Miután a Tilos Rádióban hallottunk egy beszélgetést a Bupap (Budapesti Aszfaltprojekt) munkatársaival arról, hogy június 22-én egy olyan budapesti, helytörténeti sétát tartanak, ami a prostitúció történetét mutatja be a 18. és 19. századi Budapesten, azonnal és nagy elvárásokkal jelentkeztünk a sétára. A beszélgetés során ugyanis meghozták az ember kedvét ahhoz, hogy többet akarjon megtudni a száz-kétszáz évvel ezelőtti budapesti életről, vagy az akkori közélet szórakozási és kurvázási szokásairól. Örültünk, hogy végre ezzel a témával is foglalkoznak, és már vártuk az érdekes sztorikat, amiket egyetlen történelemkönyvben sem olvashattunk. A séta első fél órája után azonban gyorsan pofára estünk és csalódtunk, ugyanis csak egy száraz, egyetemi előadást kaptunk a 38 fokos forró aszfalton sétálva. Pedig tényleg lelkesen indultunk neki Budapestnek az elviselhetetlen hőség ellenére is.
Kéjnőtelepek és bordélyházak álltak a Károlyi kertnél
A Dohány utcai Zsinagóga előtt délelőtt 11 órakor körülbelül 25 ember várakozott sajtósokkal együtt, de volt terhes kismama és beszédes idős hölgy is, aki később sokkal izgalmasabb sztorikat mesélt nekünk, mint Szécsényi Mihály történész, levéltáros. Túravezetőnktől ugyanis maximum olyanokat tudtunk meg, hogy melyik belvárosi utca melyik házában működtek az 1800-as években bordélyházak, kéjnőtelepek, illetve garniszállók, vagy hogy miért álltak a prostituáltak a mai kiskörút vonalán. A túra az Astoriától egészen a VIII. kerületi Auróra utcáig tartott, érintve a Károlyi kertet, a Múzeum kertet és a Guttenberg teret.
A beszédes és végtelenül szórakoztató idős hölgy azonban sokkal érdekesebbeket mesélt, mikor megálltunk a Rákóczi térnél egy szörpre. Például hogy még valamikor a '60-as években egy barátnőjéhez menet eltévedt egy VIII. kerületi utcában, ezért telefonálni akart neki egy fülkéből, ahonnan egy strici rángatta ki, hogy takarodjon el onnan, mert az az ő területe, és ott nem strihelhet. Azt tudni kell, hogy a rendszerváltás előtt, a szocializmus ideje alatt a prostitúció központja a VIII. kerületi Rákóczi tér és annak vonzáskörzete volt, annak ellenére, hogy a prostitúció minden formáját tiltották. A '60-as években itt állt a Könnyűipari Műszaki Főiskola egy kihelyezett része is, ahova járt az az idős hölgy is, akivel beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, hogy szintén a '60-as években történt meg az, hogy nem volt modelljük az alakrajz órára, pedig aktot kellett volna rajzolniuk. A fiúk lementek a térre, hogy az ott dolgozó lányok közül modellt szerezzenek. Mivel forró nyár volt, ezért nem nagyon dolgozott senki, csak egy nagyon lecsúszott, aszott és idősebb prostituáltat tudtak felvinni, akinek az akkoriban egy kisebb vagyonnak számító ezer forintot fizettek ezért. A sztorizgató nő még nevetve hozzátette, hogy a végén már azért fizettek neki, hogy legalább a bugyit hagyja magán, mert már nem bírták a látványt. A Rákóczi térről sokaknak van sztorija, ahogy a Bérkocsis utcáról is biztosan, a helyszíneken a '90-es években is még bőven lehetett látni utcalányokat.
Tudta, hogy Krúdy Madam Róza miatt lett munkanélküli?
