horoszkóp

A 8 legjobb repülőgépes filmjelenet

2013.07.15. 10:33
A múltkor már megnézhette a legjobb stewardesses filmjeleneteket és videóklipeket, sőt még azt is megszavazhatta, hogy ki a legjobb nő stewardess ruhában, most pedig a 8 legjobb repülőgépes filmjelenetet szedtük össze.

Top Gun

A 80-as évek egyik klasszikusa ez a film, amiben nem csak a most már öregedő Tom Cruise szerepel, de a Vészhelyzetből ismert Anthony Edwards is.

Az elnök különgépe

Akciófilm Harrison Forddal. Kell ennél több? Az elnök különgépét terroristák térítik el, utasokat ejtenek túszul, akiket kivégeznek, ha nem engedik szabadon Radek tábornokot. A döntés Harrison Ford kezében van. Izgalom!!!

Kommandó

Arnold Schwarzenegger egyik klasszikus filmje, abből is az egyik legjobb jelenet ez a fenti, amit csak ebben a kissé módosított verzióban találtunk meg, viszont így is csodálatos.

Éjszakai rohanás

Mivel lehetne jobban leírni egy 80-as évekbeli filmet, annál, hogy játszik benne Charles Grodin? Az Éjszakai rohanásban a Robert De Niro által eljátszott zsaru New Yorkból szállítaná Los Angelesbe Jonathan Mardukast, vagyis Charles Grodint, ám ő utál repülni, ezért az 5 órás, nyugodt replülőút helyett lesz egy feszült napjuk.

Majdnem híres

Tökéletes példa arra, hogy kétszer is átgondolja, mikor mit mond ki. Mikor a gép elkezd rázkódni, ijedtében mindenki bevallja az összes titkát, a film egyik szereplője pedig még azt is bevallja, hogy meleg, mert azt hiszi, pillanatokon belül lezuhan a repülő, ami persze végül sikeresen landol.

Airplane

Nem, ezt semmiképpen sem hagyhattuk ki a válogatásból, és akár az egész filmet ide lehetne tenni, de mi megkönnyítjük a dolgát, és megnézhet egy best of-ot.

Gyilkos cápa vs. óriáspolip

A fenti műalkotás helyett akár a Kígyók a repülőn című csodás akcióthrillert is betehettük volna, de a fenti jelenetet – főleg a végét – muszáj látnia, ezért győzött a Gyilkos cápa vs. óriáspolip.

Koszorúslányok

A fenti filmjelenet tökéletes példa arra, hogy miért nem szabad túl sokat inni, főleg egy repülőn.