Repülő kókusz és paradicsom is beveszi Szocsit

2014.02.12. 10:34
Sokan kifejezetten nyerni mennek Szocsiba, de a többség leginkább a hangulatért utazik a téli olimpiára. Sok csodabogár érkezett ide a nagy bajnokok mellett: jelen van az alsógatyacégről elnevezett tongai szánkós, a mexikói fotós-énekes-alpesi síző herceg, a részeg balhékba keveredő verhetetlen vörös hódeszkás és végre visszatér a freak-válogatott, a jamaicai bobcsapat!

2012 januárjában mesés álhír kezdett terjedni az interneten: egy tongai sportoló, aki Bruno Banani néven született, sikeres szánkózó karriert futott be. Már az sem mindennapi, hogy egy pálmafás trópusi szigetcsoportról valaki arra adja a fejét, hogy egy költséges téli sportot űz, de a Bruno Banani név sem köznapi, egy német alsóneműmárkát is így hívnak. A 26 éves, Repülő Kókuszdiónak becézett férfi sztorija a Guardian szerint azonban erősen sántít.

Valójában Fuahea Semiként anyakönyvezték és egy tongai kasszavatermelő fiaként született (az eredeti kamu szerint kókusztermelő volt az apja). Már szánkósként kötött szerződést a chemnitzi központú divatcéggel, hogy a támogatásukért cserébe felveszi a nevüket, reklámként. A szánkózás ötlete részben onnan jött neki, hogy teljesíteni akarta Salote Mafile'o Pilolevu Tuita hercegnő óhaját, aki látni óhajtotta államának egy sportolóját egy téli olimpián. Hozzá is csapták őt a világverő német szánkócsapathoz, akik megmutatták neki, hogyan kell csőben csúszni.

Azt, hogy a férfit anyja nem Bruno Bananinak keresztelte, a Spiegel magazin írta meg. Kiderült, hogy Isabel Barschinski német szánkóbajnok castingot tartott Tongán, hogy kiválassza a jövő óceániai sportszánkósát. Nagy nehezen sikerült az új nevére útlevelet kiállítani, és mehetett is edzeni. Már a vancouveri olimpiára is ki akart jutni, de a kvalifikáción bukott, és úgy megsérült, hogy kórházba kellett szállítani. Szocsiban szabadkártyával jutott el (hiába a szigorú szponzorációs szabályok), de persze nem érdemtelenül: a 2011-es Amerikai-Csendes-óceáni Bajnokságon bronzérmes lett egyéniben, és a magyar Pulai Imrét is megelőzte egy másik versenyen. Szocsiban pedig 32. lett, hét sportolót is megelőzött. Korábban a Russia Todaynek adott interjúban elmondta, a legendává vált jamaicai bobcsapat történetét nem ismerte, amikor a szánkó felé fordult.

Hol van Tonga?

Tonga a számos csendes-óceáni szigetország egyike, amely három szigetcsoportból, a Vava'u-, a Ha'apai és Tongatapu-szigetekből áll. A mai napig királyság, a Nuku'alofában székelő VI. Tupou vezeti most az országot. Érdekesség, hogy egy vöröskereszt is van a zászlajában, zömmel a külföldön élő tongaiak tartják el a hazautalt pénzből és egy olimpiai érmesük van, a bokszoló Paea Wolfgramm, aki 1996-ban Atlantában lett ezüstérmes a +91 kilós súlycsoportban.

Mexikó Hubertusa

Hubertus von Hohenlohe nevéből is hallani, nem egy tipikus mexikói figuráról beszélünk. A SportGéza összefoglalójából kiderül, a férfi Hubertus Rudolph von Fürstenberg-von-Hohenlohe-Langenburg néven született Mexikóban, felmenői között is vannak mexikóiak. A síeléssel már Európában ismerkedett meg, de nem tudott bekerülni az osztrák sícsapatba, megalapította hát a mexikói síszövetséget 1981-ben. A hercegi sarj 1981-ben indult el először sí világkupán, és egészen jól teljesített, stabilan a középmezőnyben volt.

És most jön az igazán meglepő: 1984-ben indult az első téli olimpiáján (Szarajevó), 1994-ig mindegyiken szerepelt. Hosszú szünet után 2010-ben tért vissza, Vancouverben, és mivel most Szocsiban is kvalifikálta magát, fantasztikus teljesítménynek nevezhető, hogy 55 évesen, 30 évvel az első olimpiája után is részt tud még venni a téli játékokon, méghozzá a szlalom szakágban.

