Egyre durvább részletek derülnek ki arról a gyilkossági kísérletről, amit két 12 éves lány hajtott végre állítólagos barátnőjükön. Kiderült, hogy egy Slenderman nevű, démonszerű alakot akartak megidézni a gyilkossággal. Ezért barátkoztak össze a későbbi áldozattal, hogy aztán elcsalják egy parkba, megkéseljék, majd megvárják, hogy az alak megjelenjen. Slenderman azonban nem jött, a lányok elindultak megkeresni, a rendőrök pedig elfogták őket.

„Sok ember nem hiszi el, hogy Slenderman igazi, és mi be akartuk bizonyítani, hogy a szkeptikusoknak nincs igazuk" – mondta az egyik lány a bíróságon azután, hogy szintén 12 éves barátnőjével majdnem halálra késelték egy kortársukat.

Az áldozatot tizenkilencszer szúrták meg, aki elvánszorgott egy útig, egy kerékpáros észrevette, így megmenekült. A két wisconsini, waukeshai lány ügyét felnőtt elkövetőkéhez hasonlóan kezelik, egyrendbeli emberölés kísérlettel vádolják őket – írja a Huffington Post.

Morgan Geyser és Anissa Weier – nevezte meg a lap a lányokat azzal az indokkal, hogy ha a bíróság is felnőttként kezeli az ügyüket, akkor a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályok rájuk sem vonatkoznak. Kiderült, a lányok egy CreepyPasta nevű horrorrajongói oldalon találkoztak először a Slenderman nevű kitalált, arctalan gyerekrabló karakterével. Kialakult egy netes legendakör is, miszerint aki el akarja érni Slenderman szintjét, ölnie kell.

Gyűlöllek titeket!

Az egyik lány szentül hitte, hogy ölnie kell, csak úgy válhat Slenderman jobbkezévé. A lányok 2014 elején kezdték tervezni a gyilkosságot. Még nem tudni, miért pont őt, de kiválasztották későbbi áldozatukat. Összebarátkoztak vele, és múlt pénteken elhatározták, hogy cselekednek. Az éjszakát a három lány együtt töltötte Geyseréknél, másnap reggel pedig kicsalták a lányt a közeli parkba. Egy nyilvános vécében akartak végezni vele, mert – úgy gondolták – ott eltűnik a vér a lefolyóban, így nem marad nyom.

Az áldozatot hagyták kicsit eltávolodni a parkban, Geyser megmutatta Weiernek, milyen kést vett magához. Geyser átadta a kést Weiernek, hogy majd ő lefogja, amíg barátnője döf, de végül megrettent, így meghúsult az eredeti terv. Elterelve az áldozat figyelmét bújócskázni kezdtek. Innentől felgyorsultak az események: Weier lefogta az áldozatot, dulakodni kezdtek, de Geyser nem volt képes szúrni. Weier ordítva bíztatta, mire Geyser megragadta az áldozatot és elkezdte szurkálni. Az áldozat valahogy fel tudott állni, és azt kiáltotta: „Gyűlöllek titeket!"

Ha Slenderman nem jön, el kell menni hozzá

El akart menni, de Weier megragadta és visszahúzta, azt mondva neki, hogy feküdjön le, maradjon ott, ő addig hoz segítséget. Persze semmi ilyesmit nem tervezett. Weier bevallotta, abban reménykedett, hogy a szeme láttára meghal a lány, és ő végre megpillanthatja Slendermant.

A két lány végül magára hagyta az áldozatot, és elindultak az észak-wisconsini Nicolet-erdőbe, ahol a legenda szerint egy kunyhóban él Slenderman (jól szemlélteti az egész őrületet a fenti rövidfilm). Őket végül a 94-es autópálya mellett baktatva fogták el. 

Weier utólag ezt mondta a bíróságon „A gonosz felem azt akarta, haljon meg, a jó pedig azt, hogy éljen". Geyser azt állította, barátnője szúrt először. Hozzátette, sajnálja, amit tett, és durvának tartja, hogy nem érzett akkor és ott bűntudatot. James McCann, a Post által megszólaltatott paranormális szakértő azt mondta, a salemi boszorkányüldözésre emlékezteti az ügy, ami szintén egy történettel kezdődött, de aztán irányíthatatlanná vált az őrület.