A nagyközönséget ez nem kell, hogy érdekelje
A magyarországi goafesztiválokról a nagyközönség gyakorlatilag semmit sem tudott a tavalyi ozorai rendőri akcióig. Ennek az oka nem az, hogy korábban nem voltak ilyen események, nagyon is voltak, sőt, néha egy-egy sajtóorgánumban még olvasni is lehetett róluk, többek között a Velveten is. A profi tudósítások azért voltak meglehetősen ritkásak, mert az ilyen eseményekre sajtójegy nem szokott lenni, az eseményre az újságírók nem mehetnek be ingyen, nekik is meg kell venni a heti, jobb esetben hétvégi jegyet, mint mindenki másnak. De miért mennének be a tudósítók viszonylag nagy összegért, amikor ezekről a fesztiválokról senki nem hallott, ezek a fellépők és zenei stílusok senkit nem érdekelnek (azokon kívül, akik elmentek).
Hétfőn ért véget a múlt héten kezdődött SUN Fesztivál valahol Nógrád megyében a dombok között, van pár amatőr fotónk róla, de ha profi fotós képeit szeretné látni, kattintson át az Indexre! Ez alatt a név alatt most volt először ilyen fesztivál, de egyébként nem volt túl sok eltérés ahhoz képest, amit a goa zene rajongói Ozorán és a többi ilyen bulin megszokhattak. Hőség volt, vízhiány, öröm, béke és hatalmas tömeg – szokás szerint. De vajon hogy lehet az, hogy ennyien elmennek egy ilyen eseményre annak ellenére, hogy a SUN Fesztivált se nem reklámozta, se nem támogatta sehol senki?
Ezt imádni kell
Sőt, mintha az egész direkt arra menne ki, hogy minél nehezebb legyen az odajutás. Mintha a potenciális látogatók kedvét direkt el szeretnék venni attól, hogy nekivágjanak. Nógrád megye autóval például nincs különösebben messze Budapesttől, de ennek a cikknek az írója vasárnap délben ment oda a fesztivál kijáratához távozási szándékkal, és tömegközlekedéssel este 7-re ért haza a hetedik kerületbe. Nógrád megye bizonyos értelemben mégiscsak messzebb van, mint gondolnánk. A fesztiválhelyszín direkt messze van mindentől, de a szervezők nem trükköznek napi- meg hazamenős jegyekkel, hogy azért mégis minél több ember el tudjon menni. Csak hetijegy volt, és elővételben el is adták nagyjából az összeset (bár a SUN honlapjára előzetesen feltett figyelmeztetés ellenére végül elővételes jegy nélkül is be lehetett jutni).
Egy ilyen hippiünnep nem operál olyan gigasztár fellépőkkel sem, akinek a nevére a goarajongókon kívül bárki bemozdulna. Nincsenek különböző zenei stílusok, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, egy stílus van két színpadon gyors és belassult verzióban, és kész. Nincsenek luxusszolgáltatások, nincs nemzeti dohánybolt, nincs bankautomata, telefont tölteni is csak egy helyen lehet, bár térerő nincs feltétlenül mindenhol. Zuhany csak hideg vizes van, és csúcsidőben azért is órákat kell sorban állni, mosdáshoz-iváshoz is gyakran jó hosszú sort kell végigállni. Por van, döbbenetes méretű böglyök, szabadon szaladgáló és pisilő-kakáló kutyák, és az idei SUN fesztivál esetében felfoghatatlan hőség, ami szombaton már éjjelre sem enyhült.
Aki nem imádja ezt az egészet teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és minden erejéből, az pár óránál tovább nem bírja ki egy goafesztiválon. És pont ettől van, hogy egy ilyen mindennél jobb.
Reklám nélkül is el tudják tartani
Ez a fesztivál elsősorban nem a fellépőktől, az élő zenétől vagy a szolgáltatásoktól jó, hanem a közönségétől. És ez a közönség, ez a közösség szereti annyira azt az egészet, hogy egyrészt hajlandó megszervezni magának, másrészt hajlandó eltartani az eseményt külső segítség nélkül. Pedig nem gazdag nyugatiak járnak ide olcsóninni: sokan lerobbant kocsikkal érkeztek, vagy éppen autóstoppal, és a fesztiválon keresnek maguknak valakit, aki ingyen tud továbbutazási vagy éppen szálláslehetőséget biztosítani. És találnak, és ingyen megvan az egész.
És nincs szükség egy nemzetközi bank vagy sörgyár szponzori tevékenységére, hanem működhet a gyógyítósátor bárja becsületkasszával. Az italokért, kávékért a pult mögötti lányok nem kérnek semmit. Van egy nagy, befedett kosár, amibe mindenki belead, amennyit gondol. A közösen összedobott ételekből együtt főznek ebédet, és azt ingyen osztogatják az arra járóknak. Ez egy olyan környezet, ahol az ilyesmi működik.
Minden pozitív
Alapvetően már csak azért is megéri kizarándokolni a világból egy ilyen fesztiválra: az ember egy hétig nem lát reklámot. Csak egy-két nap után tűnik fel, hogy mennyire üdítő a logók nélküli lét, és visszatéréskor annál ocsmányabbnak tűnik a városokat ellepő, Magyarországon direkt harsányan ízléstelen reklámok áradata. A résztvevők közül a többség még a ruháján sem viseli nemzetközi multi márkajelzését.
A SUN Fesztiválon két embert is láttam szvasztika-tetoválással, de természetesen egyikük sem volt neonáci, hanem számukra – és az idejárók számára – ez a jel egy évezredes hagyományokra visszamenő, pozitív szimbólum. Egyikük sem a XX. században rettegetté vált, csúcsára állított verziót viselte a bőrén, hanem az ősi hindu, pöttyökkel kiegészített, lapján álló verziót. Itt egy ilyen jel nem félelmetes, hanem éppen ellenkezőleg, a horogkereszt is pozitív tartalommal telik meg (újra). Egyáltalán nem túlzás az Ozora fesztiválnak az évek során ikonikussá vált köszöntő transzparense, ami mindig a bejárat felett olvasható: „Welcome to Paradise”. Nem csak egy esküvő tud hasonlítani a paradicsomra, hanem egy fesztivál is.
Innentől kezdve nem csoda, hogy a fesztivál szervezői és résztvevői egyáltalán nem küzdenek azért, hogy még több ember járjon hozzájuk. Természetesen mindenkit örömmel fogadnak, aki úgy dönt, hogy csatlakozik, de senki ne csábító ajánlatok, menő sztárok vagy meggyőző hirdetések miatt menjen, hanem azért, mert erre vágyik és lelkesen részt akar venni benne. A SUN fesztiválnak nincs szüksége ajánlóra, nem szeretné, hogy beszéljenek róla az emberek, nem akarja magára felhívni a figyelmet. A SUN fesztiválnak erre a cikkre sem volt szüksége. Másnak viszont talán igen. Reméljük, eljut hozzájuk.