gyereket nem tudtam megmenteni, és hiszek az igazságszolgáltatásban, bármit kapok" – mondja zokogva K. József.

  • "Akik ismernek, tudják, milyen ember vagyok, és hogy nem vagyok gyilkos" – mondja K. József már szinte bömbölve, és az igazát alátámasztó rendőrökre és tanúkra hivatkozik. Kapkod a levegő után, teljesen összeomlott. Az anya közben hangosan zokog.

  • "Az én egyik gyerekem 23 éves, és még mindig gyerek, de ti 11 évesen vesztettétek el, nem tudok rá szavakat mondani, nem is akarok" – mondja K. József szipogva, hüppögve, levegőért kapkodva. Azt üzeni az áldozat anyjának, hogy ne higgyen a másik két vádlott vallomásainak, nem gyilkos.

  • Miközben K. József összeomlik, és azon sem csodálkoznánk, ha elájulna, a terem túloldalán ülő B. József rezignáltan, néha kicsit csodálkozóan felvont szemöldökkel hallgatja vádlottársát. Totálisan nyugodtnak tűnik továbbra is.

  • "Én az elejétől fogva végig azt állítottam, amit előadtam" – mondja B. József, és színjátéknak nevezi K. József bőgését. Kérdés viszont az, hogy B. József az elejétől kezdve hazudott-e vagy az igazat mondta. Egyébként, ha emlékeznek a tegnapi tudósításra, tudhatják, hogy B. József tanúvallomásai borzasztóan sokszínűek voltak, szinte követhetetlen volt a történet az ő előadásában, úgy váltogatta a részleteket vallomásról vallomásra.

  • B. József megint a sikeres bűnözői múltjával vág fel. "Én eltüntettem volna a nyomokat a késről, az elemlámpáról, mindenről" – mondja B. József.

  • Az elsőrendű vádlott próbált tájékozódni, este megnézte a peréről szóló híradásokat, és nincs megelégedve a tudósításokkal, azt mondja, részlehajlóak voltak, a másik két vádlottnak kedveztek.

  • A Kaposvári Törvényszék épületének tetején Jusztícia, az igazság római istennőjének mészkő szobra látható. A szobor különlegessége, hogy bal kezében van a pallos és jobb kezében a mérleg, ráadásul a szeme sincs bekötve. A szobor alatti feliraton az áll: Veritas iuris diktio (Az igazság a jog diktálója). Ennek érdekessége, hogy a felirat el lett írva, egy c betű helyett k olvasható. 

  • Kezdődnek a tanúkihallgatások, így az eljárás tisztaságának érdekében a tanúvallomások lényegi részét csúsztatva közöljük majd, a teremben tapasztalható érzelmi reakciókról viszont beszámolunk továbbra is.