Szagok, zaj és mocsok az alap, ez tud találkozni gyűlölködő eladókkal, pocsék kínálattal és irreális árképzéssel. Összegyűjtöttük, mik a legzavaróbb élmények, amelyek általában egy használtruha-boltban érnek minket, és amelyeken nem lenne olyan nehéz változtatni, a vezetés mégis tojik rá.

Néhány éve még könnyű volt lelkesedni a turkálóba járásért, mert olcsón lehetett jó cuccokat kapni. Kolléganőnk, Juicy Licious így foglalta össze, mi van ehelyett most: „Félévente megpróbálom, és bemegyek egybe – de négy perc után kijövök, mert ennyi idő kell hozzá, hogy felhúzzam magam azon, hogy büdös van, hogy minden undorító, szakadt, nagy, kicsi, agyonhasznált és ízléstelen". Igaza van, össze is szedtük, mik azok az okok, amiért rossz ma használtruhaboltba járni.

A körülmények

A használt ruhát árusító boltok legfontosabb jellemzője, hogy istentelenül büdös van bennük (1). Az összetéveszthetetlen szag (állott, dohos ruhák, a dohosodásgátló készítmények, tisztítószerek és emberi testnedvek elegye) mellett alapfelszereltség a kosz (2), és az abban hányódó ruhadarabok, illetve ruhamaradványok.

És most nemcsak a próbafülkékről beszélünk – ahol persze ez nagyon gáz, még a nem-használtruhaboltokban is –, hanem a vásárlótérről. Az egészet pedig megfejelik a mindenhol üvöltő rádióval (3) (személyes tapasztalat: egy nagy turkálólánc öt üzletében voltam eddig, mindegyikben szólt). Rebecaverde azt is hozzáteszi, a próbafülkékben csak dzsuvás járólapra léphetünk, babakocsival közlekedni pedig képtelenség (4).

A kínálat

Első benyomásunk, hogy minden nejlonból van (5). És a második is ugyanez. Moana szerint „ami véletlenül pamutból készült, az gyalázatos állapotban van (6)". A sok színes ruha látványa persze azért megejtő lehet, de kincset találni nem egyszerű.

Nemoszi úgy fogalmazta meg a problémát: „Kevés igazán jó dolog van, azt is nagyon nehéz megtalálni (7). A válság bejövetelével egyre szarabbak a cuccok a turiban, mert az angolok nem dobálják ki a márkás holmijukat". De ha még csak a márkás-márkátlan problémáról lenne szó! A holmik nagyja flitteres, strasszos, a díszítés egyharmada rég lepotyogott, az öveket, zsinórokat is régen kivették már mindenből (8).

Tovább csökkenti a vásárlói élményt, hogy összevissza, méretmegjelölés nélkül akasztgatják ki a ruhákat (9), és a címkét kivágta az előző tulajdonos – tehát elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy egyáltalán passzos cuccokat találjunk, ráadásul minden vagy extranagy, vagy hatos méretű (10). Megy is a cicaharc (11), mert általában mindenből csak egy van, én láttam meg előbb, engedjéloda! És ha megszereztük, jó lett, nem lyukas, nem hiányos, még mindig elmélkedhetünk azon (12), hogy az elvileg kitisztított áruból kiszedhető-e a kávénak kinéző folt, és ugye tényleg kávé, nem szar (13)?

Férfiként még rosszabb

„Tényleg nagyon ritkán, de megpróbálok ott ruhát venni, mert mindenki mondja, hogy milyen fasza cuccok vannak, aztán azzal szembesülök, hogy megérkeztem az agyonhordott pulcsik, a Wu-Tang Clanes farmerek és a lakótelepi alkoholista-fashion világába (14)" – foglalta össze tapasztalatait Bovden. MM problémái tovább árnyalják a képet: „Párszor nekifutottam már a turkálózásnak, mert unom a boltok sablonos kínálatát. Na, hát az eddigi tapasztalataim alapján ott sem jobb a helyzet, csak még garantáltan szaradékok is a férfiruhák. Eddig ötször próbáltam valami kevésbé egyenszósznak kinéző ruhát venni, sosem sikerült. Szerintem vidéki Tescókban, ahol vásárlóerő hiányában megmaradnak a sokszor tényleg jó cuccok, sokkal jobban lehet vásárolni".

Az árképzés

„Az a bajom a turival, hogy ugyanolyan árakon lehet már vadiúj cuccokat venni (15). Minek vegyek szart, használtat, drágán ha vehetek szart, újat, de olcsón?" – teszi fel a kérdést Louise, joggal. Merthogy neki sincsenek illúziói a fast fashion boltok kínálatának minőségéről, de akkor már inkább ott veszünk egy pólót ezer forintért, mint ugyanazt izzadságfoltosan (16), ezerötszázért. És az még olcsónak számít.

Rebecaverde attól borul ki, hogy designer cuccokként próbálnak eladni holmikat, jó drágán (17). „Burberry, D&G, Prada. Láttam már sima kabátot ötvenezerért is, szerintem ez vicc. Inkább kimegyek Parndorfba,  ennyiért már ott is van új – és tuti eredeti –, vagy rendelek gagyit az interneten." Eivissa ezzel zárta a kérdéskört: „És közben végig tudja az ember, hogy azért van itt, mert csóró" (18).

A vevőkezelés

Az eladók gyűlölnek, mert kevesen vannak, és pakolni kell mások után (19). Ez nem üldözési mánia, próbálgatás közben a következő kifakadást hallottam: „a kurva vásárlók összevissza rakják a ruhákat". Jobb helyeken megoldják úgy a dolgot, hogy a próbafülkék mellett kiraknak egy hosszú állványt, aztán ami nem kell, ott lehet hagyni.

Nyilván munkáltatói döntés lehet, hogy egy-egy hodályra kevés eladó jut (20), de amíg ők káromkodva pakolják a felpróbálgatott cuccokat, a pénztár üres, a sor meg egyre nő (21). Legrosszabb esetben a nyolckor záró üzletben pedig negyed nyolckor még fel is szólítják a vásárlót, hogy most már aztán fejezze be a próbálgatást, mert mindjárt zárnak (22). És a vásárló fejezné is, ha lenne elég próbafülke, de általában ahhoz is hosszú sorok állnak (23).

Mit gondol?

Egyetért? Nem ért egyet? Sosem tapasztalt még ilyet egy turkálóban, vagy de, csak éppen kimondottan szereti? Rájött, pontosan miből áll a használtruhaszag? Kíváncsian várjuk elgondolásaikat emailben, a szokott címen!