Pornószínésznőnek tűnő lányok lepik el a magyar plázákat

Tizennyolc évesen jogi egyetemre jelentkeztél, és le is diplomáztál. Hogyan lesz egy jogászból divattervező?

A világ többi részén nem olyan furcsa, ha valaki hirtelen egy teljesen más dologba fog bele. Egy barátnőm mesélte, hogy az Egyesült Államokban nagyon sok nő vált szakmát szülés után. Szerencsére én nem negyvenévesen találtam ki, hogy valójában mit szeretnék kezdeni magammal. A szüleim képzőművészek, így ez a miliő ismerős nekem, mindig is rajzoltam ruhákat. Az évek során sok minden szerettem volna lenni; kacérkodtam az irodalom szakkal, a régészettel, a színművészetivel, aztán 18 évesen úgy döntöttem, hogy jogra jelentkezem. Úgy voltam vele, hogyha már elkezdtem, akkor be is fejezem.

Abodi Dóra

Hasznát vetted a jogi tanulmányaidnak?

A jogi tárgyak mellett sok más érdekes dolgot tanultunk, mint például szociológia és filozófia. Egyébként pont szerzői jogokból írtam a szakdolgozatomat, és ezt nagyon jól tudom hasznosítani. Van egy barátom, aki írt egy mesekönyvet, és én illusztrálom majd a könyvet. Kaptam a kiadótól szerződést, és nagyon jó volt, hogy már láttam hasonló dokumentumot. Az egyetemi évek alatt egyébként megtanulja az ember beosztani az idejét, hiszen elfordul, hogy egy vizsgára egy több ezer oldalas anyagot kell megtanulnia. Később sokan meglepődtek azon, hogy mindig kész voltam határidőre a munkáimmal.

A WAMP oldalán olvastam, hogy többek közt Hussein Chalayan, Alexander McQueen, a Comme des Garçons a példaképed. Mennyire hatnak rád a kedvenceid?

Mindig próbálom tudatosan úgy alakítani a dolgokat, hogy ne hasonlítsak másra. Nagyon sok a tehetséges tervező, és valamivel ki kell tűnni. Persze néha óhatatlanul előfordul, hogy egy kreációm hasonlít valaki másnak a munkájára. Az iskolában az egyik kollekciómra azt mondta a tanárom, hogy emlékezteti egy Comme des Garçons kollekcióra. Akkor még nem ismertem annyira a vezetőtervező munkásságát, és kiderült, hogy egy korai Comme des Garçons kollekcióról van szó, amit addig soha nem láttam. A trendek közös gondolkodás részei, nem véletlen, hogy a nagy divatházak kollekciói is hasonlítanak egymásra. Szeretem azt hinni magamról, hogy különleges vagyok, és tapasztalataim szerint ez kilencvenöt százalékban sikerül, a maradék öt százalékban pedig vannak bizonyos átfedések.

Össze tudnád foglalni röviden, hogy mik a stílusjegyeid, ami alapján fel lehet ismerni a munkáidat?

Jellemző rám egy nagyon erős science fiction vonulat, szeretem a naiv, nosztalgikus futurizmust, az ötvenes és hatvanas évek lakberendezését. Emellett nagyon sokat olvasok, és különösen kedvelem például H. G. Wells fura történeteit. Minden olyan dolog piszkálja a fantáziámat, ami kicsit furcsa vagy bizarr. Emellett szimpatikus, ha valaki humorral, gyermeki módon áll hozzá bizonyos dolgokhoz, én is szeretek szórakozni, és egy tervező attitűdje nyilván a munkáiban is visszaköszön. Minden kollekciómban van valami poén, valami furcsaság. Volt egy stólám, amire azt mondta valaki, hogy úgy néz ki, mintha bélbolyhokból állna, vagy az a válltömés, amit többen tumornak tituláltak. Sokak szerint torzítom a testet, megváltoztatom a sziluettjét. Egyébként szeretem, ha valaki szakmailag elemzi a kollekciót, mert olyan dolgokat is megláthat benne, amit én nem vettem észre.

