horoszkóp

Orosz bombázóra cserélte le nőjét a megölt ékszerész

2014.04.09. 17:51
Miközben a bristoli ékszerész feltételezett gyilkosa feladta magát Szlovákiában, egyre tisztábbá válik a kép, hogy mi történt a nemzetközi bűnügyben. Egy spanyol üdülővároskában megöltek egy brit ékszerészt, mert szlovák exe féltékeny volt jelenlegi orosz barátnőjére. Maria Kukučova a szülei szerint megmagyarázza majd a történteket, és hogy csak önvédelemből lőtt, mert ő a légynek sem ártana. A jelenlegi barátnő sztorija szerint viszont más a helyzet.

Sorra derülnek ki az új információk annak a gyilkosságnak a hátteréről, ami a héten történt egy dél-spanyolországi üdülőhelyen. Andrew Bush ékszerészt gyaníthatóan szlovák származású exbarátnője, Maria "Mayka" Kukučova lőtte főbe azért, mert a lenti képeken látható orosz nőre cserélte le őt. A brit Telegraph most azt írja, hogy a 24 éves szlovák modell két évig járt a férfivel, tavaly ősszel szakítottak, és kedden a szlovák rendőrök fogták el szülőfalujában. Bush családja nagyon megörült a híreknek. „A lányok, az én lányom, és az ő sógornője végre jól tud aludni, és arra a fontos dologra tud koncentrálni, ami maga a gyász" – nyilatkozta a család nevében Bush volt felesége, Samantha Mason.

Nyilatkozott a spanyol rendőrség szóvivője is: „Meg tudom erősíteni, hogy egy nőt, akit kihallgatás céljából köröztünk egy hétvégi, a Cancelada közeli Esteponában történt incidens miatt, őrizetbe vettek Szlovákiában a nemzetközi elfogatóparancsunk nyomán". Egy nyomomzáshoz közel álló forrás szerint Kukučova feladta magát. Egyes meg nem erősített információk szerint a nő egy napot és hat órát vezetett a délspanyol üdülőhelyről a szlovák határig.

Közben kiderült, Bush jelenlegi barátnője az első hírekkel ellentétben nem brit, hanem orosz, és Marija Korotajevának hívják. Nagyon lesújtotta a férfi halála, azt mondta, úgy érzi magát, „mintha egy vonat menne át a testemen, darabokra törve azt". Egy fokkal világosabb az is, mi és hogyan történt. A 20 éves orosz nő és a brit ékszerész repülővel érkezett a településre, hogy megünnepeljék kapcsolatuk ötödik hónapját. Már a házban voltak, amikor egyszer csak megjelent előttük Kukučova, pizsamában. 

Máshol is lassú a rendőrség

Korotajeva szerint az ékszerész félt valamitől, ezért korábban lecseréltette a zárakat. Hiába, Kukučova bejutott. Az orosz nő úgy megijedt, hogy kiszaladt a házból, és bezárkózott az egyik autóba. „Nem akartam problémát. Nem akartam semmi drámát" – indokolta az elinalást. Bush ment ki hozzá megnyugtatni, hogy kézben tartja a helyzetet. Ő maradt, a férfi visszament, majd három lövést lehetett hallani. Aztán megjelent a szlovák nő, beült a férfi egyik autójába, és elhajtott. Korotajeva nem tudott ezután bejutni a bezárt házba, a telefonja meg lemerült, előbb konnektort kellett keresnie, hogy felhívhassa a rendőrséget. A rendőrök azonban nem találták a villát, ezért az utcán fogdosta őket össze a nő, úgy vezette oda. De ők sem tudtak bejutni, a kihívott tűzoltók pedig két óra múlva jöttek csak ki. Az elkötött Hummert pár kilométerrel arrébb találták meg a rendőrök.

Kiderültek újabb részletek arról is, milyen furán viselkedett Kukučova a gyilkosság előtti napokban. Eleve 24 órával a lövöldözés előtt látták kocogni a környéken, és a Youtube-ra is feltöltött egy videót, ami fotókból és romantikus szövegekből állt (ld. fent). A történtek előtt két nappal pedig állítólag a ház ajtaján kopogtatott, egy bőrönd is volt nála. Állítólag saját apja mondta neki, hogy jobb, ha feladja magát a rendőrségen. „Úgy gondolom, hogyha ő lőtte le a férfit, az önvédelem volt, ő nem tud ártani a légynek sem" – nyilatkozta az apa. Hozzátette, ismerték Bush-t, jó volt a kapcsolata a lányukkal, nem értik, mi történt, de remélik, Kukučova megmagyarázza az egészet.

Korotajeva pedig csak gyászol, pedig már közös jövőt terveztek a férfivel. Pedig még meg is előzhette volna az egészet, ugyanis Angliában, úton a reptérre jöttek rá, hogy nem vitték el a nyaraló kulcsait. Korotajeva azonban megnyugtatta Bush-t, hogy majd szereznek pótkulcsokat odakint. Ők egyébként egy bristoli kávézóban ismerkedtek meg, a fiatal orosz nő egy helyi egyetemen tanult üzleti és hr-tanulmányok szakon. A villa kertésze annyit elmondott, hogy októberben látta utoljára a szlovák nőt, és novemberben először az oroszt.