Roberto Cavalli szerint Isten tökéletes színeket és formákat alkalmaz, és neki más dolga nincs, mint leutánozni Isten műveit. A világhírű olasz divattervező interjút adott budapesti üzletének megnyitója alkalmából, de sajtóorgánumonként csak két kérdéssel fordulhattunk hozzá. Amit nem kérdeztünk meg, arra is válaszolt a tervező. Elmondta például, hogy szerinte minden nő szexi, aki jól érzi magát.

„Isten a legnagyobb tervező. Valahányszor, amikor csak meglátok egy állatot, csodálom benne Isten stílusát: a tökéletes színválasztást, a tökéletes forma megalkotásának érzékét. Amikor állatmintás szövettel dolgozom, valójában nem csinálok mást, mint megpróbálom leutánozni a tökéletességet, amit Isten megalkotott - mondta a Velvetnek Roberto Cavalli arra a kérdésre, miért kedveli kígyó, párduc és egyéb állatmintás ruhákba öltöztetni a nőket.

Cavalli kerekasztal

Nézegesse Mr. Cavallit és stábját!

Az olasz divattervező az első hazai üzletének megnyitóján személyesen megjelent, és 260 négyzetméteres butikjának emeletén szűk körű kerekasztalbeszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire, amelyeket egyébként még múlt héten el kellett juttatni hozzá.

A kristályokkal díszített üveglépcsőn felfelé haladva ezt a műfajt kellően nyugodtnak gondoltuk, de mint kiderült, minden sajtóorgánum képviselőjének egy, legfeljebb két kérdése lehet a mesterhez időkorlát miatt. Reméltük, a közös beszélgetésen részt vevő kollégák nem teszik fel azt a két kérdést, amelyeket már Bagi Iván sem írna bele a paródiáiba: hogy alanyunknak tetszenek-e a magyar nők, és szépnek találja-e Budapestet. Ezekre ugyanis már több forrásból megszületett az egyetemes válasz: a magyar nők gyönyörűek, és Budapest a világ egyik legcsodálatosabb városa. Ezt a mantrát automatikusan elmondja minden, hazánkba érkező művészember, amíg a szeme meg nem szokja a vakuvillanásokat.

Roberto Cavalli

Firenzei Művészcsaládba szülelett 1940-ben, és a családi hagyományokhoz híven a helyi művészeti iskolába iratkozott be, hogy textilfestést tanuljon. Elsőként a kötött anyagra nyomott virágmotívumaival keltette fel néhány olasz kötöttárugyár figyelmét. A 70-es évekre saját nyomástechnikát fejlesztett ki bőr alapanyagokra, akkor kezdte el gyártani patchwork-ruháit. Harminc éves volt csupán, amikor első, saját néven futó kollekcióját bemutatta. Tíz évvel később feleségül vette Eva Duringert, aki társa lett az üzleti tevékenységeiben is. Néhány évig versenylovakat tenyésztett, majd visszatért a divatiparba egy fiatalos stílussal. A kilencvenes években a kőmosott farmerrel aratott sikert Roberto Cavalli. 1998-ban létrehozta a Just Cavalli vonalat, amelyik kis szériás férfi és női ruhákat és kiegészítőket kínál, emellett az Angels&Devils gyerekruházata, a Roberto Cavalli Class fehérneműk is ismertek. Nagy álma volt még a vendéglátás, ezért az utóbbi években kávézókat is nyitott.

Nem kell választani a divat és elegancia közt

Arra a kérdésre, hogy az eleganciát vagy a divatot tartja-e fontosabbnak, Roberto Cavalli így válaszolt: „ha elegáns vagy, az még nem jelenti azt, hogy divatos is, és az, hogy divatos vagy, nem jelenti azt feltétlenül, hogy elegáns. Úgy gondolom, a kettő között nem érdemes választani, viseld azt, amiben jól érzed magad, egy jól megválasztott öltözék jókedvet ad.” A röpkérdések alapján felvetődött témák közül a harmadik az volt, hogy milyen is a – hihetetlenül szexuális - Cavalli nő?

„A személyiség a legfontosabb, az teszi egy nőt vonzóvá. Nem fontos, mennyire szabályos az arca, hány éves, milyen az alakja, divatosan öltözködik-e.” Most már csak a Dolce&Gabbana és Versace-nő ismérveit keressük. Cavalli szerint egyébként minden nő szexi, aki elégedett, és jól érzi magát. Ahogy azt az üzlet nyitása alkalmából kiadott sajtóközlemény írja: „A Cavalli modellek rabul ejtő vonzerővel rendelkeznek. Tanúsíthatják ezt az ünnepelt sztárok is, akiket elvarázsolt Cavalli sokszínű világa: Madonna, Sharon Stone, Drew Berrymore, Demi Moore, Catherine Zeta-Jones, Jennifer Lopez (…) mind a Cavalli életstílus követői.”

