Sajnos már vége az aranykornak, amikor a derékig sliccelt, fodros szoknyában combot, feneket láttató Medveczky Ilona ruhaköltészetét elemezhettük. Ezen a héten ismét a nemzetközi mezőnyből kellett válogatnunk. A megszokott versenyzők mellé választottuk a hagyományos kimonót és a fapapucsot zoknival viselő Kanako Higuchit és a hetvenéves Claudia Cardinalét is ezen a héten, mert mindketten hangsúlyosan volt jelen a Velencei Filmfesztiválon. Heti trend gyűjtemény következik. Szavazzanak!

A múlt héten érkezett el az aranykor a heti trend összeállításaink történetében. Úgy a cikk szerzőjének, mind az olvasóknak nagy élvezetett nyújtott a Hajdú-Sarka gigaesküvőn látott, itt-ott alapos mellélövésnek bizonyult ruhaköltészet elemzése. Önök úgy ítélték meg, hogy a derékig sliccelt, fodros szoknyában combot, feneket láttató Medveczky Ilona öltözött fel a legrosszabbul, őt követte a templomi esküvőn szuperminiben megjelent Rubint Réka, majd az émelyítően rózsaszín összeállításban pózoló Szögeczki VV Ágnes. Ezen a héten nem kényeztettek el bennünket hasonló élménnyel celebjenk, ezért ismét a nemzetközi mezőnyhöz kell nyúlnunk. Erre remek alkalom a Velencei Filmfesztivál.

Claudia Cardinale - elhagytuk a közhelyeket

A színésznőt soha nem tudjuk megemlíteni a heti trend összeállításunkban, hiszen szinte sosem jelenik meg nyilvános eseményeken. Ezért is használtuk ki az alkalmat, hogy ezüst estélyis vonulásáról megemlékezzünk. A hetvenéves Cardinalénak tiszteletből inkább a pályájára térünk ki, mert nem kedveljük a "kora ellenére remekül néz ki" típusú, légnemű értekezéseket. A szicíliai színésznő az ötvenes években elnyerte a legszebb olasz lány Tuniszban címet, és ezzel címmel utazhatott először a Velencei Filmfesztiválra, ahol rögvest ajánlatot kapott. A filmiparban nem indult könnyen a pályája, 17 éves korában egy férfi megerőszakolta, és ebből a traumából gyermeke született, de filmes szerződése miatt kénytelen volt azt állítani, a kisfiú testvére. A hatvanas évek elején már világszerte ismert filmszínésznő volt, legnagyobb álma az volt, hogy Fellinivel dolgozzon. Erre a Nyolc és fél című filmben volt lehetősége. Büszke arra, hogy sosem mutatkozott meztelenül a filmvásznon. Néhány éve az Unesco jószolgálati nagykövete lett. Habár rengeteg filmben szerepelt, díjat először az 1993-as Velencei Filmfesztiválon kapott, ahol az Arany Oroszlán életműdíjjal jutalmazták, majd a 2002. évi Berlini Filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Medve-díjat vehetett át.

Liz Hurley - nyomokat hagyni a vizuális kultúrában

Ha már a filmművészetben egyelőre még nem sikerült túl mély nyomokat hagynia Liz Hurley-nek, legalább tervbe vette, hogy a vizuális kultúrát elkényezteti. A színésznő görögös stílusú, mélyen dekoltált selyemestélyit viselt a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén. Nem a légből kaptuk, hogy Liz Hurley fontosnak tartja az optikai tuningot, ő maga is elismerte, hogy még a nyaralásokon készült képeit sem engedi elmenteni anélkül, hogy rá nem eresztett volna egy képszerkesztő programot. A 42 éves színésznő még a magánjellegű képein is mindig kifogástalan látványt igyekszik nyújtani bikiniben. Mivel azonban ez neki nagy élvezetet nyújt, ő maga szereti eltünteni a pattanásait, és sötét karikáit a fotókról. Mást nem valószínű, hogy retusálni lenne fontos a testén. Az orrát egyébként nem szereti retusálni, ahhoz a divatszerkesztők szoktak ragaszkodni, de rendszeresen megvétózza.

Eva Herzigova ruháját egy fekete pulyka ihlette

A modell sokáig egyáltalán nem jelent meg a nyilvánosság előtt, gyereke születése után egy időre visszavonult, majd a Vogue-ban megjelent, a negyvenes évek vöröses színű, pin up-stílusában elkészített fotósorozatával tért vissza. A Velencei Filmfesztiválon több szett estélyiben is megjelent a cseh modell, ezt a fekete koktélruhát azért választottuk az összeállítás számára, mert erről legalább meg lehet emlékezni. A modell divatervező Valentino társaságában érkezett ebben a fekete pulyka ihlette szerelésben, amelyikhez a szezon legdivatosabb, világos keretes napszemüvegét és ezüst nyakörvet választott. A derékban rendkívül szűk ruha rojtos megoldása a tenger felől érező széllel együtt igazán hatásos, ezen a helyszínen kívül tehát még a Cannes-i fesztiválon lenne igazán értelme viselni. Herczigova egyébként is színészi pályautásról dédelget álmokat.

Kanako Higuchi viselhet papucsot zoknival

A kimonó történetével folytatjuk az összeállítást a színésznő viseletéből kiindulva, aki kedveli a hagyományos, japán viseleteket nyilvános eseményeken. A szögletes szabásvonalú köpeny a Kr.u.250-710 közötti a Yamato korszakban jelentek meg, de csak a Heian-korban (794-1192) terjedt el. Az udvari életből indult az a fajta manierizmus, hogy a szépség nevében a művészeti alkotások eltúlzott méreteket kaptak. A női kimonó díszes, mintás lett. Később, a Kamakura (1192-1333) korban a korszerűsítés hatására a ruhák praktikusabbá váltak. Az Edo-korban (1600-1867), polgárháborús évek után ismát a művészetek kezdtek előtérbe kerülni. A szamurájok asszonyai és az arisztokrata nők el szerettek volna határolódni a köznép harsány kimonoviselési szokásaitól, és leginkább fehér, tölcsérujjú kimonót viseltel drága köntössel. Ebben a korban nyerte el a mai, hagyományos formáját a kimonó, amelyik többek közt a kiotói gésák áldásos tevékenysége révén jelkép maradt. A zokni és papucs együttes viselete nem számít cikinek ebben a jelképrendszerben, sőt.

Claudia Schiffer már eltávolodott a hippiktől

Nemrég még a flower power generáció szerelésére emlékeztető farmerban és pulóverben mutatkozott Claudia Schiffer a szabadidejében, most ismét bemutatjuk a modellt alkalmi ruhában. Ahogyan Liz Hurley, ő is pliszírozott estélyit választott, amelyik aszimetrikus szabású, és galambszürke, és igyekszik az a sztereotípiát eltüntetni, mi szerint a szürke szín jelentéktelen. A fehérszőke hajszín már sokkal inkább halad a nagyátlag ízlése felé, de emiatt sokan vitatkoztak már velünk. A modell hisz ugyanis a generációjának megismételhetetlenségében. "A reklámipart teljesen eluralták manapság a popsztárok és a színészek. Olyan szupermodellek, mint amilyenek mi is voltunk egyszer, ma már nem léteznek" - nyilatkozta egy alkalommal olyan kolléganőkre gondolva, mint Cindy Crawford és a még mindig aktiv Naomi Campbell.