Bikram Choudhury, a Bikram jóga kitalálójárónak óráin elhangzottakról feljegyzéseket készített egy tanulója. A nő listájából kiderül, hogy a jógaguru szinte mindent és mindenkit gyűlöl, de leginkább a zöld színt.

Bikram Choudhury-t, a Bikram jóga kitalálóját nemrég egy korábbi alkalmazottja, és két korábbi tanulója is szexuális zaklatással vádolta – írja a Gawker. Egy nő szerint, aki a guruval edzett Los Angelesben, Choudhury a kurzusain nem fogta vissza magát, elég visszataszítóan viselkedett, és ódákat zengett a farkáról, a nők testéről, illetve a házasságról: „Szeresd a kurva feleséged minden pillanatban" – idézte fel emlékeit Sydney Towne Choudhury óráiról.

A nő azt mondta, hogy abban az időben, mikor Bikram Choudhury óráira járt, fel is jegyezte, hogy a guru miket művelt, illetve mondott. „Annyiféle embertípust gyűlöl, hogy listába szedtem, hogy követni tudjam" – mondta a nő, aki csak a jóga miatt járt ezekre az alkalmakra, az oktatót ugyanis gyűlölte – mert „kihasználta az embereket és azt, hogy egészségesek akarnak lenni."

Towne szerint  Bikram Choudhury sokat beszélt arról, hogy képes evés és alvás nélkül élni, és szerinte „az alvás az egyik legfőbb bűn." A jógamester körül mindig három nő legyeskedett, hogy a jógaórák közben is kielégítsék minden igényét. Teát és rágcsálnivalókat hoztak neki, megmasszírozták a lábát, ő pedig ordított velük, ha egy kis dolgot is elrontottak, mondjuk ha a teája nem volt elég meleg.

Íme pár részlet Towne feljegyzéseiből, hogy miket mondott Bikram Choudhury:

  • „Bikram vagyok, aki mindig győzedelmeskedik."
  • „Kimosom az agyadat!"
  • „Told ide a dagadt segged minden nap! Vagy meg akarsz halni?"
  • „Soha nem látod a golyókat egyvonalban." (mikor a férfiak heréjéről beszélt)
  • „Szerinted a nagy test egyenlő a nagy fasszal?"
  • Bikram Choudhury szerinte a hosszú házaság titka: „A nők a világ legjobb babysitterei lettek, a férfiak pedig igazi házőrzők".
  • „Szeresd a kurva feleséged minden pillanatban!"
  • „A balerinák teste olyan, mint egy csirke és egy pulyka keveréke. Fele-fele" – mondta egy tanulójának, aki korábban balettozott.
  • „A férfiak 60%-a azért jár az órámra, mert merevedési zavarai vannak."

Bikram Choudhury a következőkről beszélt még sértően:

  • Mormonok;
  • keresztények;
  • kutyatulajdonosok;
  • nők, akik kövérek, túl vékonyak, kismellűek, nem sminkelik magukat, rövid hajúak, hosszú hajúak, de összefogják a hajukat;
  • emberek, akik hideg éghajlatű helyen élnek;
  • tetovált emberek;
  • kínaiul beszélők;
  • alkoholista amerikai férfiak;
  • kurvák.

Illetve Townee szerint Bikram Choudhury nagyon, nagyon utálja a zöld színt:

Ön szerint Bikram Choudhury őrült?

„Bikram utálja a zöld színt. Több teória is van arról, hogy miért, de nem tudja megmondani a pontos okát" – mondta a nő, aki szerint Bikram levetette a zölden világító EXIT feliratú, kijáratot jelző táblákat is egy hotelben, mikor ott tartott órát, illetve leszigszalagoztatta az ajtókat, hogy menjen ki a hő. És akkor most döntse el ön, hogy Bikram Choudhury teljesen bolond-e, vagy sem.