horoszkóp

Tigrisszemet kaptunk az amerikai sminkiskolában

dns
2008.05.12. 17:16
Barna szemhez a legvadabb árnyalatok is jól állnak, zöldhöz inkább a bordó és a barna. A rúzsnál előnyösebb a szájfény, a lebarnult bőrt pedig bronzfényű krémmel hangsúlyozzuk. Az Il Makiage sminkbemutatót tartott, miközben a résztvevők arcát a cég sminkesei festették ki.

„Hogy valami madáréra hasonlíta a szemed most? Nem, szerintem inkább párducra hasonlít, vagy inkább mondatom, hogy tigrisszem” - válaszolta a felvetésemre a sminkes, miután negyven percet dolgozott az arcomon. Az Il Makiage nevű amerikai sminkes cég speciális bemutatót tartott a vállalkozás Váci utcai székházában, amelynek végeztével az összes résztvevőt kisminketék a termékeikkel.

Karrierré változtatni az Ön művészetét

Így készül az amerikai tigrisszem

Az 1972 óta létező amerikai cégről tavaly hallottam először, amelyik a szatírának is kiváló Miss Hungary verseny egyik támogatója volt, ahol képviselőjük kozmetikai csomagokat ajánlott fel a rózsaceremónián részt vevő döntős lányok némelyikének. A cég nyilvános rendezvényeken és bulikon is megjelenik úgynevezett touch up szolgáltatással, vagyis az alapsminket felfrissítik igény szerint. Legutóbb a Budapest Fashion Week nyitórendezvényén láttam a márka molinóját, amikor a cég hosztesze „nagyszabású sminkbemutatóra és termékprezentációra” hívott. Ezt követően a vállalat telemarketingese kétszer erősítette meg az időpontot.

Nem minden balsejtelem nélkül indultam el az eseményre, a cég honlapján többek közt az alábbi üzenetet találtam a kilencvenes évek Amway-nyelvezetében. „A sminkművészet sikeres karrierré változtatja át az Ön művészi tehetségét. Bármilyen tapasztalat is vezetett ehhez, mi örömmel üdvözöljük Önt. Most meghívjuk egy olyan útra, amelynek során felfedezheti azokat a lehetőségeket, amelyek Önre várnak.”

Melyik hírességet sminkelném?

A székházba érve a sejtelmein nem igazolódtak be, láthatóan komoly üzletbe léptem, bár a bemutató előtt kitöltendő kérdőívben olyan kérdések szerepeltek, mint hogy melyik híresség arcát sminkelném szívesen, és hogy a sminkes szakma mely területe érdekel a leginkább. A prezentáción nyilvánvalóvá vált, a kozmetikai cég a sminkeléshez kedvet érző nők jelentkezését várja, akik a cég iskolájában megtanulhatják a szakma alapjait. Maga az ismertető nem volt több mint hét perc, ezalatt egy tükrökkel körülvett szobában az előadó sminkes elmondta, hogy ez az Egyesült Államok egyik legrégebben működő makeup iskolája, és egyik nagy találmánya, hogy a fekete és fehér bőrű emberek számára egyaránt gyárt megfelelő készítményeket.

Alkalmi tanulótársaim nagy része huszonéves lány volt, akik nem voltak abban biztosak, hogy okvetlenül sminkesek szeretnének lenni, leginkább kiváncsiságból jöttek el. Nekik köszönheten az esemény a kezdő modellválogatások hangulatát idézte, amikor szórólapok alapján érkeztek gyülekeztek a vidéki érdeklődök abban a reményben, hogy adottságaik alapján beválasztják őket az induló modellkurzusra.

A barna szemhez a legvadabb színek is jól állnak

Az arcomat sminkelő Komor Antóniától nem annyira a sminkiskola részletei felől érdeklődtem, mint inkább arról, hogyan sminkeljék magukat a különböző bőr, szem és hajszínű nők, aki az alatt válaszolt, amíg a szememet igen részletgazdagon festette.

„A zöld szemedet a bordós barna szín emeli ki a legjobban, de a bordó és lila árnyalatai mind szerencsések”- kezdte, majd rátértünk a többi színre is. „Nekem barna a szemem, sokáig azt hittem, hogy semmiféle szín nem áll jól rajta. Pedig az a szemszín a legvadabb színeket is elbírja. Nagyon szeretem például a türkízkék tust, azzal vékony csíkot húzni.” A sminkes elmondta, a tégelyben kapható tust kedveli, amelyet kicsit bevizezve lehet felvinni a szemre, így a termék nem szárad ki, mint amire hajlamosak a tubusos változatok.

A kék sokakon oroszosan mutat

Az élénk kék szemfestékek egyébként nem tartozik a kedvencei közé, mert vannak, akinen „oroszosan” mutatnak. A kék szemhez egyébként egyaránt illenek a föld és a pasztellszínek. Mostanában a sminkes a bronzos földszíneket kedveli, mint elmondta, a testfestésben is szívesen használja azokat. „Napbarnítitotta bőrhöz nagyon jól mutat a bronz árnyalat, karra és lábra is fel lehet vinni, de arra ügyeljünk, hogy a szandálból kiltátszó lábfej felületére is vigyük fel.”

Szokatlan módon Komor Antónia a szemem festésével kezdte a sminket, nem alapozással és a szem alatti karikák korrigálásával. „Egyrészt az imént feltett hidratáló krémnek így több ideje van beszívódni. Másrészt ha a szemhéjfestékről lehullik valamennyi a szem alá, azt könnyebben el lehet távolítani, mintha már az alapozó is rajta lenne. Így azt az érzékeny, és ráncosodásra leginkább hajlamos bőrt nem húzzuk meg.” Mint elmondta, szemöldök színét a haj színéhez igazítítsuk, és a szemfesték színének kiválasztásában a ruhánk színét is tartsuk szem előtt.

Állítólag minden divat

A szemfestés után a sminkes elkezdte az alapozást, mint elmondta, a bőrszínem rózsaszínes, ezért sárgásabb alapozót választott. Szintén sárgásabb, lazacszínű arcpirosítót választott az alapozóhoz, és elmondta, azzal egyenes vonalban hangsúlyozza az arccsontom. „Akinek hosszúkásabb az arca, annak érdemes inkább egyenes vonalban, mintsem az arccsonttól előre lefelé húzni a pirosító vonalát.” Mint elmondta, az orromra felvitt egy világosabb színt is végezetül, mert fotózáshoz az előnyös.

A divatszínekről és divatos sminktechnikákról Komor Antónia nem értekezett hosszan, abból túl sok újdonságot nem tudtunk meg. Mint elmondta, úgy látja, most minden divat. Divatos a szem hangsúlyozása úgy, hogy a szájfestés természetesebb, és fordítva is, bár ő maga nem rajongója az erős rúzsozásnak. „Inkább szájfényt használok, abban is rengetegféle árnyalat van, amelyik finoman színezi az ajkat. A szájfény többeknek áll jól.” Az elkészült sminkem a hétköznapinál sokkal erősebb lett, de nagy kedvvel viseltem Angyalföldről hazafelé.