Vörös rózsa, szívecske, suttogás, lobogás, vágy, csók és még egy kupac patetikus blabla jut általában a nép eszébe, ha szóba kerül a szerelem. A Velvet azonban nem dől be a nyálas romantikának, minket az érdekel, hogy mit mond a tudomány a bizarr jelenségről. A párvadászatot már úgyis megkönnyítette nekünk a pszichológia, miért ne segítene megérteni a szerelmet?
A hormonok csak néhány évig bírják
Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor a szerelem simán megmagyarázható a hormonháztartásunk felborulásával. Az eufóriát, boldogságot, pirulást, izzadást, szívdobogást a feniletilamin nevű hormon okozza, a tudósok szerint gyakorlatilag ez az agyban hirtelen termelődő anyag felelős a szerelemért. A drogozásban is szerepet játszó dopamin szintje szintén emelkedik szerelem idején, a szervezet szerotonin-szintje pedig csökken. Pont úgy, ahogy a kényszerbetegeknél.
Ezt a felpörgetett állapotot azonban nem bírja örökké a testünk, így nem véletlen, hogy a szerelemnek mindig vége lesz. Átlagosan két-három év után. Egy amerikai statisztika szerint a válások a kapcsolat három és hetedik éve között a leggyakoribbak, de ahol együtt maradnak a párok, általában két év után ott is felbukkan egy harmadik. Az egy, az örök, az igazi tehát valószínűleg csak álom, cserébe viszont körülbelül hét-tíz alakalommal lehetünk szerelmesek az életben.
Ahhoz, hogy a kapcsolat átbillenjen az apadó szerelemhormonokon és hosszú távon is fennmaradjon, ragaszkodásra és szoros kötelékre van szükség. Az előbbit a szervezet boldogsághormonjai, az endorfinok biztosítják, míg az utóbbiért az oxitocin felelős, ami többek között az ölelések, az orgazmus vagy a gyerek szoptatása közben szabadul fel.
A mintákat gyerekkorból hozzuk
Egy nyolcvanas években született elmélet szerint a szülővel kialakított korai gyerekkori viszony minősége befolyásolja, hogy felnőttként milyen párkapcsolatra leszünk képesek. A kutatók szerint az emberek többsége három fő csoportba sorolható, tehát három jellemző kötődési, gondoskodási és szexuális viselkedés jellemzi őket. Az emberek valamivel több mint fele biztonságosan kötődik, ami azt jelenti, hogy viszonylag könnyen kerül közel másokhoz, kényelmesen érzi magát az intim kapcsolatokban és nem aggódik azon, hogy elhagyják vagy túl közel kerülnek hozzá. Ők könnyen adják és fogadják a gondoskodást, kölcsönös intimitásra és gyönyörre törekszenek. Ha tőlük indul be a feniletilaminunk, akkor mázlisták vagyunk. A többiekkel nem ilyen könnyű.
Az emberek negyede elkerülő típus, aki rosszul érzi magát a szoros kapcsolatokban és nehezen bízik meg a másikban. Gondoskodásra képtelen, vagy ha mégsem, hát semmi kedve hozzá, távolságtartó és sokszor lép félre. Ez persze nem szemétség, csak egyszerű védekezés. A legkisebb csoport az ambivalens kötődőké, akik sokat szoronganak, úgy érzik, a másik nem akar hozzájuk elég közel kerülni, aggódnak, hogy nem szeretik őket, túlzott ragaszkodásukkal sokszor elijesztik partnerüket. Önfeláldozóan, megszállottan gondoskodnak, biztonság és szeretetigényüket szexszel próbálják kielégíteni. Ha egyik típusban sem ismer rá párjára, ne aggódjon, ő lehet, hogy a maradék öt százalékba tartozik.
Nemcsak egyféle szerelem létezik
A pszichológusok a hatvanas évek óta próbálkoznak olyan modellt gyártani, amibe minden szerelem- és kapcsolattípust be lehet szuszakolni. Tökéletes megoldás még nem született, de a próbálkozások kedvesek. Az egyik korai felosztás szerint két különböző szerelemtípus létezik. A társszerelmen alapuló viszonyokat a kölcsönös megértés, ragaszkodás és tisztelet, míg a szenvedélyszerelmet a heves érzelmek jellemzik. Bár az emberek többségének a két típus kombinációja jönne be, a kutatók szerint ez sajnos lehetetlen.
Ennél eggyel izgalmasabb az az elmélet, ami a vörös, sárga és kék színekhez rendel szerelemfajtákat. A szenvedélyes Erost erő és fizikai vonzódás, a Ludust játék, intimitás és az intenzitás kerülése, a Storget pedig a barátság, a közös értékek jellemzik. Az elmélet atyja hisz a mesékben, így a szerelemtípusok kombinációjából ő előállította Agapét, a fizikai vonzódáson és barátságon alapuló önzetlen szerelmet. Sajnos az elképzelés a gyakorlatban haszontalannak bizonyult.
A szerelemkutatók kedvenc modellje szerint az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség arányától függ a kapcsolatok minősége. A három elemből a pszichológusok nyolc különböző kapcsolattípust kombináltak, de a tökéletes, a kiegyensúlyozott arányú, a beteljesült szerelem szerintük is csak keveseknek jön össze. Egy kapcsolaton belül a különböző összetevők aránya folyamatosan változik. Például néhány együtt töltött év után a szenvedély csökkenhet, viszont az intimitás, az elkötelezettség növekedhet. A kapcsolat sikere attól függ, hogy a két fél ugyanazt az elemet helyezi-e előtérbe. Nem egyszerű olyanra építeni, aki folyton szenvedélyre vágyik.
A férfinak a hosszú comb, a nőnek a diploma kell
A szerelem persze korántsem olyan egyszerű, hogy hormonokkal, a gyerekkorral vagy háromszögekkel magyarázzunk. A kapcsolatok alakulását az élethelyzet, személyiség és a kultúra összjátéka is befolyásolja. Meg persze a kor és a nem. Az ember akkor érzi jól magát egy kapcsolatban, ha a társa kedves, megértő, érdekes és izgalmas. A pasiknak fontos, hogy a nő vonzó legyen, kevésbé izgatja, ha nála sokkal fiatalabb, rosszabbul keres vagy más rasszba tartozik, a nőnek pedig inkább számít a férfi egyetemi végzettsége és pénzkereseti potenciálja, mint a megjelenése. Az intelligencia állítólag mindenkinek bejön. Meg persze a jó szex.