Úgy gondoltuk, a munka ünnepére összeszedjük azokat, akik ahelyett, hogy maguk dolgoztak volna ki valamit, fogták és lenyúltak egy már kész tervet. Aztán nemcsak az derült ki, honnan veszi a Victoria's Secret, Marc Jacobs és John Galliano az ötleteit, hanem az is, hogy tőlük ki lop tovább. Sőt, az is, hogy miért nem véd a jog ezek ellen a plágiumok ellen, és hogy mindennek tetejébe a nyúlások sértettjei miért örülnek ennek az egésznek.

Hogy lássuk, mennyire mindennapos az ötletnyúlás a divatvilágban, elég egy kicsit visszakeresni a tejben-vajban blog hírei között. Nemrég arról számoltunk be, hogy a Victoria's Secretet beperelte az a nő, aki az átalakítható, hátpánt nélküli melltartót feltalálta, sőt, le is védte. Megírtuk, hogyan meszelték el a Dior-főnök John Gallianót, aki egy 79 éves fotós szintén védett technikáját alkalmazta anélkül, hogy az eljárás kiagyalójától engedélyt kért volna. Marc Jacobsot pedig gyors egymásutánban kétszer is befeketítették a lopás vádjával, egyszer egy kendőtulajdonos svéd, egyszer meg egy művészpornós, meleg orosz.

Mi Victoria titka?
És vajon az mennyire lehet véletlen, hogy az egymástól elvileg függetlenül működő divatházak éppen ugyanazzal a trenddel állnak elő ugyanarra a szezonra, amikor a konkurensek munkájáról elméletileg csak a nagyjából egy időben tartott divatbemutatókon értesülnek? A kérdés költői, de mindenesetre ez a helyzet állt elő pl. tavaly ősszel, amikor az idén nyári divathoz a Chanel és az Yves Saint-Laurent is éppen a csillagmintát választotta fő vezérfonálnak. Trend? Véletlen egybeesés?

A lopóktól lopásból egész alvilági üzletágak élnek meg

Persze mindjárt kevésbé tűnnek gonosznak a divatpiramis csúcsán álló, és onnan lehajolva ezt-azt lopkodó gigadivatházak és excentrikus sztártervezők, ha arra gondolunk, hogy az ő ötleteik lenyúlására viszont egy egész iparág épül. Sőt, kettő. Ott van először is az ismert és kézenfekvő választ az alvilági (vagy nem alvilági) hamisítókkal, akik többé-kevésbé úgy tesznek, mintha az eredetit árulnák, és az eredeti Louis Vuitton darabokkal - azt árat leszámítva - egy az egyben megegyező táskákra még az eredeti logót is képesek feltenni (vagy azt épp csak annyira variálják meg, hogy első pillantásra összetéveszthető legyen). A hamisítás ezen formája annak ellenére is virágzik, hogy ilyesmit árusítani a világon elvileg mindenhol tilos. Sőt, Olaszországban nem csak a kínálás, a vétel is büntetendő.

Trendek jönnek-mennek

Nagy tételben és törvényesen is folyik a nyúlás

Köztudomású tény továbbá, hogy a H&M, a Zara, a TopShop és a többi, elérhető árú divatot kínáló cég nem tesz mást, mint hogy olcsóbb, nagyszériás változatban lekopírozza a luxusdivatházak által az adott szezonra megálmodott darabokat. Mindez manapság nem különösebben nehéz, hiszen például a nyárra szánt trendeket a divatházak az azt megelőző ősz divathetein tartott bemutatókon már a világ elé tárják, így az utángyártó cégeknek bő fél éve van arra, hogy a látottakat feldolgozzák. Mindez a mai technikai feltételek mellett már kényelmesen elegendő a tömegszéria legyártásához, a Zara például büszkén állítja, hogy a tervezőasztalon megálmodott ruhák mindössze két héten belül nagy mennyiségben ott tudnak lenni a Zara üzletek polcain a világ bármely pontján. Mindezt ráadásul a törvény sem tiltja, hiszen a szellemi alkotások között sok mindent le lehet védeni, például logót, konkrét szabásmintát vagy textil egyedi mintáját (lásd pl. a Burberry-kockákat), puszta ötletet, "trendet", stílust azonban nem.

A kör bezárul

Mindezt már az ókorban is tudták

"Minden hiábavalóság!"

"A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel.

A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér - így ismétli járását a szél."

"Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.

Ha azt mondják valamire: "Lám, ez új", az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak."

Ószövetség, Prédikátor könyve, 1,2-10.

Mindebből arra következtethetnénk, hogy az haute couture királyai és királynői ádáz ellenségei az őket nyúló mamutcégeknek. Ez azonban nyilvánvalóan nem így van, hiszen manapság a sztártervezők gyakran nevüket is adják az őket koppintó tömegdivathoz. Elég csak végignézni a H&M-mel az utóbbi időben szövetkezett dizájnerek névsorát: köztük volt Karl Lagerfeld, Viktor & Rolf, Roberto Cavalli és legutóbb a Marimekko is. De vajon ők miért hajlandóak asszisztálni önnön meglopásukhoz? Az ok roppant egyszerű: azért, mert minél gyorsabban válnak a luxusdarabok tömegcikké, annál nagyobb lesz a kereslet az újabb és újabb elit trendekre. A divat körforgásának felgyorsulása így valamennyi szereplőnek jól jön, hiszen az exkluzív darabokat vásárló közönség nagyobb vehemenciával fogja beszerezni a legfrissebb luxusdivatot, ha az előző szezon a H&M és társai jóvoltából már régen közhelynek számít. Végső soron tehát a sztártervezőkön és a koppintó áruházláncokon keresztül a kisember zabálja fel a divatot, amitől az újra és újra megújulni kényszerül. Ehhez azonban a tervezők, mint láttuk, nem ritkán éppen egy-egy ilyen kisemberhez fordulnak ötletért.