Még több kép

Sok emberrel beszéltem arról, hogy vásárolnának-e magyar tervezőktől, és többen is azt válaszolták, hogy persze, szívesen, de sajnos túl drága, amit kinézett magának, volt, aki pedig azt mondta, hogy szerinte nem követik kellőképpen a külföldi trendeket. Mi a véleményed erről?

Valóban vannak olyan tervezők, akik nem igazán követik a trendeket. Viszont én nagyon figyelek erre, ami valószínűleg abból adódik, hogy nem szeretnék maradi dolgokat készíteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy szolgaian követem a trendeket, hanem azt, hogy figyelem az irányzatokat, ahogyan nagyon sok más tervező is, hiszen ez a kutya kötelességünk. Az aktuális kollekcióm például tavaly tavasszal készült, és a nálam is megjelenő púderszínek, a fodrok idén annyira trendinek számítanak, hogy például a Valentino és a Chanel haute couture kollekcióiban is megjelennek. Nem azt mondom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, hiszen nyilván benne volt a levegőben.

Mi a helyzet a másik érvvel?

Ami az árakat illeti; ezek kis szériás darabok. Nem Made in China, nem Zara, nem H&M. Ha valaki luxustermékeket gyárt, akkor nagyok a költségei, az emberek pedig nem tudják, hogy mennyibe kerül mondjuk egy méter kasmír. Az én kreációim mondjuk szériázhatóak is, de azért valahol mégis egyedi dolgokról beszélünk. Ráadásul Magyarországon készülnek, jól megfizetett szakemberek által, rengeteg részlettel. Sokkal kisebb a haszon, amit ráteszünk, mint az emberek gondolnák. El kell fogadni azt, hogyha az ember luxusterméket akar venni, akkor erre bizony áldozni kell.

Tapasztalsz némi javuló tendenciát ezen a téren?

Bizakodó vagyok. Van valami pozitív hozadéka annak, hogy bejöttek a nagyobb márkák is Magyarországra, hiszen segítenek az öltözködéskultúra kialakulásában. Mikor mi általános iskolába jártunk, nagyon nehéz volt jól felöltözni.

Katt a többi képért!

Valahol azt olvastam, arra akarod buzdítani a nőket, hogy merjenek önmaguk lenni. Miért nem merik felvállalni önmagukat?

Az önbizalomhiány az oka, bár ezt nem igazán értem, hiszen nagyon sok csinos nő van. Sokan emlegetik a párizsi nőket, persze ők is szépek, de igazából a stílusuk az, ami igazán jónak mondható. Más lenne a helyzet, ha itthon is jobban ügyelnének erre. Másrészt, ha valaki Magyarországon kicsit igényesebb vagy különlegesebb, akkor irigykednek, ferde szemmel néznek rá. Volt egy idős bácsi, aki amikor meghallotta, hogy divattervező vagyok, azt mondta, hogy bizonyára nem vagyok könnyű helyzetben, mert itthon a divatra nem egy pozitívumként tekintenek.

Milyen divatbűntényeket követnek el az emberek itthon?

Sokan vannak, aki nagyon sok pénzből olyan közönségesen öltözködnek fel, mintha strichelni mennének. A plázákban járva gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy itt most tényleg mindenki pornószínésznő lenne. Egy szép, üde és fiatal lány önmaga karikatúráját alkotja meg a karomszerű műkörmökkel, a rajzolt, csodálkozó szemöldökkel, a tetovált szájkontúrral, szétszoláriumozott arccal. Ilyet nem láttam még máshol a világon. Ha nagyon leegyszerűsítjük a képletet - és tisztelet a kivételnek, akikből szerencsére egyre több van -, itthon mintha három stílus lenne a jellemző: az értelmiségi, a sportos-elegáns és a pornós. Amit pedig én csinálok, a luxus prêt-à-porter. Van egy olyan szűk réteg, aki felvállalja, hogy szeret flancolni és igazi piperkőc.

Ez az oka annak, hogy külföldön is terjeszkedsz?

