Anne Sinclair blogjában kifejtette, hogy továbbra is szereti férjét, aki ellen egy magyar munkatárssal folytatott affér miatt indítottak eljárást. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának barátai szerint nem véletlen, hogy a botrány pont akkor robbant ki, amikor a pénzügyi válság miatt több ország is az IMF-től vár segítséget. A francia államfő, Nicolas Sarkozy természetesen nem nézi jó szemmel, hogy a pártfogoltja ellen indított vizsgálatról a nyilvánosság is tudomást szerzett. Egy újságíró pedig már hónapokkal ezelőtt megjósolta, hogy Strauss-Kahn bajba fog kerülni a nők miatt.

A magyar beosztottjával viszonyt kezdett Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatója és felesége ugyanúgy szeretik egymást, "mint az első napon". Ezt állítja Anne Sinclair, az IMF-vezér felesége, a hazájában közismert és népszerű újságírónő. Az afférról az amerikai elnökválasztás kommentálására szolgáló internetes naplójában számolt be. Anne Sinclair blogjában megköszönte a "nagyon kedves" üzeneteket, amelyeket a The Wall Street Journal című amerikai lap cikkének megjelenése után kapott, amely arról szólt, hogy vizsgálat indult az IMF élére 2007-ben kinevezett férje ellen, aki a gyanú szerint hatalmával visszaélve szexuális kapcsolatba bonyolódott egy magyar származású munkatársával.

Dúl a szerelem

"Még folyik a vizsgálat az IMF-nél. Nyugodtan várjuk az eredményt. Hamar meglesz" - írja a megcsalt feleség. "Mindenki tudja, hogy ezek olyan dolgok, amelyek minden pár életében megtörténhetnek. Részemről ez az egyéjszakás kaland lezárva. Tiszta lapot kezdtünk. Konklúzióként hozzáfűzhetem, hogy ugyanúgy szeretjük egymát, mint az első napon" - fogalmaz blogjában az újságírónő. Majd így folytatja: "Ami a többit illeti, az magánéletünk része, és nem kívánok róla beszélni". A Franciaországban közismert 60 éves újságírónő - korábban számos politikai tévé- és rádióműsor népszerű műsorvezetője - és Dominique-Strauss Kahn 1991 óta házasok. Az IMF-vezetőjének ez a harmadik, Anne Sinclairnek pedig a második házassága, első férje a magyar származású újságíró, Ivan Levai volt, akitől két gyermeke született.

Szabotázs!

Az egykori francia pénzügyminiszter barátai és kollégai szerint nem véletlen, hogy pont a pénzügyi válság kellős közepén robbant ki ez a botrány – írja az Independent. Jean-Francois Cope, az UMP tagja például egyenesen szabotázsként emlegeti. Valóban gyanúra ad okot, hogy a nyilvánosság pár nappal azután szerzett tudomást az ügyről, miután a három hónapja tartó vizsgálat várhatóan a végéhez ér. Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet, vasárnap kifejtette, ő biztos abban, hogy Strauss-Kahn ártatlan, vagyis nem élt vissza a hatalmával. Hozzátette, a Nemzetközi Valutaalap, így Strauss-Kahn nagyon fontos szerepet játszik a pénzügyi válság rendezésében, és szerinte a vizsgálat nem lesz hatással ezekre a folyamatokra. Ezt állítják bizonyos IMF-hez közeli források is, szerintük Strauss-Kahn ugyanúgy végzi munkáját, mint eddig.

A kollégák szerint ártatlan

Szemtanúk szerint a francia államfő, Nicolas Sarkozy meglehetősen zaklatottnak tűnt, amikor szombaton az Egyesült Államokba utazott, hogy George W. Bush-sal tárgyaljon. Az eset azért különösen kínos számára, mivel tavaly ő is amellett kardoskodott, hogy Strauss-Kahn legyen a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, annak ellenére, hogy többek között London is fenntartásokkal kezelte az ügyet. Egy francia újságíró, Jean Quatremer már ekkor felvetette, hogy Strauss-Kahn kedveli a gyengébbik nemet, és ebből később bizony komoly problémák adódhatnak. „Csak egyetlen gond van Strauss Kahnnal, mégpedig az, ahogyan a nőkkel viselkedik. Nagyon rámenős…gyakran már a zaklatás határát súrolja, amit csinál. A Nemzetközi Valutaalap egy olyan nemzetközi intézmény, ahol az angolszász erkölcsök érvényesülnek. Egyetlen rossz mozdulat, egyetlen rossz megjegyzés és a sajtó azonnal lecsap rá” –írta a Libération brüsszeli tudósítója.