Négy, rohamreggelire szakosodott pékséget vakteszteltünk, és kiderült, hogy a Princess pékség középszerűségével tarol. Tapasztalataink alapján Scobert Norbert legyőzte a mellékízt, a Fornetti pedig olyan, akár a chips. Már tudjuk, nem szeretjük a régimódi péksüteményt. És ön? Önnek van kedvenc péksége?

Az aluljáróban édes süteményszag csavarja az orrot, a reggel bedobott, valamilyen meleg ital mellé azonnali kaját követel a gyomor. Csaptunk tehát egy jó szerkesztőségi péksütemény tesztet. Tesztalanyaink az aluljárók elmaradhatatlan kísérői, a Princess pékség és a Fornetti termékek voltak, és kihasználtuk a lehetőséget, hogy végre Schobert Norbi szuperegészséges, szénhidrátmentes, vállalatmentő fogyasztósütijeit is összehasonlítsuk a mérgező konkurenciával. Egyébként az eredmény minket is meglepett, de erre később visszatérünk. Hogy ne csak a modern péksütemény szerepeljen a tesztben, az újpesti piac egyik pékét is berántottuk a versenyzők közé. Persze azt, aki előtt a legnagyobb sor állt.

A Velvet-dolgozók egy vakteszt keretében kóstolták a termékeket, mindenkinek egy tányér, tányéronként négy számozott péksütemény jutott. Most legalább nem pukkadtunk ki. Ahol lehetett, ott igyekeztünk összepárosítani az azonos típusú tésztahalmazokat, így akadt például általános kakaóscsiga és sajtosrúd tesztelőnk, de két kollégának csak vegyes tálak jutottak. Nem bánták. A tesztelők minden sütiszámhoz egy pontot rendeltek 1-től 5-ig, és röviden jellemezték a termékeket. Volt, aki lelkesen igyekezett kitalálni melyik termék kié, és Stroke kolléganő kiválóan teljesítette is a feladatot. A pékségek árait nem részletezzük, mert a különböző méretű péksütemények miatt ezt nem tartjuk összehasonlíthatónak. Mondjuk ahhoz képest, hogy mekkorák az update-sütik elég drágák.

Princess pékség - 32 pont

A Princess pékség nagyban felelős a pesti aluljárókban terjedő szagért, de vidéki, sőt prágai és román olvasóink is találkozhattak a termékekkel a látványpékségekkel rendelkező benzinkutaknál. Érdekes módon ez volt az egyetlen cég, akinél nem szélsőséges pontokból állt össze a végeredmény, hanem képes volt egy általános jó/közepes színvonalat produkálni minden péksütemény esetében. Az egyetlen kétpontos ítéletet dns kolléganő adta, aki elfoglaltsága miatt csak négy órával a tálalás után tudta megkóstolni a pogácsáját. "Ez a mű margarinízű, sós, és nagyon száraz. Fura mellékíze sokáig kísért, ezért ajánlatos, hogy fogyasztával egyidőben olyan eseményen vegyünk részt, amelyikre még sokáig szeretnénk emlékezni. "

Ezzel szemben a még friss Princess-termékek két legtöbbet emlegetett tulajdonsága, hogy nem szárazak, viszont felszínük ropogós. Bár Suze ebből is anticipálta az eljövendő katasztrófát. "A csokis kifli ideális elsősegélyforrás leesett vércukorszint és szénhidrát-falásroham esetére, de kicsit sok a jóból. Pozitívuma a ropogós külső réteg, ami sajna egyben a negatívuma is, ugyanis ha nem azonnal fogyasztjuk el, a friss és meleg kiskiflik bezacskózva már pár perc alatt ragacsos masszává állnak össze."

De vissza a pozitívumokhoz, mégiscsak a nyertesről beszélünk. "Klasszikus túrós táska porcukorral a tetején, ami kissé lehetetlenné teszi, hogy kellőképpen kulturáltan fogyasszuk el mondjuk munka közben, ugyanis az arcunk és az asztalunkat is beborítja a fehér por. Örömömre szolgált a tesztelésnél, hogy végre érződik a citrom is, és a túró nem csak egyetlen sarokban tömörül, hanem kitölti a rendelkezésére álló teret." Egyébként a bőséges tölteléket mások is lelkesen jelezték, bár volt, aki nem ismerte fel a kolbászkrémet. "Utolsónak hagytam a legszimpatikusabbat, amiről ránézésre nem is gondoltam, hogy meg van töltve valamivel. Sós és rózsaszínű a krém, és sonkaaromát is tartalmaz. Az összes közül ez ízlett a legjobban, ráadásul nem is egy ilyen kis piszkafa izé, hanem alkalmas az éhség átmeneti elmulasztására is. Remélem nem drága." Nem az.