És akkor még csak a síelői pályafutásáról beszéltünk. Von Hohenlohe volt Andy Warhol inspirálta zenész, fotózott és képzőművészkedett, nem csak hobbiból: kiadott nyolc albumot, a magyar Nemzeti Múzeum is kiállította. Ez lesz amúgy a harmadik olyan téli olimpia, ahol ő képviseli egész Mexikót, ráadásul idén ebben a hacukában

A Repülő Paradicsom

A 27 éves Shaun White-ot csak Repülő Paradicsomként szokás említeni, pedig már rég nem szolgál rá a nevére. A snowboard félcső számának kétszeres olimpiai bajnoka tavaly lenyeste váll alá érőn hosszú, természetes vörös fürtjeit, amik kissé bohócossá tették a megjelenését. White-ot imádja az amerikai média, igazi lökött extrémsportoló, akit Instagramtól Twitterig mindenhol követni lehet. Ezen felül pedig akkora tehetség, hogy még gyerek volt, amikor Tony Hawk felfedezte, így a snowboard mellett a gördeszkában is nagyot alkothatott.

White 2006-ban rekordot döntve nyert a torinói olimpián, félcsőben (ebben próbálkozik kedden is Szocsiban). Miközben sorra nyerte az extrémsportolók X Gameseit, sorra állította fel a rekordokat. 48,4 ponttal ő tartja a félcső olimpiai csúcsát, amivel saját 2006-os rekordját döntötte meg. Eredményeit hosszasan lehetne sorolni, de eközben White megmaradt egy laza hegyvidéki srácnak. A Revolver magazin a legmetálosabb sportolónak választotta, mivel saját rockzenekara is van. Persze ennél is lazább volt, amikor 2012-ben letartóztatták ittassága és vandalizmusa miatt. Részegen ugyanis megnyomta a tűzjelzőt egy nashville-i hotelben, amiért evakuálni kellett az épületet. Előtte tönkretett egy telefont, majd futva távozott. Beugrott egy taxiba, de egy férfi megakadályozta, hogy elmeneküljön. Ekkor White felrúgta az illetőt, és elfutott, mire a férfi üldözőbe vette, felbuktatta, a piától bűzlő White pedig beverte a fejét egy kerítésbe.

A jamaicai bobcsapat

A téli olimpiák történetének talán legszeretetreméltóbb csodabogarai voltak azok a jamaicai srácok, akik egyik nap nagyot gondoltak, és kitalálták, hogy ott akarnak lenni a téli olimpián. Hó és jég nincs az országban (még az ország legmagasabb pontján, a 2256 méter magas Blue Mountain Peaken sem), így a nem fedett téli sportok zöme kiesett nekik. Aztán megtaláltak egy idegbeteg amerikait, aki nagy nehezen felkarolta a tervüket és lőn csoda. Na, ez a róluk készült Jég veled című film tömörített sztorija, ami szokás szerint nem fedi a valóságot. 

A honlapjuk szerint a valóság az volt, hogy két amerikai üzletember, George Fitch és William Maloney mosolyogva nézegették a helyiek küzdelmeit a kézikocsiversenyen. Aztán rájöttek, hogy a lejtőn való száguldozás hasonlít a bobozásra, és a jamaicaiak amúgy is nagy futók, így született meg az első jamaicai bobcsapat ötlete. Nem volt egyszerű összerakni a csapatot, de végül a jamaicai hadseregből Devon Harris, Dudley Stokes, Michael White és Nelson Stokes vállalták, hogy 1988-ban kiutaznak Calgarybe. Edzettek ugyan eleget, de jég, bobpálya és bob nélkül. Utóbbira szolidáris csapatok dobtak nekik össze egyet, hogy versenyezhessenek. Azonban buktak, így nem tudták befejezni a versenyt.

Nem adták fel, 1992-ben Albertville-ben már tudtak normálisan versenyezni, de tökutolsók lettek, majd 1994-ben, Lillehammerben robbantottak: a 14. helyen végeztek, megelőzve az Egyesült Államokat, Franciaországot, Svédországot, Japánt és még lehetne sorolni (ez a bobnégyes eredménye – kettesben is próbálkoztak, nem sok eredménnyel). Nagano és Salt Lake City már nem hozott olyan csodás helyezéseket, Torinóba pedig már el se utaztak. Vancouverben érdekes módon egy freestyle síelő képviselte az országot, Errol Kerr a 9. lett. Az idei szocsi szereplésük pénz híján veszélybe került, de a hiányzó 80 ezer dollárnál jóval többet sikerült összegyűjteniük végül, sőt a Jamaicai Olimpiai Bizottság is közölte, állja a költségeket.