A nyár eddigi legbrutálisabb hőmérsékletű fesztiválja lett az idei EFOTT-ból. A vörös hőségriadót mindenki máshogy próbálja túlélni: tűzoltófecskendővel, tóban pancsolással és locsolókocsi előtt meneteléssel. Vehetünk persze sört, üdítőt és vizet is, és még a pénztárca helyetti fesztiválkártyánkat sem terheljük túl.

Minden nyáron van két dolog, amik olyan biztosak, mint hogy valamelyik celeb hamarosan rokkanthelyen parkol: az egyik a minimum kéthetes hőhullám, a másik a fesztiválhullám. Ha ez a két hullám találkozik, minden fesztiválozó a túlélésért küzd. Utánajártunk, mennyi az élet fennmaradásának esélye a nyár eddigi legforróbb rendezvényén, a velencei EFOTT-on.

A fesztiválkártya barátai

Az életben maradás manapság a pénztől függ: az EFOTT-ot évek óta úgy hirdetik, mint az egyik legpénztárcabarátabb nyári fesztivált, ahol a hallgatók anyagi lehetőségeihez igazítják az árakat. Most 19 ezer forint környékén lehet hetijegyet venni (korábban elővételben kijött ez 14.490-ből is). A napijegy 6500, a hétvégi jegy 11 ezerbe kerül.

Hűsítőt (vagy épp melegítőt) inni elviselhető árakon lehet: egy csapolt korsó sört 400 forintért, citromos sört 500-ért, cidert 600-ért lehet vásárolni (persze mindent csak az itt is bevezetett fesztiválkártyával). Fél literes szénsavas üditő, sőt gyümölcslé is egységesen 330 forintot, míg az ásványvizek 220 forintot kóstálnak. Hánytató szagú energiaitalt 399 forintért kaphatunk, és a töményárak is tűrhetők: vodkát 350-től, viszkit 650-től, rumot 600-tól, borokat deciként 160-ért vásárolhatunk.

Ha enni akarunk, átlagos pesti árakon lehet tömni a bendőt: pizzaszelet 500-ért, sima lángos 350-ért, sajtos-tejfölös 450-ért, gyros 650-ért kapható.

Éljük túl a fesztiválhőt!

A cigi fogy, a pálesz nem

A nagy melegben körbekérdeztünk, az ilyenkor kívánatos áruk mennyire fogynak. Az egyik cigarettás pultnál azt mondta az eladó, a cigi ugyanúgy fogy, nincs visszaesés a meleg miatt. A forró, gyomortelítő lángos eladási mutatóin azonban látszik a hőség, "este a sör mellé viszont már viszik" – mondta az eladó. A pálinkásbódé forgalma is megsínyli a meleget, napközben kevés töményet isznak az emberek. Inkább este indul be a vedelés a koncertek miatt.

A hideg cefre és a langymeleg gyorskaja mellett további túlélési esélyeket kínál a katasztrófavédelem is: a bejáratnál a keddi 0. napon ingyen osztották a csendes és bubis vizeket, kétliteres kiszerelésben. Sokan estefelé már nem annyira a szomjoltásra használták, hanem felkiáltottak örömködve: "Ez az! Úgyis kell a fröccshöz!"

Ezen kívül a víz minden halmazállapotban és mennyiségben rajongás tárgya: sokan strandolnak és áznak a Velencei-tó 27 fokos vizében és sokan öntik magukat nyakon egy palack hideg vízzel. Locsolókocsik járják a poros utakat is, többen ezek előtt szlalomoznak, és áztatják magukat. Az egyértelmű csúcs az a kiszuperáltnak tűnő tűzoltóautó, ami időről időre a tóból kiszivattyúzott vizet ontja az emberekre. Akadnak olyan őrültek, akik a vízsugarat közvetlenül a saját fenekükre irányíttatják. A vége persze mindig olyan taps, amit senki sem kap a fellépők közül, illetve egy "Szép volt, fiúk!" skandálás.