Norbi - 29 pont

"Volt szerencsém tesztelni a még a nem kiforrott Norbi-ízvilágot, és ahhoz képest most nem éreztem azt a tipikus kellemetlen mellékízt." - nyilatkozta Stroke az Update pékség termékéről, aminek töltelékét azonban nem sikerült pontosan azonosítania. Ahogy másoknak sem a sajátjukat. Ami viszont majdnem mindenkinek feltűnt az édesítőszer jelenléte és a cukor hiánya. "Nagymamám készített hasonló almáspitét, bár nála a kor azzal járt, hogy egy idő után felcserélte a cukrot a sóval, így külön öröm, hogy újra átélhettem a régi ízvilágot. " - comingoutolt a szexrovat szerzője.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy Schobert Norbi előretörése a második helyre több, mint váratlan eredmény, bár a szélsőséges pontszámokból látszik, hogy péksüteményei eléggé megosztották szerkesztőségünket. Bry például rajongott. " Van olyan jó, mintha otthon sütötték volna. Nagyon tartalmas, nem levegős, papírvékony rétestészta, és az alakja is gusztosos. Ez a legjobb, ez van." Míg a nagyfőnök lehúzta. "Na, ez tuti bio. A sajtos rúd édeskés, és ez nem a nagy tésztagyárban készült, ahol a világ összes mélyhűtött levelestésztáját gyártják. Nagyon fura íze van, mintha linzert ennék. Fogyasztása nem javallott." Végül jöhet dns vallomása. Döntse el ön, hová sorolja. "Omlós, lágy, ideálisan sózott, tartósítószer-ízű pogácsa, az íze alapján állományjavítóban gazdag termék. A tetején ideális a sajt aránya, és ropogós. Remek péksütemény lehet a repülőjáratokra, ahol az ételek organikus eredete maga a sci-fi."

Fornetti - 28 pont

Norbitól csupán egy ponttal lemaradva a harmadik helyen végeztek a Fornetti Franchise falatnyi termékei. Egy biztos: a Fornettit azonosították be a legtöbben, bár ez nem feltétlenül pozitívum. "Ebben a Fornetti ízvilága rémlett fel. Sose szerettem, az a baj." "Felismerhető, hogy a klasszikus Fornettivel van dolgunk, innen tudjuk, hogy ősei mélyhűtőben nemzették. Túlsózott és laktató, sósságával segíti, hogy a napi 1.5 liter ajánlott folyadékbevitelt ne tudjuk elbliccelni"- összegzett dns.

Bár elhangzott, hogy a töltelék zsíros és kevés, a mák túl édes, a kakaóscsiga meg szaloncukorszerű, azért bőven akadtak olyanok, akik szerették. Suze szerint például "nagyon finom csokis tekercs ropogós, vékony tésztával, visszafogott, de azért még domináns ízzel, viszont nem olyan fojtós, mint a klasszik Princess-versenyző." Moana is kedvelte, bár kibukott belőle a fogyókúrázók rettegése. "Mivel a süti a falatka méretet képviseli, nehezen tudjuk kontrolálni a bevett mennyiséget. Akárcsak egy zacskó chips esetében, hiába akarunk megállni a felénél, csak csúsznak, és csúsznak lefelé az újabb darabok. Mivel ízre sem olyan édes, így csak a belső zsír- , illetve élesztőméterünk szabhat határ a fogyasztásunknak."

Piaci pék - 23 pont

Kicsit bánjuk már, hogy nem egy jó hírű pék házias termékeit választottuk kontrollcsoportnak, de az átlagos fogyasztó bőrébe igyekeztünk bújni, és meg is kaptuk, ami járt. A hagyományos pékünk átlagon alul volt szar. Tömény tészta, túlcukrozott, jelzésértékű töltelék, sok morzsa, ráadásul mindez mamut méretben. "A legszárazabb és a legfullasztóbb péksütemény volt az összes közül. A mák domináns íze egyáltalán nem érződött." - írta syl a klasszikus mákospatkóról.

Persze volt olyan, akit a gyengeségek boldogítottak. "Nagy, bizonytalan formájú, lepényre emlékeztető pogácsa, rengeteg vajjal készült, a belseje kissé nyers. Ez utóbbi akár lehet hiba is, de nekem éppen az a perverzióm, hogy szeretem a félig nyers, kelt tésztát, főleg forrón." Suzénak is "kellemes meglepetés volt a tésztája, ami croissant-hoz illően levegős ugyan, de nem az a levelestészta-állagú kiábrándulás, hanem inkább a rétes és a vajaskifli titkos szerelemgyereke." Összefoglalásként íme gzp véleménye a termékről. "Bár nem tudom, mi ez, nyilván valami pizzás fantázianévvel illetik, merthogy nálunk amibe paradicsomsűrítményt, vagy nagyüzemi pizzaszószt tesznek, az automatikusan pizzássá válik. Persze van rajta szezámmag is, nyilván mert olcsó, és mert az is menő, az egész viszont teljesen átlagos, semmi különös, nem szar, nem jó, pont arra való, hogy az ember a metrón benyomja, ha éppen az éhhalál szélén áll. Haza azért nem vinnék a gyerekeknek. "