Ennek főként anyagi okai vannak. Itthon inkább egyedi megrendelések vannak, míg a külföldi boltok pedig megrendelnek egy egész kollekciót. Decemberben már készen kell lenned a következő őszi/téli kollekcióval, aminek kereskedelmi és gyakorlati okai is vannak. Először bemutatod a kollekciódat, aztán elkezded értékesíteni, utána befutnak a megrendelések, és lehet legyártani a ruhákat, kiegészítőket. Ennek ez a ritmusa. Ha ezt követed, akkor lehet esélyed külföldön.

A tavalyi Lakástrend és Design Kiállításon megtudtuk, hogy a hazai szakemberek helyzete nem könnyű a hiányzó háttéripar miatt, és elég szomorú, hogy a gyártást, a finanszírozást és a marketinget is a designerek intézik. Mit gondolsz erről a két felvetésről?

Kint is nyilván úgy kezd neki minden tervező a márkaépítésnek, hogy először maga csinál mindent. De egyrészt ott nagyobb a felvevőpiac, másrészt nagyon jó pályázatok vannak, amik általában sajnos lokálisak. Ha kint van egy ígéretes márka, akkor nem az van, hogy a tervező bénázik a kis szalonjában, hanem előbb-utóbb valami jó kis vállalkozásfejlesztési projektbe bele tud csatlakozni, vannak szakmai befektetői hálózatok is. Itthon hiányzik a megfelelő infrastruktúra, mindent külföldről kell beszerezni, még a befektetőket is. Most ettől szenved mindenki, de idővel egyébként minden kialakul. Igaz, mivel kicsi piac vagyunk, ezért nehezebb. Persze nem baj, ha kicsik vagyunk, hiszen így nem kényelmesedhetünk el, élelmesek leszünk. Annyira nem reménytelen a helyzet, és a panaszkodás úgysem vezet semmi jóra.

Bowie Utopia - a 2010/11-es őszi/téli kollekció

Márciusban te voltál a hónap designere a WAMP-on. Mit jelent neked ez a cím, és milyen tapasztalatokat szereztél a vásáron?

Egy újszerű és szokatlan megjelenés volt a WAMP, ahol a kiállítás hangulatát összehozhattuk a vásár hangulatával. Megpróbáltuk a luxus prêt-à-porter-val kapcsolatos sztereotípiákat megdönteni, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az emberek lelkesedéssel fogadták a kiállított ruhákat és táskákat, közelről megfigyelhették azt, amit eddig csak showroomban vagy néhány gondosan megválogatott boltban láthattak. Rengetegen érdeklődtek, hogy mi miből, mennyi idő alatt, miképpen készült, és sokan egészen izgalomba jöttek. Remek volt ennyi ember objektív visszajelzését meghallgatni, hiszen fontos a vásárló vagy a látogató véleménye, és most ezt első kézből kaphattuk meg. Emellett persze nagyon jó publicitást jelentett az, hogy én lettem a hónap designere, így ilyen szempontból is izgalmas volt, hogy rám esett a választás.

A honlapodon olvasható, hogy fontos számodra az etikus, környezetbarát divat.

Az első kollekciómban volt egy szoknya, ami egy PET-palackokból előállított tüllanyagból készült. A futurisztikus textilek részét képezik az etikus textilek, amik tulajdonképpen újrahasznosított anyagok. Manapság már nagyon gyönyörű anyagokat csinálnak, amiken nem lehet észrevenni, hogy honnan származnak. Persze nem csak az számít, hogy miből készül egy adott termék, hanem az is fontos, hogy hol és hogyan állítják elő. Nem tudok azonosulni azzal, hogy bizonyos divattermékeket modernkori rabszolgatartás keretében készítenek a Távol-Keleten. Ezzel ugyan sokan tisztában vannak, mégis az olcsó holmit veszik meg, még akkor is, ha tudják, hogy a minősége sem az igazi. Arról nem is beszélve, hogy így tönkremegy a helyi ipar. Érdemes lenne kevesebb, de sokkal jobb minőségű ruhát venni.