Családlátogatáson voltunk Győzikénél, bepillanthattunk a hálószobájába, de még arannyal futtatott ruhásszekrényébe is, ahol egy Mária szobrocska őrzi a rendet. Kiderült, Győzőnél a divat ott kezdődik, hogy megdolgozik a nadrágért.

Előző részünkben megismerhették Gáspár Győzőt mint embert, ebben a részben pedig a divathoz fűződő izgalmas viszonyát láthatják.

"Nadrágjaim olyanok, mint én vagyok: egyszerűek, letisztultak, de gyűlölik"

"A divat az ott kezdődik, hogy igenis megdolgozol a nadrágért" - mondta, rámutatva az alapruhák felturbózásának szükségességére, amit ő gyakran meg is tesz divattervező barátjával együtt. "A ruházatnak ugyanolyan egyedinek kell lennie, mint a Győzike-show-nak", hangoztatott még egy alapigazságot a magyar celebek vezére. De aztán kiderült, hogy egyedisége nem egyenlő a túlburjánzással: "Ezek a nadrágjaim is olyanok, mint én vagyok: egyszerűek, letisztultak, de mégis gyűlölik" - mondta egy számos színes felvarrással díszített farmeron merengve.

Hetven pár cipő, húsz farmer

Győző mintegy hetven párra becsüli cipőinek számát, farmerből pedig húszat számolt össze ruhásszekrényében. A Győzike-cipők közös ismertetőjegye, hogy elég drágák (kb. 50 ezer forint/darab), hogy többségét egy olasz család gyártja, és hogy van köztük olyan, ami annyi mindent látott már, hogy ezer szerencse, hogy nem tud beszélni. Győző ellenben sokat és szeretettel beszélt kedvenc fellépőcipőjéről, a zebracsíkosról, melyről kiderült, hogy gyógycipő. (Ennél a résznél tudtuk meg, hogy Győzike volt az, aki Magyarországon elsőként felvállalta a zebra dolgot és hogy Abonyban él egy zebrája.)

"Mondjuk ki együtt, ez '56!"

Aztán Győzőnek van egy csomó márkás órája is: "Gáspár Győzőnek amilyen a cipője, olyan legyen az órája." Cipőiről és óráiról egy éles váltással társadalomkritikába kezd és arra bíztat mindenkit, hogy: "mondjuk ki együtt, ez '56!"

Swarovskiból kirakott "Gy" betű

Győzike-divat a kép mögött!

Végül kellemes, csak az Önök tiszteletére rendezett kamaradivatbemutatón gyönyörködhetünk Gáspár Győző kollekcióiban: a hozzá hasonlóan ügyes marketinggel dolgozó Swarovskitól van például egy olyan zakója, aminek a hátán egy nagy "GY" betű van kirakva a cég kristályaiból. És megismerjük Győző kedvenc ingét is, amin fekete alapon aranyból kirakott dollárjelek sorjáznak.

A szekrényre Szűz Mária ügyel

Legeslegvégül kiderült egy kulisszatitok is: Győző gardróbszekrényében Szűz Mária vigyáz a rendre: "én hiszek a jóistenben, nekem a szekrényben ott kell, hogy legyen a jóisten. A jóisten vesz, tesz és odatesz. A jóisten nekem szánt egy szerepet, hogy én legyek Magyarország Chaplinje, bohóca - jó értelemben -, és én lettem." Ámen.