Magyaroszágon a negyedik naptári héten mérsékelt és regionális jellegű volt az Európában már tavaly év vége óta jelentkező influenzajárvány. A influenzaszerű megbetegedések gyakorisága főleg Pest megyében jelentős, és főként a 15 és 34 év közöttiek érintettek.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója szerint már Magyarországot is elérte az influenzajárvány, ami aktivitását tekintve hazánkban mérsékelt és regionális jellegű. Az előző heti adatokhoz képest 45 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik influenzaszerű tünetekkel fordultak orvoshoz. A 21300 új beteg egyharmada Budapesten és Pest megyében jelentkezett szakembernél, de járványos a megbetegedések száma például Vas, Győr-Moson-Sopron, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

21300 új beteg fordult orvoshoz a múlt héthez képest

Az új fertőzöttek háromnegyede a 15-59 éves kor közötti felnőtt, egynegyede gyermek, a 60 év felettiek egyelőre nagyon kis számban kapták el a vírust - jelentette be Falus Ferenc országos tisztifőorvos. Az előrejelzéseknek megfelelően a megbetegedésekért a H3N2 altípusú influenza A vírus tehető felelőssé. Portugáliában, Nagy-Britanniában és Írországban már decemberben volt jelentős járvány, és ez továbbterjedt Francia- és Spanyolország felé. Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Svájcban és Ausztriában 2009 második hetében már közepes intenzitású volt a járvány, és beigazolódott azon feltevés, miszerint pár héten belül nálunk is jelentkezik, és egyre nagyobb intenzitású lesz.