Felrakom a kezem, és csitt-csatt
Az újpesti felzárkóztató Tanoda program részeként a diákok bokszolhatnak is tanulás mellett. Videó.
Az újpesti felzárkóztató Tanoda program részeként a diákok bokszolhatnak is tanulás mellett. Videó.
A férfi táblát helyezett ki, kordonozott, aztán tartotta a markát.
A szurkolók egyike égő petárdát dobott a földre, a rendőrök kiemelték a tömegből. Ezután támadták meg a rendőröket. Újpest-Fradi meccs kezdődik délután.
A két tanú közül egyik sem jelent meg a bíróságon, mindkét nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a forgatáson.
Budapesten elfogtak egy 32 éves férfit, egy 21 éves nőt és egy 18 éves lányt. A két nő beismerte tettét.
A BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Újpesten került sor a hotdog evő versenyre, melynek zsűrije és műsorvezetője Stohl András volt.
Pénteken egy kilométeres körzetben kiürítik az épületeket és lezárják a környéket az óbudai Északi vasúti összekötő hídnál talált bomba miatt.
Lezárták az újpesti vasúti hidat, a feltételezések szerint egy 500 kilós bomba van a vízben.
Az 50 év körüli férfit kórházba szállították, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni.
A negyven év körüli nőt súlyos állapotban szállították kórházba. Szabálytalanul lépett az autó elé.
A férfi túl nagy gázt adott rükvercben és egyesben is, ezért tört össze annyi mindent.
Kedden két férfit is megkéseltek Újpesten, illetve Monoron. Most mindkét gyanúsítottat elfogták.
Egy 30 év körüli férfi rabolt, feltehetően fegyverrel fenyegetőzött.