A magyar nők és Budapest legendás szépsége

Nézegesse Mr. Cavallit és stábját!

Az üzlet megnyitója előtt az utcán várakoztak a fekete kabátos újságírók, néhány olasz járókelő, és két leendő vásárló. A metsző hideg ellen néhány fűtőtesttel és hideg üdítővel látták el a tömeget, amíg meg nem érkezett Roberto Cavalli és az őt kísérő Andy Vajna filmproducer, aki a Byblos tavalyi megnyitása után másodikként Cavalli márkáját importálta. A hódarától átnedvesedett vörös szőnyegen nagy taps közben sétált végig Cavalli és Vajna, miközben a fotósok testükkel óvva és védve, hermetikusan elzárták őket a kíváncsi külvilágtól. Ilyet utoljára Németh Kristóf esküvőjéről készült nyilvános videókon lehetett látni.

Az impozáns tömeghisztéria az üzletben is folytatódott, a tömeg lágyan hullámzott Cavalli és Vajna mögött, majd kérésre szétváltak, és némi levegőhöz engedték a divattervezőt. Ezt kihasználva Roberto Cavalli angolul köszöntötte az egybegyűlteket a nemzetközi művészek szeretet-mantráját közvetítve a magyar nők és Budapest szépségéről. Ezután megdicsérte a kreációiban felvonult modelleket, és az üzlet felső szintjére indult, hogy ott fogadja az iránta érdeklődő újságírókat.

Az élet arról szól, mennyi önbizalmad van

A vendégek óvatosan értek hozzá a sztenderekre helyezett ruhákhoz, amelyeknek nemcsak az ára volt jelentős, de egyik-másik kabátnak a súlya is, ezeket nem mediterrán telekre tervezték. Habár Cavalli az állatminták rajongója, az üzletben látható kollekción inkább a színes virágmotívumok voltak a jellemzőek, és – ahogy a sajtóközleményben írták – „a dzsungel témavilága.”

Eközben Andy Vajna egy 2 millió forintos női kabát előtt állt meg, amelyről eszünkbe jutott Roberto Cavallinak az ismert mondata, amelyik szerint "egy ruha megváltoztathatja az életed". A filmproducerhez fordultunk. „Ez nagyjából igaz. Az embernek az élete részben arról szól, hogy mennyi önbizalma van. Az önhit meghatározza, hogyan állsz az élethez. Ezt lehet erősíteni azzal, hogy jól nézel ki, és ennek egyik eleme az, hogy mi van rajtad. Ha különleges helyre mész, különleges emberrel találkozol, fel tudja dobni a megjelenésed egy szép ruha. Az igényes kinézet és az életminőség közt van bőven összefüggés - mondta Andy Vajna, akit arról is kérdeztünk, mikor dobta fel magát utoljára új ruhával. "Ezt a szürke inget vettem három hete, noname, de azzal dobtam fel magam, hogy eltakarja a hasam.”

Először a Rodeo Drive-on szeretett volna üzletet nyitni

Andy Vajna és Roberto Cavalli húsz éve ismerik egymást, a közös üzlet ötlete sem újkeletű elképzelés. „Egy baráti eseményen találkoztunk először Robertóval Los Angelesben, egy modell és egy filmes szakember adott vacsorát. Az elkövetkezendő években mélyült el az ismeretségünk; találkoztunk az Oscar-díjátadásokon, minden évben a Cannes-i Filmfesztiválon. A filmjeimben is használtam a ruháit. Amikor gondolkozni kezdtem az üzlet nyitásán, először Beverly Hillsben, a Rodeo Drive-on szerettem volna Cavalli-butikot nyitni. Akkor azonban nem értem rá foglalkozni vele, és amikor az időm engedte, akkor már az volt a tervem, hogy be kellene hozni Kelet Európába a Cavallit, jelesül Budapestre. Ez az ötlet tetszett Robertónak is.”

Az egymilliós koktélruhákra gondolva Andy Vajnának nincs vészforgatókönyve világválság esetére, annyit mondott csupán, hogy mindig bizakodni kell. „A legutóbbi külföldi útjaimon azt láttam, a tehetősebb emberek közt a vásárlás vágya nem csökkent. Ugyanúgy százával vásárolnak a nők 800-1000 dolláros cipőket.” Beszélgetésünkkel egyidőben megérkezett a nap első vásárlója az üzletbe, akit a fotósok nem tudtak zavarba hozni, amikor készpénzben kifizetett néhány százezer forintot egy magassarkú fekete bokacsizmáért, majd távozott a kisföldalatti irányában.