A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.
  • Gyöngyi Sándor tanúvallomásából kiderült, P. Erikával nem voltak élettársak, de barát-barátnői viszonyban álltak. A nevelőapa hosszasan beszélt arról, hogyan került hozzá Szita Bence, aki jó képességű tanuló volt, társaival jól kijött, jók voltak a tanulmányi eredményei.

    A férfi nem tudott róla, hogy P. Erikának problémái voltak a nevelt fiával, a gyerek csak mostohatestvérének, Gyöngyi Lillának beszélt arról, hogy P. Erika bántalmazza, rossz a viszonyuk – erről viszont a férfi, vallomása szerint, csak a gyilkosság után szerzett tudomást.

    Gyöngyi Sándor az eltűnés napjáról is nagyon kimérten beszélt. Megbeszélte a gyerekkel, hogy elmegy érte, de nem volt ott a találkozóhelyen. Ekkor elkezdte hívogatni P. Erikát, akinek kicsöngött a telefonja, de aztán a nő kikapcsolta a készüléket. Ekkor a másik telefonját kezdte hívogatni, azt nem vette fel. Ezután a kórházat hívta.

    P. Erika vallomásaira következetesen hazugságokként hivatkozott. Szavaiból úgy tűnt, már az eltűnés után sejtette, hogy nagyon nagy baj történt. Első, rendőröknek tett tanúvallomásaiban is szerepelt már, hogy nem hisz a saját barátnőjének, a nyomozók pedig megerősítették, hogy a nő vallomása valóban nem volt életszerű.

    A férfi ismerte K. Józsefet, a másodrendű vádlottat: korábban, bő tíz évvel ezelőtt segített neki munkát találni. Olyan embernek ismerte meg, aki túl sokat beszél feleslegesen, de tisztességes. K. lassan végezte a számára talált munkát, de dolgozni akart, ezért elnézték neki az ügyetlenkedéseit. Mint Gyöngyi elmondta, azt nem tudja megítélni, hogy azóta megváltozott-e, mert nem volt vele napi kapcsolatban.

A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!