Tűz a nap, meleg van, és már napok óta nem esnek jégdarabok az égből, így a múlt heti pinceparti után itt volt az ideje, hogy szabadtérre menjünk szórakozni. Mivel idén még nem jártunk a Margitszigeten, most végiglötyögtük a déli fekvésű kerthelyiségeket.
Igénytelenség és kutyaparádé
A találkozót a szökőkúthoz közeli Sark kertbe beszéltük meg, mert a teniszpályából kocsmává avanzsált helyen bulizni ugyan nem, de beszélgetni lehet. Ahogy a Tropical Transform billentyűse, Tojás fogalmazott a későbbi órákban: "Ez egy ülős, dumálós-bebaszós hely". Mást nem is nagyon lehet csinálni, a Sark nem sok szolgáltatással kecsegteti a látogatót. A minimalista szórakozás jegyében vannak dísztelen fémasztalok, meg székek, amelyekben még órákon keresztüli vedelés után sem sajog az ember a feneke. A világítással és a zenével azonban spóroltak. Marci megfogalmazásában "igénytelen az egész, ahogy meg van csinálva. Egyszerűen nincs benne koncepció". Barátja, Zsolt viszont éppen ezt szereti benne.
Ha koncepció nem is, de kutya az volt bőven. Láttunk egy veszekedős tacsit, egy loboncos németjuhászt, egy férfiasan szakállas vizslalányt csábos kendőben, és persze ott volt Manna is, a boldog és sáros labrador.
Egy meleg és meglepően szúnyogmentes nyári estén a fröccs tűnik a legüdítőbb italválasztásnak. Az egy darab piciny pultnál kért első 280 forintos (/deci) chardonnayval még nem volt baj, de a második körben kapott zavaros folyadéknak olyan íze volt, hogy még a Móri borozó hírhedt tablettása is elbújhatott mellette. Így lett ez is egy sörözős buli. Meg pálinkázós. De erről inkább később, hiszen a Sarkban kért égetett szesznek még a szagától is felfordult fotós kollégám gyomra.
A 440 forintos korsó Dréher mellé szívesen ettünk volna valamit, de fél 11-re már csak halászlevet és zsírosdeszkát kínáltak gyomorcsillapításra. Én ugyan nem vállaltam be a lakomát, de Krisztián barátom arcát látva ez nem is baj. Jellemzése szerint 1040 forintért kapott két zsírmentes felhőcskét és egy hideg, narancsszínű napocskát.
A sörfogyasztáshoz szorosan kapcsolódva meg kell emlékeznem a mellékhelyiségben szerzett tapasztalatokról. Miközben hosszasan álltam sorban toporgó sorstársaimmal, hogy a festett deszkalap mögé jussak, kárörvendő élvezettel állapítottam meg, hogy meglepően, a férfiak is sorban feszengenek. A várakozás egyébként szórakoztatóan telt, hiszen egyrészt megfigyelhettem az ajtófélfán lakó apró keresztespók jóízű lakmározását, másrészt végighallgattam, amint a mögöttem álló félrészeg bölcsészlányok a szarásról dumáltak, miközben elkeseredett küzdelmet vívtak egy ártatlanul közéjük kíváncsiskodó faággal. A mosdóval kapcsolatban azonban nem ez a lényeg, hanem az, hogy volt toalettpapír. Ritka öröm.
A kocsmáról több asztaltársasággal is beszélgettem, és előnyként egyöntetűen a hely szabadtéri jellégét hozták fel. A kritikai észrevételek viszont sokkal változatosabb képet mutattak. Marci hiányolta az olaszrizlinget a nagyfröccshöz, Attila nem bánta volna, ha több a pult. Zsombor ment a legmesszebbre: "Nem nagyon szoktam idejárni, és most konkrétan azt érzem, hogy nagyon utálom ezt a helyet. Olyan emberek vannak, akik teljesen eltérőek tőlem, így nem érzem jól magam".
Kritikai észrevételek, fröcsögés, lehúzás ide vagy oda, a Sark tele volt, és mi sem utoljára jártunk ott.
Trendi lapocka eperpálinkával
Zsombor valószínűleg jobban kedvelte volna a Sarkkal szomszédos Holdudvar közönségét, legalábbis öltözködési stílusa erre engedett következtetni. A Casino melletti trendi helyen ugyanis a legfeltűnőbb változás a rögtönzött fapados kocsma után, hogy póló helyett inget hordtak a pasik. A Holdudvarban egyébként minden hatalmas: a kidobófiú, a bárpult, az asztalsor és a tánctér is, ahol azonban éjfélkor egy lélek sem rázta a csípőjét.
