Mill Hill se lesz már ugyanaz a nyugodt londoni külkerület, mint eddig volt. A magyar nőt meggyilkoló magyar férfi indítéka egyelőre kérdéses, a lapok egyelőre tönkrement párkapcsolatról és szerelemféltésről cikkeznek. A vádlott Gy. László Facebook-adatlapja mindenesetre kegyetlen személyiséget sugall.

Egy bőröndben húzta végig áldozata holttestét Észak-London egyik városrészén egy férfi, majd egy erdős-ligetes területen otthagyta a bőröndöt és távozott. A hétvégén történt esettel kapcsolatban kiderült, két magyar az érintettje, az azonban egyelőre nem világos, a vádlott Gy. László miért ölhette meg K. Alexandrát.

Mit tudunk?

Gy. Lászlóról főleg a Facebook-adatlapja alapján lehet megtudni részleteket (az áldozatot közelről ismerő forrásunk is megerősítette, hogy az adatlap a vádlotté). A 29 éves debreceni származású férfi London Finchley városrészében, a Station Roadon lakott (ez utóbbit a brit sajtó közölte). Adatlapja szerint korábban a Black Ink Tattoo Studióban dolgozott. A Velvet által felhívott debreceni szalonokban nem ismerték a nevét, pedig állításuk szerint a helyi tetoválóközösség igen összetartó. Megkerestük a londoni stúdiót is, de a nemrégóta ott dolgozó magyar alkalmazott nem ismerte őt. A férfi a Facebookon ismerőse is volt K.-nak, valamint meglehetősen durva, horrorisztikus és kegyetlen képeket töltött fel az oldalára. Az általunk megkérdezett pszichológus szerint akár droghasználó is lehetett a horrorkedvelő férfi.


A feltételezett londoni gyilkos útja nagyobb térképen való megjelenítése

K. Alexandráról több információ áll rendelkezésre. A 25 éves fiatal nő 2011 óta élt Londonban, az MTI szerint korábban pincérnőként dolgozott szülővárosában, Zalaegerszegen, valamint Ausztriában konyhai kisegítőként. Adatlapján produkciós asszisztensként tüntette fel magát, egy kommentből annyit tudni, hogy reggel 9 és este 6 között dolgozott. Képei alapján szociális, sok baráttal rendelkező nő volt, sokan gyászolták őt a Facebookon is. A Velvet forrása szerint félévet járhattak Gy.-vel, a nőnek azóta már alakult egy új kapcsolat. Facebookja szerint január 1. óta volt kapcsolatban, 31-én pedig tetoválást csináltatott magának (azt nem tudni, a Black Inkben-e).

A csütörtöki lapok szerint az eset hátterében az állhatott, hogy Gy. László és K. Alexandra párkapcsolatban éltek egy ideig, de megromlott a viszonyuk. Ezt a Velvetnek a LondoniMagyarok.hu munkatársa is megerősítette, hozzátéve, hogy K.-t ők nem ismerték, de Gy. nevére többen felkapták a fejüket, mondván valahonnan ismerős a neve. Többet egyelőre nem tudtak elárulni nekünk, ahogy Magyarország Londoni Konzulátusa sem, ahol annyit közöltek szerdán, hogy a magyar külképviseletet akkor szokta a Scotland Yard értesíteni, ha nélkülük nem érnék el a hozzátartozókat. Ez azonban sikerült, így a konzulátusnak se szóltak, ezért ők se tudnak többet az esetről, mint amit a brit rendőrség elárult. Csütörtökön az ORFK közölte, a britek már kapcsolatba léptek a magyar rendőrökkel.

Mit nem tudunk?

Egyelőre tehát nem erősítette meg a rendőrség a gyilkosság pontos indítékát, azaz hogy valóban szerelemféltés vagy párkapcsolati viszály állhat az egész eset mögött. Mivel az első boncolásból a halál pontos okát sem tudták megállapítani az orvosszakértők, ezért a gyilkosság módja sem tisztázott. Mivel a rendőrség szemtanúkat keres, akik egy nagy, fekete, gurulós bőrönddel láttak egy férfit a Thornton Ave környékén, így az odajutás útvonala sem biztos.

Ahogy mostmár az sem biztos, hogy az egykor London egyik békésebb térségének számító Mill Hill továbbra is az marad-e. A lakosokat a brit média szerint megdöbbentette a gyilkosság.