A hazai csokoládéfogyasztást mérték fel az édességgyártók. Kiderült, az íze miatt szeretjük a csokit, az ízesítettek közül a mogyorós és mandulás a kedvenc. Csokoládéfogyasztásunk elmarad az uniós átlagtól, ahol az angolok és németek vezetnek. Egyúttal a csoki élettani hatásait is ünnepelték.

Az íze miatt fogyasztjuk a csokoládét – tudtuk meg a nem túl meglepő információt az Édességgyártók Országos Szövetsége és a Stop.hu közös felméréséből, amelyben hazánk lakosságának csokoládéfogyasztási szokásait kutatták.

Mogyorós, mandulás, marcipános

A közvélemény-kutatásban több mint 1800 internetező vett részt, akiknek nagy része csokoládéfogyasztó, kis része úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem eszik édességet. Gyanítottuk, a húsvét előtti csokoládévásárlás motiválásának nagy szerepe van abban, hogy a kedvező kutatási eredmények ismertetését éppen mostanra időzítették, persze a Gerbaudba.

Akik szeretik az édességeket, azoknak legtöbbje a csokoládét kedveli – hirdeti a kutatás. A csokik közül pedig sorrendben a mogyorós és mandulás, a marcipános, a mogyorókrémes, a konyakos és az epres ízesítésű a kedvenc, melyeket leggyakrabban táblás kiszerelésben vásárolunk. A válaszadók egyharmada a csokiszeletet keresi, jóval kevesebben a bonbonokat, pralinékat. A felmérésben résztvevők válaszai alapján a legnépszerűbb a tejcsokoládé, 40 százalékuk viszont az étcsokoládét szereti, 28 százalékuk a fehércsokit.

Az angolok és németek vezetnek

A magyarok nem számítanak nagy csokifogyasztóknak az Európai Uniós átlagot tekintve. Amíg a mi egy főre jutó évi csokoládéfogyasztásunk 3,2 kilogramm, addig a tagországok összességének átlaga 6,5 kilogramm. A németek, az angolok és a svájciak évente 10-11 kiló csokit esznek, a portugálok pedig a legkevesebbet: 2,8 kilót.

A sajtótájékoztatón Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Szövetségének elnöke a csokoládé igen pozitív élettani hatásairól beszélt. Amellett, hogy a közhelyek közt emlegetett boldogsághormon-serkendő hatást említette a dietetikus, elmondta, hogy a csoki a koffeintartalma miatt élénkít, valamint segít a daganatos betegségek megelőzésében. A szabadgyökök képződésétől megóvva a szervezetet, öregedésgátló hatása is van.

Az étcsoki öregedésgátló

Mint arról négy évvel ezelőtt beszámoltunk, egy hamburgi cukrász egy orvos tanácsai alapján kifejezetten öregedésgátló édességeket gyárt. Ezeknek a süteményeknek az alapja az étcsokoládé, melynek A polifenol-tartalma óvja a szervezetet a szabadgyökképződéstől.

A csokoládé népszerűsítésének egyéb módjait is ismerjük, például a brit Sophie és Audrey Boss csokidiétáját, amelynek a lényege, hogy éhezni nem kell, de a csokoládét is csak mértékkel fogyasszuk. A diéta eredményességéről erősen megoszlanak a vélemények, legalábbis egy, a témában indított fórum szerint.

Akik pedig az egészségügyi adatokban a szív és érrendszeri megbetegedések magas számát tartják aggasztónak, svájci kutatók 2005-ös felmérésére lehetnek figyelmesek, mely szerint a jófajta csokoládé erősíti és rugalmasabbá teszi az érfalakat. Tudományos publikációkból kevesebbet ismerünk.