A séta vezetője, Szécsényi Mihály talán csak egyetlen olyan történetet osztott meg velünk, amilyenből jobb lett volna még többet hallani a többórás izzadás során. Az út első harmadának végén, a Nemzeti Múzeum kertjébe érve mesélt az újságíró Pekár Gyuláról, akiről a múzeumkertben látható Arany János szobor egyik mellékalakját, Toldi Miklóst mintázta Stróbl Alajos. Pekár Gyulába beleszeretett a Károlyi kertnél található egyik akkori bordélyház tulajdonosa, a Pekárnál tíz évvel idősebb Pilisy Róza, akivel Pekár "szakítani" később akart, a szakítás pedig vitává fajult, aminek végén eldördült egy lövés. (Pilisy Rózát a túravezetőnk egyébként végig más néven, Schumayer Rózaként emlegette.) Pilisy állította, hogy nem Pekár lőtt rá, hanem Pilisy lőtt saját magára, ám Krúdy Gyula, aki szintén jól ismerte a mádámot, megírta ezt a sztorit. Később, az akkor már befolyásos politikusként ügyködő Pekár emiatt bosszúból letiltatta Krúdyt, aki mivel ezek után nem kapott munkát, konkrétan éhenhalt.
Ha végig ilyen történeteket hallottunk volna, akkor boldogan tértünk volna haza a ragacsos meleg ellenére is, de a séta végére rosszabb lett a helyzet. Belefutottunk abba a parttalan vitába, hogy a túravezető szerint a prostituáltak többsége önként, racionális döntést hozva választja azt, hogy a testéből él. Hogy a szexet ők is ugyanúgy kívánják, a férfit is nyilván, aki fizet a szexért. Hogy nincs azzal semmi baj, hogy az internetes oldalakon a kurvákat úgy osztályozzák a "magtársaik", mint a húsokat, elvégre is minden más szakmában dolgozó nőt is osztályoznak. A túrán résztvető nők közt akadt pszichológus is, aki szintén felháborodott a sarkításokon. "Evolúciós okai vannak a prostitúciónak" – érvelt a levéltáros túravezető, és hozzátette, a prostituáltak azért választják a szakmát, mert szomorúak, mert szerelmi bánatuk van, vagy mert meghalt egy családtagjuk, esetleg a mostohaszülőjük miatt mennek kurvának.
Vitába torkollt a helytörténeti séta
A kétórás sétából végül három és fél óra lett, a csoport tagjait pedig annyira megosztották a túravezetőtől hallott olykor hímsovén gondolatok és prostituáltakról való tévhitek, hogy az utolsó háromnegyed órában a nők és a férfiak gyakorlatilag egymásnak estek az Auróra utcában. A sétával elvileg a középkortól kezdve egészen máig nyomok követhettük volna a házakon keresztül a "prostitúció fejlődésének ívét". Gyakorlatilag a turistabuszok özönében, az autós forgalomban és a járdákon ácsorogva sokszor alig lehetett érteni azt, ami elhangzott, az érdekes történetek helyett a száraz valóság maradt.
Például, hogy az aluljáróban hegedűszó kíséretében hallgathattuk végig a régi városfal történelmét negyedórán át, aminek egyetlen mondatban összefoglalható: a városfal mögött stricheltek a prostituáltak. A szavakat, hogy kurva, strici, futtató egyáltalán nem hallottuk, csak olyanokat, hogy garniszálló, magánkéjnő, kéjnőtelep, bárcás kéjnő, egészségügyi lapos nők. "A séta első felében megismerjük azokat az intézményeket, amik a prostitúcióval foglalkoztak" – mutatta be ezzel a felvezetéssel a túravezető a Magyar utcai kapualjat, majd folytatta, hogy régen az udvar bejáratánál gerendákon át közlekedtek az "emberek és a prostituáltak" is. Amikor rátért a garniszállókra, a csoportból valaki szólt, hogy nincs tisztában a fogalommal, magyarázatot kér, de választ direkt nem kapott a kíváncsiság fokozása miatt, csak egy óra múlva körülbelül. A budapesti prostituáltakról annyira sok szépet és jót mondtak szombaton, mintha semmilyen árnyoldala nem lenne a szexmunkának, ez adta a vita alapját a túracsoportban.
A kimerítő három és félóra után feladtuk, tényleg csak a kiröhögés marad, és a szomorúság, hogy adott egy isteni téma, tele fantasztikus információkkal, sztorikkal és kalandokkal (elég csak Császtvay Tünde Éjjeli lepkevadászat című albumába belelapozni, vagy megnézni a K2-t), ehelyett úgy megyünk haza, hogy ez is nagyon magyar volt.