Náci orvosi eszközöket árvereznek el Angliában
A náci szikékért kb. 700 ezer forintot várnak. Azt nem tudni, honnan került a tulajdonoshoz az orvosi doboz, néhány szervezet szerint viszont morbid, hogy valaki ebből akart pénzhez jutni.
A náci szikékért kb. 700 ezer forintot várnak. Azt nem tudni, honnan került a tulajdonoshoz az orvosi doboz, néhány szervezet szerint viszont morbid, hogy valaki ebből akart pénzhez jutni.
Egy névtelen licitáló 16250 fontért (kb. 5,7 millió forintért) vásárolta meg azt az aktfotót, amelyet Albert Watson még 1993-ban készített a brit szupermodellről.
Egy jótékonysági árverésen adták el az énekesnő La Perla fehérneműjét.
A matracot amúgy sem adták volna el, mert elvitték bizonyítéknak.
Az elvetemült rajongók és buzgó gyűjtők . Justin Bieber hajtincsét, Gene Simmons vesekövét, sőt, Napóleon péniszét és Scatlett Johansson taknyos zsebkendőjét is árverésre bocsátották már.
Az énekesnő volt férjének nagyapja, Earl Story úgy döntött, ideje lenne egy kis pénzt keresni azzal, hogy Kevin Federline egykor egy igen ismert sztárt vett nőül.
Arról az ágyról van szó, amelyiken először csókolta meg Robert Pattinson Kristen Stewartot.
Az ipari társadalomból kiábrándult remete, Ted Kaczynski húsz éven keresztül küldözgetett levélbombákat, mára a pulóvere érdekesebb lett eszméinél.
Elkelt vasárnap Beatrix hercegnő különös kalapja, amelyet a yorki hercegnő Vilmos herceg és Catherine hercegnő áprilisi 29-i esküvőjén viselt.
Wesley Hosie és barátnője, Jessica White 500 fontért szeretné eladni azt a cukorkát, amelyen szerintük Vilmos herceg menyasszonyának, Kate Middletonnak az arcmása látható.
Májusban kerültek volna kalapács alá azok a bokszkesztyűk, amelyeket állítólag a Rocky forgatásán viselt a színész.
Az énekesnő eBayen árulja ruháit, de alig vannak licitálói.
Valaki nagyon sok pénzt adott azért az átlátszó, fekete kombinéért, amiben Kate Middleton állítólag meghódította a herceget.
A GoLiveAuctions.com-on hamarosan online licitálhatunk a beteg színésznő 1979-es Rolls Royce Corniche Convertible-jére.
A napokban a 17. életévét betöltő Justin Bieber szép summát kapott nemrég lenyírt hajáért.
A ház eladása után most a színésznő bundáin a sor. A jövő héten Anhalt herceg aukción adja el felesége luxusbundáit.