A lett származású fétismodell, Viktoria kisgyerekkora óta élt sérült lábbal, ami miatt rengeteg megaláztatást kellett elszenvednie. 14 éves korában találkozott a fetisizmus világával, ahol először élhette át, hogy végre senkit se érdekel a testi hibája. Ennek ellenére csak tavaly sikerült teljesen elfogadnia önmagát: ekkor ugyanis végre leoperáltathatta sérült lábát. Most pedig a Bizarre fétismagazin ehavi címlaplánya.

Viktoriát, a Bizarre fétismagazin 2008 májusi címlaplányát gyerekkorában osztálytársai egyáltalán nem találták szépnek: számtalanszor megalázták sérült lába és különös megjelenése miatt. Amikor azonban 14 éves korában beszökött london legnagyobb fétisklubja, a Torture Garden egyik előadására, rájött, hogy a szabálytalan test is lehet erotikus. A most 21 éves Viktoria legnagyobb álma egy évvel ezelőtt teljesült, amikor amputáltatta gyerekkora óta sérült lábát: azóta érzi teljes értékű embernek magát. Jelenleg a Torture Garden divatbemutatóit szervezi, illetve modellként is részt vesz azokon.

A fétisklub, mint második otthon

Viktoria 12 éves volt, amikor édesanyjával Lettországból Angliába költöztek. A lány egy árva szót sem beszélt angolul, és amikor megkezdte tanulmányait, nem meglepő módon diáktársai céltáblája lett. "Szörnyű volt, én voltam számukra az orosz, leszbikus Szörnyella de Frász" - meséli a Bizarre magazinban megjelent aktfotóihoz készült interjúban. A folyamatos iskolai atrocitások az őrületbe kergették a lányt: "Elszöktem otthonról, eltűntem hat hónapra, ittam, drogoztam, csináltam, amit csak tudtam" - emlékezett vissza. Szülei ugyan sokáig megértőek voltak, de végül az édesanyja jobbnak látta kiíratni az iskolából, és onnantól kezdve magántanuló lett.

Klikk!

A lány a fétis világával először a legendás londoni fétisklubban, a Torture Gardenben találkozott, amikor mindössze 14 éves volt. Az élményt fantasztikusnak írja le: "Ha először mész egy ilyen jellegű helyre, nagyon szürreális". Majd így folytatta: "Ez volt a legkellemesebb hely, ahol addig voltam" - idézi fel. Jóllehet, különösnek találta a helyet, de megkapta azt a szabadságot, amire egész életében vágyott, és itt talált igazán otthonára. Senki sem méltatta ugyanis figyelemre a sérült lábát, vagy ha mégis, másodjára már oda sem néztek.

Élete legszebb pillanata volt, amikor levágták a lábát

Viktoria lába egy születési hiba és egy elrontott gyerekkori műtétsorozat miatt csökevényesen, eldeformálódva fejlődött. Pár hetes korában az orvosok azt mondták az édesanyjának, hogy Viktoria később megvakulhat, megsüketülhet, néma is lehet és valószínűleg Down-kórban szenved. 15 éves korában, amikor már javában benne volt a fétis világában, elhatározta, hogy leamputáltatja sérült lábát, ám akkor az orvosok fiatal kora miatt még nem voltak hajlandóak elvégezni a műtétet. Egy évvel ezelőtt azonban, az azóta már hivatalosan nagykorú, 21 éves Viktoria számára végre valóra vált lehetőség, hogy saját döntése alapján elvégeztesse a műtétet. "Számos dolgot szimbolizált számomra. A műtét előtt úgy tekintettem magamra, mint egy befejezetlen emberre" - indokolja a fétismodell a döntést. Élete legszebb pillanataként élte meg, amikor felébredt az operáció után: azonnal beszélni próbált a nővérekkel, hogy végre láthassa a műtét eredményét.

Klikk!

Válogathat a lábak közül

Az operáció fordulópontot jelentett az életében: "A műtét óta egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy nem kellett volna megtennem. Néha szeretném, ha normális lábam lenne, de semmiképpen sem a régi". A modellnek jelenleg két lábprotézise van: egy olyan, amivel magas sarkú cipőt hordhat, és egy másik, amiben normál, lapos talpú cipőket viselhet, de amikor csak teheti, óriás sarkú cipőkben járkál. És imádja: "Úgy tudok bennük mozogni, ahogy a régi lábammal sosem tudtam volna".

Ösztönzőleg hat

Viktoria története rengeteg inspirációt és erőt adott azoknak az embereknek, akiknek szintén amputálni kellett valamely testrészét. "Volt egy lány a kórházban, aki egy vonatbaleset következtében elveszítette az egyik lábát, illetve a másik lábáról néhány lábujját. Szerinte teljesen megváltoztattam a hozzáállását a lába elveszítéséhez. Miután kikerültünk a kórházból, elvittem a Torture Gardenbe, és egyszerűen imádta" - meséli Viktoria, aki különösen boldog, amikor üzeneteket kap olyan vadidegen emberektől, akik elmesélik, hogy mennyire ösztönzőleg hatott rájuk a története.

Heather Mills meztelenül a taposóaknák ellen

Sir Paul McCartney exneje, aki 1993-ban veszítette el egyik lábát egy autóbalesetben, szintén levetkőzött lábprotézise nélkül, azonban ő egy jótékonysági kampány kedvéért tette. 1999-ben a taposóaknák ellen folytatott küzdelmekre próbálta felhívni a figyelmet, így a képeken fontos szerepet kapott a lábprotézise.