Elfogták a bankrabló banki alkalmazottat
Hét bankot rabolt ki Budapesten január óta egy férfi, akit szerdán a Kálvin téren fogtak el a rendőrök.
Hét bankot rabolt ki Budapesten január óta egy férfi, akit szerdán a Kálvin téren fogtak el a rendőrök.
A férfi 9 óra körül lépett be a József körúton lévő pénzintézetbe, és - feltehetően fegyverrel - a bevételt követelte az alkalmazottaktól.
A közel húsz éve nyomozóként dolgozó férfi kétszázezer forintot zsákmányolt egy pénzintézetből, majd napokkal később saját kollégái fogták el.
Pénzt követelt és robbantással fenyegetőzött, a nála lévő dobozra mondta azt, hogy bomba.
Edwards, aki nem végstádiumú rákbeteg, kijelentette, szerinte mindenkinek kéne össze kéne írnia azt, hogy mit szeretne kipróbálni vagy megtenni, mielőtt eltávozik.
A támadó fél 9-kor ment be a III. kerületi, Bécsi úton működő bankba, ahol lefegyverezte a biztonsági őrt.
A Nagytétényi úti pénzintézetben senki nem sérült meg, egyelőre nem tudni, mennyi pénzt vitt el a bankrabló.
Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a férfi háromnegyed háromkor ment be a VI. kerületi Andrássy úton működő pénzintézetbe, ahol fegyvert rántott, és megfenyegette az alkalmazottakat.
Kedden kora délután rabolták ki a szombathelyi pénzintézetet, sérült nincs.
Egy biztonsági őr fogta el azt a férfit, aki szerdán délben kirabolt egy fővárosi bankot.
Az FBI által csak "nagyi bandita" néven emlegetett ismeretlen idős nő pénteken kétszer is lecsapott, és azóta se találják.