A roppant teret igényes dizájnnal tették kellemessé a tervezők, amelyben a legdominánsabb elem a rozsdaszínű lámpagömbök végeláthatatlan sora. A szórakozóhely végében álló pálinkás pultnál azon méláztam, vajon mihez hasonlítanak leginkább a fénylő golyóbisok. Fonott sertéslapockákra. Már nagyon éhes voltam.
A korgó gyomrom ellenére nem a grillpultnál készülő 1400 forintos csirketálat, hanem inkább egy Panyolai eperpálinkát választottam. Kitűnő volt. Ahogy egyébként a választék is, amelynek impozáns jellegével összhangban szabták meg a pálinkák árát. 750 és 1000 forint között fogyaszthattunk az ország különböző tájairól érkezett gyümölcsös szeszekből.
A csapolt sör és borkínálat átlagos áron mozgott. Egy pohár Beck's 290, a korsó 480 volt, míg a bort 200 és 300 forint közötti árban mérték. Orsinak és Valinak, a két egyetemistának azonban a hely drága: "Egy-két ital már eléggé leszívja a pénztárcámat". Ettől függetlenül itt vannak minden csütörtökön, innen pedig irány a Cha-cha-cha kert. Ott legalább van aki táncol.
Tüzes revans
Mi is gyorsan továbbálltunk, mert bármilyen kellemes is a Holdudvar kialakítása, mégis rongyrázós az ízlésünknek. A Margit híd felé vettük az irányt, hogy Orsiékhoz hasonlóan mi is ropjunk egyet a Cha-cha-chában.
Mielőtt a lépcsősoron lebotorkáltunk volna az Atlétikai centrum mellé, a Cha-cha kihelyezett bódéjában végre ettünk egy jó burgert. A 650 forintos életmentés a löncsburger minden jó tulajdonságát ötvözte magában. Hatalmas, ismeretlen eredetű húspogácsa, grillen pirított buci, összetapizott, ám olvadt lapkasajt, meg minden savanyú, ami belefért. A morcos kiszolgálókkal viszont vigyázni kell, ha gyrost eszünk. A "csípős mehet?" kérdésnél a robotszemekben felcsillanó huncut szikra a nyomorult világ ellen irányuló összes gyűlöletet kifejezte. A pasim tüzet okádott.
Táncos vegyesfelvágott
A Cha-cha-cha közönségét látva egyértelmű volt, hogy a Sarkban és Holdudvarban kezdett este a többségnek itt ér véget. A világmegváltásra áhítozó egyetemisták és a pénzhajhász világ hű katonái, a sziget belsejébe nem merészkedőkkel kiegészülve vidáman táncoltak a bugyuta slágerekre. Tojás még a Sarkkal kapcsolatban jegyezte meg, hogy oda "lányokat hoz az ember, a Cha-cha-cha kerthelységéből pedig hazaviszi őket." Már tudtam, mire gondolt.
A tömeg egyébként érthető módon a hely szabadtéri részébe csoportosult, a belső térben szóló, nosztalgikus, Patex partikat idéző gépzenére csak néhány ittas fiatal bohóckodott.
Balázs, aki törzsvendég a Cha-chában, kedveli itt a zenét, különösen pénteken, amikor Superman játszik. Azt azonban nehezen viseli, ha a hely tulaja zenél. Hogy miért? "Mert nem tud keverni szegény, ez a legnagyobb problémája." A szórakozóhelyet azonban kedveli, mert "normális, hétköznapi emberek járnak ide, ez az elsődleges szempont. Senki nem a rongyrázó énjével jön le, hanem abszolút hétköznapian." Róbert barátja ugyan még nem volt itt sokszor, de nagyon tetszik neki a hely, főként azért, mert a szabadtéren nem szenved a cigerattafüsttől. Hogy mi a helyzet más nyitott szórakozóhelyekkel? "A Bed Beach és a Buddha például nem jönnek be, mert nem szeretem a macákat."
Dóra, Melinda és Viki sem volt itt sokszor, most a vizsgaidőszak lezártával jöttek el bulizni. Ami feltűnően jó a helyen, hogy több a pasi, mint a nő. A Sarkkal szemben azonban a férfiaknak most nem kellett a mosdóra várni. Nekem persze igen. Egyébként, ha a Cha-chába megy mulatni, és az 510 forintos korsó Beck's hatására felkeresné a mosdót, legyen önnél apró. A két wc-őr ugyanis 50 forint alatt nem engedi pisilni a pénzét itt elköltő vendéget.
A könnyítés ára csak felháborított, de nem vágott földhöz, viszont az elfogyasztott alkohol igen, úgyhogy hazatértem. Valahogy.