Már itthon is lehet kapni hipszterfánkot, vagyis cronutot, ami gyakorlatilag a croissant és a klasszikus amerikai fánk (donut) kereszteződése. Ez az a sütemény, amiért hónapokkal ezelőtt egy menő New York-i pékségben elvakult New York-iak képesek voltak reggelente órákon át sorban állni. Kipróbáltuk, durva volt.
 

Ma reggel fél nyolc óta végre Budapesten is lehet kapni cronutot, igaz, nem pont olyat, mint a New York-i, és ezt sem itthon készítik, hanem Bécsből hozatják, de legalább van, és ki is próbáltuk. Mikor megtudtuk, hogy az újlipótvárosi Briósban mától lehet kapni ezt a sütit, azt hittük, legalább olyan sorbanállás lesz majd, mint az új iPhone-ok megjelenésekor, vagy mint anno az első McDonald's, esetleg az első Starbucks megnyitásakor. Ehhez képest a reggelizőhely előtt egy árva lélek sem volt, és bent is csak egy-két ember üldögélt a reggeli kávéja mellett. Hatból öten kértek cronutot, és nem tűnt úgy, hogy csak és kizárólag emiatt mentek.

Nem is ez az első

A Briós dobozán az olvasható: "1st cronuts in Hungary", vagyis "Az első cronutok Magyarországon", viszont ki kell ábrándítanunk mindenkit, nem ez az első. Igaz, nem cronut, hanem crofánk néven (a cronut név ugyanis le van védetve, viszont úgy néz ki, a Brióst ez nem zavarta), de lehet kapni ilyen sütit az Oktogonnál található Kemence Péknél, ami kollégánk szerint jobban átadja, hogy mire gyorsulhatnak az amerikaiak. "Abban belül van a vaníliakrém, cukorba van forgatva, és annak ellenére, hogy iszonyú tömény, mégis egészen könnyen meg lehet belőle enni egy egészet, szemben a briósos változattal, amiből komoly kihívás legyűrni egy egészet. Ennyi pénzért ez a briósos cronut az év átverése! A citromos kifejezetten rossz, sokat elmond, hogy a tényleg horror áron lévő, 650-es csokis a legjobb annak ellenére, hogy méltatlanul gyenge benne a csokikrém."

A New York-ival ellentétben a Briósban kapható cronutok nem töltöttek, itt csak simát (igazából citromos ízűt), és olyat lehet kapni, aminek máz van a tetején, illetve csokisat, ami gyakorlatilag egy félbevágott cronut, brutális, vajas csokikrémmel megkenve. A sima 590 forintba kerül, és jár hozzá citromkrém, az ízesített cronutokért pedig 650 forintot kell kicsengetni. Megkóstultuk az összeset, és végül arra jutottunk, hogy az itthon kapható cronut rettenetesen cukros, zsíros és mű, az általunk készített pedig mérföldekkel jobb volt.

Cukor, zsír, műanyag

"Igazából nincs sok különbség a boltbokban kapható fánkokhoz képest, a Starbucksban, Mekiben és hasonló helyeken ilyen íze van minden édességnek. Tehát nagyon cukros, ami egyébként baromi jó, de egy egészet lehetetlen belőle megenni" – és kollégánk nincs egyedül, a többiek is túl cukrosnak találták, vagy a Dunkin' Donutshoz hasonlították. "Teljesen olyan, mint a Dunkin' Donuts volt annak idején, ehetetlenül édes", illetve: "Ha mondjuk a 2 kg cukor helyett 5 deka van csak benne, ízlett volna. Mondjuk jó érzés, hogy már lenyelés előtt szétolvad a számban a tészta, de szomorú, hogy közben szétmarja a fogaimat a rengeteg cukor."

De nem csak túl cukrosnak, túl zsírosnak is éreztük a cronutokat. "Általános benyomásom, hogy ezek a fánkok nagyon sokáig áztak zsiradékban, vagy eleve kétszer annyi vajjal vagy mivel készítették, mint kellett volna. Talán a citromos ízlett a legjobban, de az is olyan, mintha egy darab vajat rágcsálnék." Egyik kollégánk szerint "az olaj mennyiségét is érdemes lenne átgondolni, meg azt is, hogy New Yorkban milyen ízlelőbimbókkal élnek az emberek, ennél egy sima réptorta, vagy egy teljes kiőrlésű croissant is ezerszer jobb választás."

Azon túl pedig, hogy túl cukrosnak és túl zsírosnak éreztük, még túl műanyagnak is találtuk. "Ahhoz képest, hogy elvileg rendes pékségben csinálják, teljesen műanyag íze van" – szólt az egyik vélemény. "A csokisból csak egy falatot ettem, de a csokikrém pont olyan volt, mint a legbénább vidéki lagziban felszolgált esküvői torta geil tölteléke" – így pedig egy másik, és ha nem lenne elég, egy harmadik kollégánk sem volt teljesen elragadtatva: "Önmagában jó kaja a töltetlen hipszterfánk, de sajnos az első falatot belemártottam a mellékelt citromkrémbe, aminek összetétele valószínűleg: víz, cukor, sűrítőanyag, E246, E653, E666."

Egy másik kollégánk is a citromkrémtől borult ki igazán: "A citromkrém aztán még egy súlyos lapáttal dob az dologra, mert annak az állaga is nagyon kemény, mintha valami folyékony műanyag lenne, és az íze is olyan, mintha a régi trafikokban kapható szörpport köpték volna fel." Ehhez képest volt, akinek ez jött be, és azzal zárta véleményét: "Ha valaki megkérdezné, azt mondanám, érdekes tapasztalat megkóstolni, de csak egyet vegyen, minél savanyúbbat." Igaz, ugyanez az ember később ezt kérte: "Kérlek írd hozzá a cronutos metgszólalásomhoz, hogy elfogyasztásuk után beleittam a vizespalackomba, két órával később pedig ismét. Instant vajíz."

Ha ön is elmondaná véleményét, ide kattintva megteheti.

Kövessen minket a Facebookon is!